Máté Jenő 1920. január 1-jén született Csíkkozmáson, és az apai mesterséget továbbfejlesztve lett a tűz kovácsa, egy székely Hephaisztosz, akinek a műhelyajtajában Zsögödi Nagy Imre festőművész oly gyakran megpihent, mondván: „Szeretem a muzsikádat, Jenő! Szívesen hallgatom a zenédet, az üllődnek csengését!”
Embert próbáló időszakban kovácsolódott a jelleme is. Volt sorkatona, frontkatona, majd hadifogoly, ezt követően férj és családapa, s kézműves, aki művészi szintre emelte kovácsmesteri tudását. Legmaradandóbb emléke, hogy a legsötétebb diktatúra éveiben is felvállalta az egyházi megrendeléseket, munkákat, remekműveket alkotott, melyek által mélyebben él emlékezetünkben. 1997. október 5-én hunyt el.
Szorgalma, kreativitása kiváló szakemberré tette, felfelé ívelő pályafutása során elismert népművész, majd egyházművész lett. A közéletben is fontos szerepet játszott. Művészi munkássága 1973–74-ben kezdődött, amikor János Pál csíkszeredai múzeumigazgató felkérésére Bece Antal akkori megyei kultúrbizottsági elnök és Károly Sándor kolozsvári iparművész közreműködésével a gyergyószárhegyi művésztábor létrehozásán iparkodtak. Mindannyiuk emléke legyen áldott! Máté Jenő életével több mint két évtizedig kötődött és fonódott össze a szárhegyi népművészeti tábor, ahol minden évben egy hónapot töltött. Ilyenkor alkotta a művésztelepnek adományozott vasmunkáit (például a fáklyaszerű fali lámpákat), és tanította kovácsmesterségre a fiatalokat. 1978-ban a népművészeti tábor helyettes igazgatójának választották, Zöld Lajos igazgatása alatt, 1983-ban népi iparművész díjjal tüntették ki.
A budapesti Művészeti Tárló 1985-ben létrehozott kortárs művészeti baráti kör (közhasznú egyesület) tagjai közé fogadta és örömmel szerepeltette több alkalommal kiállításain (például 1996-ban a ferihegyi repülőtér egyik csarnokában). Hirtelen bekövetkezett halála után 2010-ben Emléklappal díjazták és örökös tagjaik közé emelték.
Kalandos élettörténetét – Erdély, Magyarország, második világháború, szovjet hadifogság, majd újra Erdély – interjúban mesélte el, melyet 1993-ban Budapesten készített vele sógornője, Máténé Dr. Szabó Mária (1938–2018) nyelvész és történész egyetemi tanár, aki 12 órányi visszaemlékezést rögzített hangszalagra. A hangszalagok digitalizálását később a kaposvári Vuncs István operatőr önként végezte el, és ő készítette el azt a dokumentumfilmet is, amelyet a csíkkozmási falunapokon mutattak be 1997-ben. Azóta digitalizálta is a felvételeket. A kisfilmek megtekinthetőek Vuncs István youtube-csatornáján, a Máté Jenő egyházművész emlékére, Székely Hephaisztosz, illetve Hegesztve szőtt címek alatt.
A köztudatban főként alkotásai révén él tovább. Máté Jenő kovács- és egyházművész hagyatéka számbelileg is jelentős, de főként szellemi értékét tekintve az. Művészi értékű alkotásai közül néhány remekmű: a zsögödi Nagy Imre Galériában kiállított vasgrafikái, a csíksomlyói kegytemplom vasmunkái (oltár, ambó – ez a felolvasók emelvénye –, a kegyszoborhoz vezető lépcsősor karzata, lámpatestek), Márton Áron 1985-ben készült vasgrafikája a csíkszentdomokosi templom külső falán, és több környékbeli (tusnádfürdői, sepsibükszádi, csíkkozmási, kászoni) templom vasművei. Erdély távolabbi helységeiből is voltak megrendelései: a gyulafehérvári székesegyházba készített 5 méter magas csillárt, Marosvásárhely, Székelyudvarhely katolikus templomaiba térelválasztó rácsokat, lámpatesteket, gyertyatartókat. Utolsó nagy alkotása, a baróti erdészeti hivatal megrendelésére készült vasgrafika Barót város vadásztársaságának címere, amelyet hirtelen bekövetkezett halála előtti nap adott át. Családi körben sokszor elhangzott kérése – „csak arra kérem a jó Istent, hogy addig éltessen, míg a kalapácsot forgatni tudom, ha már kiesne a kezemből, nem akarok tovább élni egy percet sem” – meghallgatásra lelt.
Végezetül a család számára írt részvétnyilvánító levélből idéznék, amelyben Salló István (1932–2003) szobrász, író, közéleti személyiség, az 1960–70-es években Csíkszereda kulturális életének egyik meghatározó egyénisége méltatta az élők sorából eltávozott művészt, barátját: „Kháron ladikján elment a túlsó partra Jenő is, hogy valahol a nap közelében izzíthassa tovább a vasat… Szomorú, mert vele a vasnak egy olyan művésze távozott, amelynek párja otthon, Székelyföldön nem volt és nem lehet tudni, lesz-e? Ő a Gábor Áronok fajtájába tartozott, a vas szeretete alkotó lelkéből fakadt, s e lélekből születtek meg azok a szépségek, amely nevét és művészetét megőrzik, amíg a Hargita két felén székelyek élnek.”
A család nevében unokája: Urkon Judit, Tusnádfürdő
