Felsőcsernátonban a templomdomb délnyugati nyúlványán, ott, ahol a főút félkörívben megkerüli a Rizotti olasz mester által bő száz esztendővel ezelőtt rakott, támfalakkal megerősített hegyoldalt, különleges élményben volt részem: a csernátoni férfiak kalákás összefogással felállították a tonnánál nagyobb súlyú restaurált székely kaput, amelyre majd tetőzetként emelődaruval ráhelyezik az újraépített, ma még a csernátoni múzeum pázsitján pihenő galambbúgot.
Az egykori kultúrotthon bejáratánál, a földön fekvő nagykapu teste körül mintegy tizenöt férfi tette a dolgát. Haszmann József irányításával, hórukkozva emeltek valamennyit a kapun, majd oszlopokkal, fosznideszkákkal kitámasztották a kapulábakat, hogy a csapat újabb nekiveselkedésével néhány centivel magasabbra emeljék és újra kitámasszák. Haszmann József mondja, hogy valaha, amikor ez a felújított kapu készült, negyven férfi állította talpra. Mire megitták a rozspálinkát, és nótás kedvük kerekedett volna, állt a kapu. Most pálinka nélkül — ezt a célzást Bölöni Dávid polgármesternek szánta, aki aggódva figyelte, nehogy a kapu nagy súlyú teste odaüssön valakit, és maga is emelte azt. A Haszmann fivérek kapuállító faragómestere a jól végzett férfimunkát úgy érzékeltette, hogy mondandójára így erősített rá: most tíz-tizenöt ember akkora erő kifejtésére képes, mint a régi időkben a negyven.
Felsőcsernátonban szociális és kulturális központ avatására készülnek
Nekem ez a kapuállítás azért is élmény, mert egy nappal azelőtt Baróton a Tortoma Önképző Kör vendége voltam, ahol a székely kultúra napjainak létén vagy nemlétén vitatkozva valaki igen hatásosan fejtette ki, hogy az ilyen alkalommal szervezett rendezvények ne legyenek a megszokottak, hogy énekel egy kórus, megnyitnak egy kiállítást, hanem találjanak ki valamilyen, a lakosság nagyobb csoportjait megmozgató kalákás cselekvést, mert a közös munka, az együttes cselekvés és alkotás maradandóbb nyomokat hagy az emberekben, mintha csak passzív nézői a más munkájának. És tessék: az erdővidéki vita után egy napra itt játszódik le előttem, mintegy szemléltetvén a Háromszék másik tájegységén elhangzottakat: a kalákás munka megpezsdíti az embereket, megállítja az utcán jövő-menőket is, hogy ezt a nem mindennapi eseményt néhány pillantással rögzítsék emlékezetükben.
Számomra azért is különleges élmény ez a megfiatalított kapu, mert még gyermekkoromból ismertem. Nagynéném családja volt a felsőcsernátoni szövetkezeti boltos, amikor 1942-ben néhai Haszmann Pál irányításával ezt az impozáns kaput a felsőcsernátoniak felállították. A kor ízlésének megfelelően díszes kapu volt, tükrében Háromszék címerével, stilizált székelymagyaros mintázattal. Erre azért is ki kell térni, mert akkoriban a sebtében összeállított, díszkapunak nevezett székelyföldi falukapuk egyszerűek voltak, a mintázat kifaragására nem is volt idő, ezért rendszerint fenyőágakkal díszítették — körbefonták és begirlandozták —, ez a felsőcsernátoni kapu pedig igényes, mélyfaragású alkotás volt.
Galambbúg a gyepen
Különleges élmény nekem azért is ez a kapu, mert nincs egészen egy éve, valami jelentéktelen elírás — melléfogás — miatt a kaput restauráló Haszmannék ellen hangoltam egyik-másik felsőcsernátonit. Aztán, amikor a kaput elszállították a csernátoni Haszmann-klinikára, olyan falusi pletyka is lábra kapott, hogy Szőcs László esperes ,,eladta" Haszmannéknak a kaput. És most tessék, a minden mögött mindig rosszat sejtők szótlan csodálkozással gyönyörködnek az egykori Népház bejáratához visszahelyezett kapu szépségén, pedig így, galambbúg nélkül, félkész állapotban látható.
De ezt a benyomást messze felülmúlja az a közös élmény, hogy ez a nagy időket túlélt székely kapu mire nyílik, mert ott áll mellette-mögötte a még építőállványok közé fogott, de nagy formáját máris érvényesítő, a faluközpontot uralva meghatározó, az erdélyi építészet legjobb hagyományaiba fogózkodó, tetőtől talpig teljesen megújult épület, amelyen az utolsó simításokat végzik, s amely a felsőcsernátoni Bod Péter Népház nevét viseli majd, s a benne szállásra találó tevékenységről ítélve szociális és kulturális központ lesz, nem csupán szokványos kultúrotthon.
A Bod Péter Népház születése
Szőcs Ilona tiszteletes asszonnyal, a Háromszéki MÁRA Szociális és Közművelődési Egyesület elnökével és Szőcs László kézdi-orbaiszéki református esperessel, a falu lelkészével az impozáns és igényesen berendezett paplak ebédlőjében beszélgetünk. Be-szélgetőtársaimat arról kérdezem, hogy miként született újjá, milyen kapcsolatok eredménye, és miből kelengyézték ki az újszülött szociális és kulturális központot.
tiszteletes asszonnyal, a Háromszéki MÁRA Szociális és Közművelődési Egyesület elnökével és kézdi-orbaiszéki református esperessel, a falu lelkészével az impozáns és igényesen berendezett paplak ebédlőjében beszélgetünk. Be-szélgetőtársaimat arról kérdezem, hogy miként született újjá, milyen kapcsolatok eredménye, és miből kelengyézték ki az újszülött szociális és kulturális központot.A tiszteletes asszony elmondja, 2005-ben már tudták, hogy az épület visszakerül az egyház tulajdonába. Segítség és támogatók után néztek Európában, mert tudták, hogy a felsőcsernátoni református egyházközség anyagilag képtelen lesz a teljesen lerobbant kultúrotthon újjáépítésére.
Abban az időpontban azt is tudták, Románia uniós csatlakozásáig van esély arra, hogy az egyházak tulajdonába visszakerült kultúrotthonok felújítását is támogassák. Egy holland ismerős révén megszerezték a hollandiai COEN Alapítvány címét. Levelet is írtak az alapítvány vezetőinek, amire nem kaptak választ. Három hónap múltán ismét hollandiai vendégük volt, akit megkértek, hogy nézzen folyamodványuk sorsa után a COEN-nél.
Végül válaszoltak az alapítványtól. Azt írták, hogy 2005 novemberében jönnek a marosvásárhelyi Diakóniai Központhoz. A COEN Alapítvány elnöke, J. van Unen kitüntetést vett át a diakóniai központnak nyújtott támogatásért. Felutaztak Marosvásárhelyre, hívták a fiukat is Kolozsvárról, aki beszél angolul és keveset németül. Arról volt szó, hogy Marosvásárhelyen holland tolmácsot is biztosítanak, de ebből az ígéretből nem lett semmi. Hárman összerakták a nyelvtudásukat. Fotókat vittek, bemutatták Felsőcsernátont, a kultúrotthont, amelynek a felújításához segítséget kérnek. Vázolták a terveiket is. Azt is tudták, hogy a COEN Alapítvány egyházat nem támogathat, hanem csak valamilyen civil egyesületet. Ezért 2005-ben bejegyeztették a Háromszéki Szociális és Kulturális Egyesületet. Érdekes módon az egyesületet így jegyezték be, magyar névvel. A Mára bibliai kifejezés, amikor Mózes népével a pusztában vándorolt, keserű, ihatatlan volt a víz, beledobott egy botot, és a víz megédesedett. Úgy gondolták, hogy ezzel a jelképes bibliai beszéddel egy kevés édességet visznek az emberek életébe.
Az egyház keretében 2002 óta hátrányos helyzetű gyermekeket étkeztetnek. Ez az akció gyorsan kinőtte a felsőcsernátoni egyházat, és egyesületet kellett létrehozni, hogy lehessen pályázatok révén támogatást szerezni.
Amikor a hollandoknak vázolták a felsőcsernátoni állapotokat, ízelítőt nyújtottak az egyesület és az egyház tevékenységéből, a szociális gondoskodás nagyon tetszett nekik. Ezt a tevékenységet át kell helyezni valahová, mert a 2004-ben a Mocsáry Alapítvány támogatásával felújított kántori lakást kinőtte. A gyermekek az iskolai oktatás után ebédelnek, egy pedagógus felügyeletével tanulnak, szabad idős foglalkozásokon vesznek részt, s ehhez, tekintve a nagy létszámot, a kántori lakás túl kicsi.
Mindent figyelemre és támogatni méltónak véltek, de elmondták, hogy kimondottan kultúrotthon-felújítást nem tudnak támogatni. Ezt a holland törvények és szabályozások nem teszik lehetővé.
A Szőcs család már úgy indult a marosvásárhelyi megbeszélésre, hogy többfunkciós épület felújításának tervéhez kérnek támogatást. Az egyházi papírok között keresgélve találtak rá arra az adatra, hogy a felújítandó épület valaha népház volt. Úgy gondolták, hogy a népházi szerepnek a felvállalására ma is szükség van. Volt egykor a faluban Bod Péter Gazdakör, olvasókör, s ez adta magát, hogy a szociális támogatást és egyéb funkciókat is betöltsön a felújított épület.
Marosvásárhelyen érezték, hogy tervük támogatásához megnyerték a hollandokat. 2006-ban érkezett a válasz, hogy a hollandiai egyesület elfogadta a felsőcsernátoniak tervét, de nincs elegendő pénzük, hogy a terv kivitelezésének anyagi fedezetét magukra vállalják. Emiatt a holland kormányhoz pályáztak.
Fél év azzal telt el, hogy a COEN Alapítvány pályázott. A felsőcsernátoniakat kérdezték, ők válaszoltak, küldték a kért adatokat. Végül is a holland állam a költségek felét — 45 000 eurót — biztosította a népház — szociális és kulturális központ — felújításához. Az összérték 90 000 euró volt a terv szerint az induláskor.
2006 októberében megírták a szerződést.
Az első buktató akkor következett be, amikor Románia bekerült az Európai Unióba. Ezután az áruforgalmi adót, az áfát nem igényelhették vissza. Sem mint egyesület, sem mint egyház. Ekkor kezdődtek a gondok. A vállalkozó a kivitelezést 90 000 euróért vállalta, plusz áfa. Ez nagy összeg, 19 százalék.
Ebből a csapdából máig sem kerültek ki, pedig az épület befejezés előtt áll.
— Remélem, a Jóisten megsegít — fejezte be beszélgetésünk első részét Szőcs Ilona tiszteletes asszony.
