1. Rokon vagy idegen? Minden diktatúra attól működőképes, hogy állampolgárait képes ellenőrzés alatt tartani és akár azt is felfedni, hogy ki miként gondolkozik. Ezt a folyamatot azonban nagymértékben zavarja a más országból érkezettek ellenőrzése. Ezért tartotta szükségesnek a kommunista román állam, hogy megnyugtatóan megismerje azokat, akik rokoni, baráti vagy hivatalos látogatásra Romániába érkeztek. Ezért tiltotta meg a román állampolgároknak, hogy első fokú rokonok kivételével szállóvendégeket fogadjanak.
Másod-unokatestvérem, Komlóssy József (fontos „objektum” a Securitate számára) nem szállhatott meg nálunk, de megszállhatott az alaposan ellenőrzött F. A. orvoséknál, akikkel baráti kapcsolatot ápolt. Természetesen minden beszélgetés és mások Komlóssy József általi meglátogatása a Securitate részéről lehallgatással és követéssel történt. Egy alkalommal, amikor kisebb társasággal Kommandóra kirándultunk, észrevettük a közelben a rejtett (?) „civil” autót két ismeretlennel. Komlóssy – aki az ENSZ magyar küldötteinek tanácsadójaként is szerepelt kisebbségi kérdésekben – egy pillanatig sem autózhatott nyugodtan, követés nélkül, mégis sikerült a hetvenes nagy árvíz idején megrongálódott templomok helyreállítását svájci pénzzel segítenie. Amúgy is állandóan ellenőrzött édesapám egy életre megsértette unokatestvérét, Komlóssy Margitot (Médy nénit), Jóska édesanyját, akit nem fogadhatott vendégként. Ezt még a kádári Magyarország lakosai sem értették meg...
2. A hajtók. A vadhajtóknak hangos zajjal kell a vadászok közelébe terelniük a vadat. Azoknak viszont, akiket „besúgóknak” is hívunk, az észrevétlenség csendjével kell a kijelölt áldozatot – megfelelő információkkal – a vizsgáló securitatés elé terelni, hogy rábizonyíthassák az államellenes cselekedeteket. A hajtásba én is bekerültem. „Körül is vettek engem”, ugyan nem „a halál félelmei”, a beszervezett hajtók azonban igen, és erre számos bizonyítékot találtam. Hogy milyen furfanggal igyekeztek megnyerni a bizalmamat, arra közzéteszek néhány bizonyítékot (mellékelve).
Nehéz eset voltam, mert megtanított arra a börtön, hogy senkit nem fogadhatok bizalmamba. Mégis próbálkoztak. Hogyan? Az egyik a Kolcza-kertbe hívott baráti-munkatársi csevegésre, és ehhez „erős” italt rendelt. Arra volt kíváncsi, hogy milyen szerepem lehetett az előző napokban városszerte megjelent röplapok elkészítésében, terjesztésében. Mivel erről (a valóságnak megfelelően) semmilyen információhoz nem jutott, nyilatkozatában csak annyit jegyzett meg: „elképzelhető, hogy köze lehetett a manifesztumok terjesztéséhez”.
Magyarországi eredetű örökségem okán „Antonescu” azzal „hajtott” vádlóim elé, hogy „azt magyar szabadcsapatok toborzására akarom felhasználni Erdély felszabadításáért”. Ez már annyira súlyos (és nevetséges) vád volt, hogy a román kémelhárító szolgálat lépett akcióba. Nem tudom, mi történt volna, ha nem következik be néhány nap múlva a diktatúra megdöntése.
Egy másik „hajtó” azzal állított be a lakásomra, hogy egy gombákkal kapcsolatos könyvet kérjen. Az volt a feladata, hogy nézzen jól körül a lakásban, és tudja meg, hogy mivel foglalkozom. Óvatosan, csak a küszöbig engedtem be, és ott kapta meg a kért könyvet, be nem jöhetett.
