Árapatak és London között rendszeres autóbuszjárat szállít 60–100 hetei vendégmunkást Angliába. A malteresek 60–70, az állványokra merészkedők akár a 100 fontot is megkeresik naponta. Az, hogy mennyi ér haza ebből az összegből, már más kérdés – vezette fel Bokor Attila kisebbségek oktatásáért felelős tanfelügyelő Huszár Szilamér sepsiszentgyörgyi fotótárlatát.
Közös látogatásuk eredménye ez a harminc felvételt tartalmazó kiállítás, mely egy tavaly őszi egynapos élménybeszámoló. Az őskori állapotok felidézéseként a hat nedves nyírfaseprűvel Sepsiszentgyörgyig tíz kilométert gyalogoló árus történetét meséli el, aki a megmaradt vesszőket hazafelé elégeti, hogy ne hozzon több szerencsétlenséget, de másnap hozzálát az újabb kötések elkészítéséhez. A vidám cigány gyerekekkel telített szekér látványa, a szán elé kötött kecske ugrálása, az erdészházból átalakított óvodába sietők hancúrozása, a makkgyűjtők cserekereskedelme megkérdőjelezi, hogy ma a tömbházszobákban számítógépes játék előtt ülőknek vagy az erdő alatti gyepen ugráló gyermeknek volt vidámabb délelőttje. A pillanatfelvételek megszépíthetik ezt a környezetet, de mégiscsak az itthon maradottak, idősek, gyermekek, magatehetetlenek túlélési kísérletének lenyomatait láthatjuk.
Toró Attila fotóművész a műfaji hovatartozást keresve, a portré-, a dokumentum-, a szociofotó között egyszerre talál rá mindhárom dominanciájára. Csupán elhelyezés kérdése egyik vagy másik előtérbe nyomulása. Miért újra a fekete-fehér megoldás? – tette fel a kérdést. A régi vegyszeres előhívás emlékeként, a berendezések túlzott színáradatának tompításáért. Valójában e nehezen megfogalmazható sorsok ábrázolásának színe a monokrómia – érkezett a válasz.
A Tein Teaház szemközti falára csütörtök este kiállított 15 felvételt az elkövetkező napokban újabb tizenötre cseréli ki szerzőjük, míg meg nem értjük annak üzenetét, azon cigányok sorsát, akik lemaradtak a londoni járatról.
.jpg)
