Andrew Matthews neves ausztrál karikaturista az örök nyomorúság receptjét a következőképpen vázolta: „Gondold ki, hogy a világnak milyennek kellene lennie. Ha már megvan, akkor alkoss szabályokat arra, hogy az embereknek hogyan kellene viselkedniük. Aztán, amikor ezek nem engedelmeskednek, mérgelődj jó nagyokat!”
Először viccesnek tűnik a gondolat, de aztán felismerjük, hogy a saját környezetünkben is vannak, akik így gondolkodnak, és pont ilyen az életük is. Nekünk azonban nem kötelező ezt az utat járni.

Azt hiszem, a Kárpát-medencében élő magyarokként nem okoz különösebb nehézséget, hogy megfogadjuk a fenti tanácsot: egy kis zsörtölődésre, panaszkodásra bármikor kaphatók vagyunk. Persze, sok mindenről tehet a múltunk, a történelmünk is, de nem lehet mindig e mögé bújni. Ugyanakkor az sem igaz, hogy mi vagyunk a földkerekség legpanaszkodóbb nemzete!

Ha már megfigyeltük magunkon, hogy folyton külső okokra vezetjük vissza a problémáinkat, nehéz gyermekkorunkat, ősrégi traumákat emlegetünk, ha már féltve őrizgetjük sérelmeinket, és szinte kivétel nélkül meg tudjuk nevezni, hogy ezekért ki vagy mi a hibás, akkor el kell ismernünk: panaszkodó emberekké váltunk. Ujjal mutogatunk a kormányra, a kisebbségi létre, az adóhivatalra, a főnökünkre, a szomszédunkra, az anyósunkra, a gyerekünkre, és közben észre sem vesszük, hogy elillan az életünkből az öröm.

Ilyenkor tapasztalhatjuk, hogy igaz a jézusi mondás: „Hiszen a szív bőségéből szól a száj.” Az örökös sopánkodás szép lassan eluralkodhat az emberen. Eleinte csak magunkban zsémbelődünk, majd rászokunk arra, hogy jól kipanaszkodjuk magunkat valakiknek. Szövetségeseket keresünk, akik készségesen bólogatnak sirámainkhoz.

Hogy miért veszélyes mindez? Mert egyre nehezebb lesz felfedeznünk magunk körül a jót vagy azt, amiért hálásak lehetünk. Előbb-utóbb azt fogjuk gondolni, érezni, amit folyton mondogatunk. Szállást kap szívünkben az elégedetlenkedés, és idővel haraggá, keserűséggé, irigységgé torzul.

Ilyenkor, farsang idején, amikor már minden porcikánk azt várja, hogy végre vége legyen a hideg, sötét télnek, különösen könnyű okot találni a panaszkodásra, zsörtölődésre. Helyette inkább azt javasolnám, hogy merjünk szembenézni mindazzal, ami bánt, nyomaszt vagy kérdéseket vet fel bennünk, és közben ne felejtsük el felfedezni azokat a dolgokat, amelyek örömmel, elégedettséggel tölthetnek el minket.

Vizsgálatok igazolják, hogy a panaszkodás és a hálaadás is  befolyásolja az egészségi állapotunkat. Míg a panaszkodás erősen károsító indulat, addig a hálás állapot egészséges: szerotonint, dopamint, oxitocint szabadít fel a tudatban, ezek olyan vegyületek, hormonok, amelyek növelik az elégedettség- és boldogságérzést, csökkentik a stresszt.

Hogy önmagunk legjobbját tudjuk nyújtani, a képességeinkre kell koncentrálnunk, nem pedig a korlátainkra. Éppen ezért hagyjuk abba a panaszkodást és cselekedjünk, hogy jobb legyen az életünk.

 Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa