A kiállítótermekben még látogatható a Synopsis című, az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület és a Sapientia Alapítvány gyűjteményéből válogatott, decemberben megnyílt kiállítás, de már a 2021-es naptár is betelt a tervezett tárlatokkal. S bár még odébb van, kedvcsinálóként mégis kiemeljük a Baász Imre (1941–1991) emlékkiállítást, ami egyben kétszeres évfordulót is idéz. No, de lássuk, mivel indít az EMŰK 2020-ban.

A Synopsist márciusban két kiállítás követi, amelyeket egy hét eltéréssel nyitnak, egy ideig párhuzamosan is láthatóak lesznek. Sipos László kolozsvári születésű festőművész és Soó Zöld Margit, szintén kolozsvári festő, grafikus munkáit láthatja márciusban a közönség. Utóbbi művész leginkább a Napsugár gyermekfolyóirat rajzolójaként ismert, Vécsi Nagy Zoltán az autonóm grafikusművészt kívánja bemutatni úgy, hogy hangsúlyt kapjon az, ami az életműben a legerősebb, mindegy, hogy a művész melyik korszakából származik, de érvényesüljön az egész művészi pálya is, hogy honnan indult és hová érkezett.

Történelmi visszapillantó

Áprilisban egy sorozat harmadik kiállítása szerepel a naptárban IttMást címmel. 2013-ban az EMŰK Szocreál néven szervezett kiállítást, amely az 1945–1965 közötti időszak erdélyi magyar képzőművészetének terméseiből mutatott be egy reprezentatív szeletet, 2014-ben ezt követte a Felezőidő, amely az 1965–1975 közötti időszakot idézte. Vécsi kiemelte: az előbbi korszakban is próbálkoztak a művészek egyénit alkotni, bár ehhez nem kedvezett a szocreál hangulat, 1965 után egy kicsit szabadabb légkör uralkodott, ekkor alakult ki igazán a művészek identitása, ez volt a két diktatúra közötti átmeneti időszak. Az IttMást a harmadik a sorban, az 1975–1989 közötti időszakot képviseli, és azt kívánják bemutatni, ami kilógott az agyoncenzúrázott művészetből. Ott már abszurd módon volt diktatúra, olyan témákat és olyan módon várt el az a rezsim, aminek megfelelni teljes feladás volt – szögezi le az EMŰK vezetője. Ekkor születtek az ellenállás-művek és azok, amelyek egy másfajta esztétikát, szellemiséget hordoztak, ami előkészített egy szabadabb világot. Az ellenállást képviselő művek közül egyesek már feltűntek itt-ott, de az IttMást olyanokat is bemutatna, amelyek ismeretlenek, mert elrejtették őket. Vécsi emlékeztetett a Baász Imre által szervezett 1981-es sepsiszentgyörgyi Médium 1. kiállításra, és más kis műhelyekre, többek között Marosvásárhelyen és Nagyváradon, ahol megjelentek az említett szellemiségű alkotások.

Májusban a bálványosi alkotótábor munkáiból nyílik kiállítás, júliusban a Sapientia Alapítvány gyűjteményéből Kántor Lajos képzőművészeti hagyatékát mutatják be. Mattis T. Waldemar – akinek munkáiból 2014-ben kapott ízelítőt a sepsiszentgyörgyi művészetkedvelő közönség a Magma Kiállítótérben a Három művész, három generáció, egy család című kiállításon – augusztusban állít ki az EMŰK-ben, szeptemberben pedig az inkább grafikusként ismert, jelenleg főként festőként alkotó Bencsik János művei lesznek láthatóak. Októberben a Grafikai Biennáléé a főszerep, novemberben a nagyszebeni Orth István munkáit állítják ki, aki elsősorban a dzsesszfesztiválok plakátjainak készítőjeként vált ismertté. Szintén novemberben nyílik Simó Enikő sepsiszentgyörgyi textilművész önálló kiállítása. Az esztendő utolsó hónapjában páros kiállításra kerül sor: a zabolai származású, jelenleg a jászvásári egyetemen tanító Bartos Jenő festményeit és a Temesváron élő, székelyudvarhelyi születésű Szakács Béla kisplasztikáit mutatják be.

Kérdésünkre, hogy mi alapján áll össze az éves tárlatnaptár, Vécsi Nagy Zoltán elmondta, a választás szubjektív, de egyben óriási felelősség is, hisz nagyon hosszú a számon tartott erdélyi, romániai magyar képzőművészek listája, kénytelen rangsorolni, ennek alapján készül el az éves naptár.

A gyarapodás útján

Vécsi Nagy Zoltán meghatározásában az EMŰK egy folyton gyarapodó létesítmény, alakulóban lévő intézmény, jelenleg egy képzőművészeti iroda, amit Sepsiszentgyörgy önkormányzata tart fenn. Ez biztosít teret az Erdélyi Művészeti Központ Egyesületnek is, amelynek működését hathatósan támogatja a magyar kormány a Bethlen Gábor Alap révén, ugyanakkor az egyesület olyan gyűjtemény kezelője, aminek kezdeti állománya adományokból állt össze, két éve a Sapientia Alapítványon keresztül arra is kap támogatást, hogy értékes műveket vásároljon. Gyakorlat, hogy az egyéni kiállítók egy-egy művet adományoznak a központnak, ez is bekerül a gyűjteménybe.

Kérdésünkre, hogy van-e teljes leltára az elmúlt száz év erdélyi magyar képzőművészetének, Vécsi elmondta, hogy a Banner Zoltán 1990-ben megjelent, Erdélyi magyar művészet a XX. században című könyvét követően nem születtek teljesen átfogó művek e téren, nemsokára ellenben megjelenik az ő szerkesztésében egy ilyen kötet az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában programban. Hiányolja, hogy nincs egyetlen olyan múzeumunk, amely programszerűen felvállalja, hogy bemutatja a száz év erdélyi magyar művészetét, ezt pótolta a budapesti Magyar Nemzeti Galériában 2015-ben szervezett Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920-tól 1990-ig című kiállítás, amihez szerkesztőmunkájával ő is hozzájárult. Vécsi azt is hiányolja, hogy nincs Erdélyben a huszadik századi és az azutáni művészetnek magyar nyelvű tudományos műhelye, aminek egyik oka lehet, hogy kevés a művészettörténész.

Az EMŰK vezetője derűlátó a jövőt illetően. Elmondta, ígéret van arra, hogy önálló korszerű székházat épít a Sapientia Alapítvány az Erdélyi Művészeti Központ számára, és úgy véli, akkor már valóban igazi intézményként fognak működni. Azt reméli, három nagy kiállítótér lesz, amelyek egyikében programszerűen más nemzetek képzőművészeinek munkáit fogják kiállítani. Meg kell teremtenünk és tudatosítanunk a saját kultúránkat és ezt be kell ágyazni egy európai kontextusba, ami azon keresztül megy a legkönnyebben, ha megtaláljuk a sorstársakat, a kisebb kultúrákat és egymást erősítve felmutatjuk magunkat – összegezte a célkitűzéseket.

Mindezekből kitűnik, egy intézmény születése nem megy egyik napról a másikra, de ha olyan döntéshozók támogatják, akiknek fontos az erdélyi magyar képzőművészet múltjának dokumentálása, jelen értékeinek felmutatása, jövőjének egyengetése, és olyan szakmai hátteret sikerül biztosítani ehhez, ami garancia arra, hogy ez az ügy jó kezekben van – akkor minden bizonnyal megéri a ráfordítást minden tekintetben.