Némileg váratlan, de taktikai szempontból mindenképp ügyes módját választották az éppen regnáló liberálisok, hogy végre érdemben és nagyot lépjenek a hatalomra kerülésük óta változó hévvel, de végig napirendben tartott előrehozott választások kiírásának irányába.
A tegnapi kormányülésen a parlamenti választásokat több pontban is érintő döntés – a miniszterelnök minden kozmetikázó nyilatkozata ellenére – ugyanis kizárólag a Nemzeti Liberális Pártot és esetleges politikai partnereit hozza helyzetbe, s egyben előkészíti a terepet, hogy mihamarabb az urnák elé lehessen szólítani a választópolgárokat, ha a helyzet úgy adódik. A dolgok jelen állása szerint ugyanis a külföldön élő románoknak nyújtott voksolási segítség (három nap, mint az államfőválasztáskor) egyértelműen nem a szociáldemokratáknak lesz jó. Szintén a jobboldalnak hasznos a lakhely szerinti megkötés feloldása az itthoni választópolgárok esetében, amely révén mások mellett a nagyvárosokban tanuló egyetemistákat könnyebben rávehetik, hogy éljenek a jogukkal. És ez a választói réteg nagy eséllyel – legalábbis a tapasztalat ezt mutatja – ismét csak nem a Szociáldemokrata Pártot támogatja tömegesen. Az általános szabályok átírásán túl a kormány valódi céljának legárulkodóbb jele az előrehozott választások kiírására érvényes határidők felére csökkentése. A sürgősségi rendelettel sebtében elintézett módosítások fényében Ludovic Orban kormányfő magyarázata pedig egyenesen siralmas. Másként fogalmazva: van képe kijelenteni, hogy csak felkészülnek arra az esetre, ha a bizalmatlansági indítvány mégis célba érne.
A kormány tegnapi húzását érdemes azért az elmúlt, nagyjából másfél hónap tükrében is vizsgálni. A költségvetés elfogadását, illetve pár döntést leszámítva az Orban-kabinet már jó ideje úgy viselkedik, mintha szánt szándékkal elő akarná idézni saját bukását. Képtelenség, hogy ne lennének tisztában azzal, hogy a felelősségvállalással vagy komolyan vitatható sürgősségi rendeletek futószalagon gyártásával egyebek mellett az alaptörvényen taposnak, és ezt büntetlenül végigvihetik. A gyanút erősíti továbbá az ország irányításához való hozzáállásuk is: ezek óvatoskodó, ígéretekkel, tervekkel nagyon csínján bánó, bizonytalanságról árulkodó megnyilatkozások. Párhuzamosan pedig olyan döntéseket erőltetnek, amelyek egyértelműen a megbuktatásukra tett kísérletekhez vezethetnek.
A liberálisok taktikázásával párhuzamosan ugyanakkor a parlamentben sincs hiány furcsaságokból, melyek alapján nagyon úgy tűnik, az előrehozott választás mostanra minden fél számára elfogadható forgatókönyvvé vált, és a felszíni csatározások mögött tulajdonképpen ezért dolgozik mindenki. Gondoljunk csak arra, hogy a szociáldemokraták úgy szándékoznak kormányt buktatni, hogy tudják: Iohannis államfő nem fogad el egy tőlük érkező miniszterelnök-jelöltet, a liberálisokét pedig ők nem hajlandóak „felkenni”. Nem mellékesen a bizalmatlansági indítvánnyal gyakorlatilag Orbanék kezére játszanak, hiszen sikere esetén megnyílhat a kiskapu a törvényhozás feloszlatása és az előrehozott választások kiírására. Marad természetesen a kérdés, hogy a honatyák hajlandóak-e lemondani mandátumukról pár hónappal korábban, még akkor is, ha ez egy politikai patthelyzetet eredményez. Ráadásul a kormány megszorongatására még mindig akadnak eszközeik.