A szervezet elemzése alapján csak 2018-ban több mint tízezer fiatal – értendő ezalatt a 15–34 éves korosztály tagjai – hagyta el véglegesen az országot. Vélhetőleg nem túl elrugaszkodott feltételezés, hogy a tavaly legalább ugyanennyien döntöttek úgy, hogy mostantól csak látogatóba térnek vissza az országba, boldogulásukat pedig inkább máshol keresik. Két év alatt ez jóindulatú számítás mellett is húszezer kivándorlót jelent abból a korosztályból, melynek Románia elkövetkező évtizedeinek alakulását kellene meghatároznia.

És amennyiben ezen tények nem lennének elegendőek, a szervezet a Világbank egy tanulmányából is idéz, mely szerint a romániai fiatalok a termelési potenciáljuk mindössze hatvan százalékát érik el felnőttkorukra, „köszönhetően” az itthon elérhető oktatásnak, egészségügyi ellátásnak, életszínvonalnak. A jelentés egyébként a versenyképesség tekintetében Romániát hátulról az ötödik helyre sorolja – ami nem kis teljesítmény, lévén hogy 137 országot vizsgáltak, de nagyon is egyértelmű magyarázattal szolgál a fentebb leírt kivándorlási statisztikára.

A közölt adatok már önmagukban is mély aggodalommal kellene eltölteniük az ország – éppen aktuális politikai színjátékaikkal elfoglalt – vezetőit, az pedig már egyenesen komoly ijedelemre adhatna okot, hogy a külföldön tanulók, időszakosan dolgozni távozottak kimaradtak e statisztikából. Ugyanis igen könnyen előfordulhat, hogy csak e két év alatt ez utóbbiak közül is igen sokan határozták el: juszt sem térnek vissza abba az országba, melynek jó ideje a fő jelmondata: az biztos, hogy semmi sem biztos. Bármennyire is szomorú, sajnos fel kell tenni a kérdést: miért is térnének vissza egy olyan államba, mely – pár kivételt leszámítva – képtelen minőségi oktatást, hatékony egészségügyi szolgáltatást, a huszonegyedik századi állapotokhoz valamelyest igazodó köz- és vasúti infrastruktúrát, kiszámítható, nagyjából kiegyensúlyozott pénzügyi, gazdaság- és nem utolsósorban érdemleges családpolitikát felmutatni. És hosszasan sorolhatnánk azokat a területeket, melyek egy fiatal számára a stabil vagy legalábbis elfogadható jövőkép kialakításában meghatározóak, és amelyek vonalán Románia továbbra is magabiztosan siralmasan teljesít.

A jelentés tulajdonképpen megerősíti azt az évek óta ismert tényt, hogy az elöregedés veszélye már nemcsak fenyegeti a román társadalmat, hanem tulajdonképpen ránk rúgta az ajtót. A jövő pedig minden, csak nem biztató: amint az elmúlt pár hónap parlamenti és kormányzati bohózata is mutatja, a román politikum továbbra is fontosabbnak tartja, hogy saját hatalmi állásait kiépítse vagy bebiztosítsa, fikarcnyit sem törődve azzal, hogy machinációik, populista látszatintézkedéseik hová sodorják az amúgy is lejtőre állított országot. Azt, amelyet, ha így haladunk, az sem lesz, aki kihúzzon a gödörből.