Mert tudva tudja, hogy emberé a munka, és Istené az áldás. Munkájának, szorgalmának csakis akkor lesz gyümölcse, ha hittel, nem lankadó reménységgel teszi a dolgát, amit tennie kell egész esztendőben, küzdve az árral, szélsőséges időjárással, szárazsággal és jégesővel, lebírja a néha belülről feltörő, gyengítő, erőlopó lankadását, kétségeit is, fohászkodik istenéhez, és újból kérges kezébe veszi a szerszámot, kapát, kaszát, hogy végül sarlót is, begyűjtő kosarat is foghasson…

A gazdálkodó ember számára nincsen szebb, lélekemelőbb az őszi Hálaadás Ünnepénél, amikor egy pillanatig megpihenhet jól végzett, eredményes munkája után, amikor elmehet a templomba, az Úr színe elé, hogy hálát adjon Teremtőjének az áldásért, amelyben részesülhetett hitének, szorgalmának, küzdelmének eredményeképpen. Magához veheti a szent jegyeket, az Úr Jézus testét jelképező kenyeret és a bort, mely az érettünk kiontott vérét, áldozatát, megváltásunkat jelképezi. Majd családja körében, otthon a terített ünnepi asztalhoz ülve újból hálát adhat, hogy nem volt a munkája hiábavaló, immár fogyaszthat az áldásból kedve szerint.

Szent Mihály napján, Őszi Hálaadáskor lelkünkben, szívünkben is szól a harang, imára hív mindannyiunkat, hálaadó imára, hogy továbbra is békességben, hittel és reménységgel végezhessük a munkánkat, ami ezután sem lesz kevesebb, de az áldás sem marad el soha, mert a gondviselő Isten sosem feledkezik meg rólunk, még akkor sem, ha néha mi fordulunk el tőle és feledkezünk meg róla…

Ezért ne feledjük soha a hálaadást. Mert: ,,Emberé a munka, és Istené az áldás."