Miközben a nagyvilág figyelmét az amerikai elnök leváltását célzó kezdeményezés, az orosz elnök hatalomgyarapítási kísérlete, a közép-keleti feszültségek és a brexit köti le, itthon pedig a liberálisok és szociáldemokraták harca szorít ki minden mást a színről, szinte elsikkadt az a hír, hogy a klímamenekültek hivatalos státuszt kaptak az ENSZ-től. Egyes számítások szerint a következő harminc évben a földgolyó 1,5 milliárd lakosa fog elköltözni azért, mert addigi lakhelye élhetetlenné válik. Fel van erre készülve valaki?
A klímaváltozás egyelőre csak a fejlett nyugati országok döntéshozóit foglalkoztatja, de még ott is rettentő lassan mozdulnak a dolgok. A megújuló energia arányainak növelésére, a kipufogógázok csökkentésére és az egyszer használatos műanyagok korlátozására irányuló igyekezet dicséretes, de nem elég. Az intenzív mezőgazdaságot az Európai Unióban és Amerikában is támogatják, ösztönzik, dacára annak, hogy a felhalmozódó műtrágyák már a tengerek beláthatatlan vizeiben is óriási károkat okoztak, és erre az új európai „zöld megállapodás” nem kínál megnyugtató választ. Nálunk természetesen még rosszabb a helyzet: Románia az idén ismét elérte, hogy az EU-ban már betiltott, méhgyilkos vegyszereket használhassák a földművelők, és ez csak az egyik bajunk. Idén derült ki, hogy Bukarest levegője rosszabb, mint az erdőtüzekkel körülvett Sydney-é, és ez a tartós szennyezettség – többek között – az infarktusok és bizonyos daganatos, illetve veleszületett betegségek sokasodásával is összefügg. A nemtörődömség öl és pusztít.
Kies hazánkban még a szemét begyűjtése és az újrahasznosítható anyagok visszanyerése is nagyrészt megoldatlan (Háromszék e téren a kevés kivételhez tartozik), a kórházi veszélyes hulladékok is a szabad ég alatt végzik, dacára minden uniós előírásnak és pályázati lehetőségnek. Az illegális erdőirtást – amely a védett területeken is zavartalanul folyik – sem a bárki által hívható telefonszámos ellenőrzés, sem az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanács nem tudta megfékezni, és vizeink sincsenek jobb helyzetben: tavaink közül lassan egy sem alkalmas a fürdőzésre, patakjaink a lakott településeken vagy üdülőövezetekben szennycsatornává váltak, de még a hegyekben sem csordogálhatnak zavartalanul: sokat az inkább veszteséget termelő törpe vízerőművek építése miatt dúltak fel kevesek által látogatott-rongált helyeken is (például az Úz völgyében), de olyanok is vannak, amelyeket teljesen eltüntettek, azazhogy vezetékbe zártak (például a Fogarasi-havasok déli részén), egész völgyek – igen gazdag és változatos – növény- és állatvilágát megnyomorítva. Ez visszaüt az emberekre is: ha a talaj, a víz és a levegő szűkebb és tágabb környezetünkben is mérgezett, az sem lesz, ahova menekülni. Nem kell és nem is szabad felső utasításra várni ahhoz, hogy megmentsünk valamit a gyermekeink és unokáink számára: amíg a politikusok csatáznak és a hatóságok alusznak, mi elsétálhatunk vászonszatyorral a piacra – helyi termékért, saját tündérkertünkért.