Ez azt jelentette a tanárok számára, hogy azokat a különböző, magasabb beosztással rendelkező pártaktivistákat, akiknek néhány jól-rosszul elvégzett elemi osztályuk volt, bevezessük a tudományok várába, hogy érettségi diplomát szerezzenek. Csíkszeredai tanárságom idején én sem úszhattam meg, hogy vegytant és biológiát adjak elő azoknak, akik nemcsak hogy jóformán írni-olvasni sem tudtak, de nem is érdekelte őket, hogy valamit elsajátítsanak azokból az ismeretekből, amelyeket egyébként jó előképzettséggel felvértezett középiskolásoknak adtunk elő, és így is kértünk számon. Egyet nyilvánosságra hozok azok közül a megesett történetek közül, amelyekhez hasonlók napirenden voltak ezeken a délutáni órákon.

Akkoriban a csíkszeredai börtön igazgatója (!) egy kis, még falusiasan öltözködő, sunyi emberke volt, akivel bár a minimálisat szerettem volna elérni a vegytan területén. A víz képleténél, azt hiszem, csak a konyhasóé az ismertebb. Gondoltam, hogy ezt biztosan tudja. Írja fel a táblára – mondtam neki – a só képletét. Felragyogott az arca, és sikerem előre elkönyvelve, az enyém is. Fogta a krétát és jól odanyomva a táblához felírta: SÓ.

Egyébként én – több más „okosabb” kollégámtól eltérően – nem voltam hajlandó a butaságnak, a korlátoltságnak és az ehhez igazán nem passzoló önhittségnek társául szegődni, és megbuktattam azokat, akik még csak hajlandóságot sem mutattak a tanulásra. Meg is fizettem érte, mert ez is a bűnlajtsromomra került.

2. Antal tisztelendő úr, a lányok megrontója. Az ötvenes években kíméletlen harc folyt a „klerikális reakció” ellen. Ekkoriban az állami alkalmazottak a keresztelőket, egyházi házasságokat titokban, otthon tartották, csak úgy, mint a „télifaünnepet” karácsony helyett újév előtt. A hittanórákat már eleve minden lehetséges eszközzel akadályozták, de ha egy pap az ifjúságra is befolyással tudott lenni, az már megbocsáthatatlan bűn volt. A Csíkszentdomokoson szolgáló fiatal pap pedig olyan jól foglalkozott az ifjúsággal, ahogy arra a tanítók, tanárok sem voltak képesek. A líceumunkba jártak  szentdomokosi nagylányok is, akiket úgymond illetlen módon fogdosott a tisztelendő úr. Persze mindebből semmi nem volt igaz, mégis – hathatós fenyegetéssel – arra kényszerítették a lányokat és a szüleiket, hogy hamisan tanúskodjanak. Nekünk, tanároknak elsuttogták a lányok, hogy kicsapással fenyegették meg őket, ha a törvényszék előtt mást mondanak, mint amit rájuk kényszerítettek. Antal atyát elítélték.

A marosvásárhelyi tranzit börtönben a falon keresztül beszéltem vele (a szomszéd cellában volt). Hogy miért volt még mindig Marosvásárhelyen, azt nem tudom, de nekem esküszóval mondta, hogy egyetlen vád sem igaz. Egyszerűen el kellett őt tüntetni Csíkszentdomokosról, és fenyegető példát adni paptársainak. Tekerőpatakon szolgáló testvérét szintén elítélték valami hamis váddal...