Az is biztosra vehető, hogy hamarosan a többi kedvezményezett szakma képviselői is ellenkezni kezdnek, főképp, ha a képviselőházban a számukra kedvezőtlen változatát fogadják el a jogszabálynak. Viszonyulásuk az ő szempontjukból nagyon is érthető, hiszen ki lenne hajlandó lemondani egy több mint kényelmes előjogról? Ráadásul olyan körülmények között, hogy azt az ország legfőbb döntéshozó testületeitől kapták, úgy, hogy közben semmibe veszik ellenérveiket – veszélyeztetettség, nagy felelősség, szigorú megkötöttségek –, melyek kivételes járandóságukat szerintük egyértelműen jogossá teszi.

Mondják, hogy az ördög a részletekben rejlik. Most sincs másként: ugyanis a kedvezményezettek érvelése – noha erősen megalapozottnak tűnik – ingatag alapon áll. A gond ugyanis nem a felelősséggel, a veszélyes jelleggel, a megkötöttségekkel van, hanem ott kezdődik, hogy a kedvezményezettek egyike sem kényszerből tölti be a tisztségét, legyen szó bíróról, ügyészről, a karhatalom és a hadsereg tagjairól, titkosszolgákról, diplomatákról vagy éppen a törvényhozókról. Saját elhatározásból vállalták a feladatot, minden nehézségével egyetemben. Továbbá egyikük sem aprópénzért végzi a munkáját, és sokan közülük az általános nyugdíjkorhatár előtt tizenöt-húsz évvel, erejük teljében vonulnak vissza, „időskori” járandóságukat pedig egy több mint szép javadalmazás után kapják majd. Nem elhanyagolandók ugyanakkor azok az előjogok – szintén a tisztségükkel járók, nem csak anyagi természetűek –, amelyek aktív időszakukban alanyi jogon megilletik őket.

Mindezek fényében kérdeznénk: mégis mi indokolja, hogy az átlag romániai állampolgárhoz képest több mint kedvezményezett helyzetüket további „ajándékokkal” honorálja az állam, ráadásul a mi zsebünkből? Mi teszi többé és különlegesebbé az igazságügyi ítészeket, az egyenruhásokat vagy éppen a honatyákat például az orvosoknál, pedagógusoknál vagy más, a társadalom jövőjét tevékenységükkel alapjaiban befolyásoló szakembereknél? Megérjük-e valaha azt, hogy Románia szakít végre az „átkosból” örökölt, harminc éve váltakozó erővel megújuló kasztrendszeri mentalitással, rendőrállami reflexekkel? Hiszen a döntéshozók továbbra is többség felett állókként tekintenek a hatalom berkeiben ügyködőkre, és ezt busásan javadalmazzák, akár súlyos diszkrimináció árán is. A képviselőházi szavazás előtti politikai egymásnak feszülést tekintve ugyanakkor valószínűsíthető, a kasztoknak nincs különösebb okuk az aggodalomra, távoli még az igazság(osság) pillanata.