Marosi Árpád tiszteletes a Bibliából vett példázattal a bűnösség témakörét járta körül, Nagy Zoltán röviden összefoglalva a doni katasztrófához vezető előzményekről beszélt.

Felidézte, az 1944. január 12-én történt, hatalmas emberáldozatot követelő csata közvetlen előidézője a trianoni békediktátum volt, hiszen a magyar külpolitika és diplomácia ezt követően került kényszerpályára: hogy elveszített területeit visszakaphassa, kénytelen volt kiszolgálni a német hadvezetés igényeit. A lehetőségekhez képest így is megpróbálták kihozni a legtöbbet: az 1. magyar hadsereget, melynek feladata a haza védelme volt, nem mozdították ki az ország határai mögül, hanem felállították a 2. magyar hadsereget, ezt küldték – német követelésre – a keleti frontra. A 2. magyar hadsereg a német Déli Hadseregcsoport alárendeltségébe került, teljes egészében német irányítás alá helyezték. A Don-kanyarban a harcok már 1942 nyarán elkezdődtek, az év végére magyar részről 28-30 ezer áldozatot követelve: a tisztikar húsz, a legénységi állomány tíz, a munkaszolgálatos osztagok öt százaléka halt meg, sebesült meg vagy tűnt el, hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán. 1943 elején a 2. magyar hadsereget éppen leváltani készültek, 50 ezer fegyvertelen katona várta, hogy átvegye a szolgálatot bajtársaitól. A magyar csapatoknak egy 200 kilométeres frontszakaszt kellett tartaniuk, a német hadvezetéstől azonban nem kapták meg a kért tartalékokat és fegyverzetet, ugyanakkor a visszavonulást is megtiltották számukra: olyan csapdahelyzetbe kerültek, amelyből nem létezett kiút. Ennek ellenére, és annak dacára, hogy sem ruházatuk, sem felszerelésük nem volt az időjárási viszonyoknak megfelelő, a január 12-én indított szovjet offenzívának hősiesen helytálltak, olyannyira, hogy egy, még február 6-án is harcoló csoport csupán azért kényszerült visszavonulásra, mert ekkorra elfogyott ellátmányuk, muníciójuk.

A nagy emberáldozatot – a halottak száma 50-60 ezer közé tehető, hadifogságba mintegy 30 ezren kerültek, és közülük csupán három ezernyien (!) tértek évek múlva haza – követelő összecsapás azonban a magyar hadtörténet legjelentősebb vérveszteségei közé sorolható, foglalta össze Nagy Zoltán. Felidézte még a 2. magyar hadsereg parancsnoka, vitéz Jány Gusztáv vezérezredes alakját, aki 1945-ben amerikai hadifogságba esett, ám annak hírére, hogy volt tisztjeit Magyarországon bíróság elé akarják állítani, hazatért, vállalva a felelősséget cselekedeteiért. A népbíróság golyó általi halálra ítélte, az ítéletet 1947-ben végrehajtották. Jány Gusztávot 1993-ban rehabilitálták.

A templombéli megemlékezés a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda katonanóta-előadásával zárult, ezt követően a megemlékező közönség a templomkertben levő 2. világháborús emlékműnél koszorúzott, Marosi Árpád tiszteletes áldását követően pedig a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.