Az ma már semmiképpen nem lehet vitás, hogy a híres-nevezetes észak-erdélyi autópálya építése, az amerikai Bechtel cég által fölvállalt és leszerződött munkálat az új évszázad, de lehet, hogy az egész új évezred legszégyenteljesebb botránya lészen.
A dolog abszurduma nem csupán abban áll, hogy az amerikai vállalkozók mindmáig jószerint semmit — egyes állítások alapján öt kilométert! — nem készítettek el az autósztrádából, hanem inkább az, hogy a céggel szerződött román állam, a mindenkori kormány fekbért kénytelen fizetni a cégnek a soha el nem végzett munkálatok ,,késleltetéséért." Ez valóban agyrém, s állítólag ráment erre már az adófizetők hétszázmillió eurónyi összeget kitevő pénze, s lesznek további büntetések és penitenciák is.
A román kormányok — sem a szocdem Năstase-kabinet, sem a Tăriceanu által vezetett csapat nem kívánta igazán ezt a sztrádát, de végül csak megköttetett a szerződés: legyen Nagyvárad—Brassó sztráda! A terv legnagyobb támogatója az RMDSZ volt, s becsületére legyen mondva, indokoltan és bizonyos mértékig önzetlenül. Erdély érdekében, úgymond. De a dolog úgy történt, ahogyan történt, valahol Kolozsvár térségében kezdtek is építkezni Bechtelék, aztán állandóan abbahagyták a munkálatokat (állnak ott valami csóré völgyhíd-pillérek), elcsapták a munkákhoz alkalmazott hazai szakikat, s újra és újra benyújtották követeléseiket Románia kormányának. Amelyik fizetett, akár a kuplerájból gálánsan távozó katonatiszt! Az egész érthetetlen. Illetve: érthető valamennyire, tekintve, hogy valamennyi szuperberuházáson általában a vállalkozó külföldi cég és a kormányszervek szoktak iszonyú pénzeket keresni, magyarán: lenyúlni. Így történhetett Bechtelék esetében is. Olyan rossz szerződést kötött velük az egykori Năstase-kabinet, hogy annak a tehertételeit később végignyögte a Tăriceanu-kormány, tehát mi, ártatlan és ártalmatlan adófizetők.
A Bechtel-sztrádából még évekig, esetleg évtizedekig semmi nem lesz, ott süpped-süllyedezik a tolvajkodás és a nemzetközi rangú korrupció mocsarában.
Két dolgot nem értek igazán: miért kell úgy építeni autósztrádákat, hogy azok teljesen figyelmen kívül hagyják az évszázadok óta logikusan kialakult útvonalakat, miért nem lehet a mai vonalszakaszokat sztrádává bővíteni, anélkül, hogy a forgalom megállna a mostani országutakon?! Lévén teljesen laikus és tájékozatlan, ebben, nem kérdezősködnék tovább, s mindössze kuncogva gondolok a magyarországi tapasztalatra, ahol a Dél-Dunántúl löszös dűnéit fúratta meg Kóka János exminiszter, hogy a Budapest—Pécs autósztráda négy alagúttal és két merész völgyhíddal legyen gazdagabb és látványosabb, s egyúttal negyvenmilliárd forinttal drágább. Így megy ez. A magyar löszfalak ráomlottak Kóka mester alagútjaira, idehaza a Bechtel-sztráda lett a politikai csatározás tárgya. Hogy ebből mi lesz, azt még nem tudni.