Mire tanít bennünket a gyergyóditrói ügy?
A következő bölcs mondást olvastam nemrég: a nép rosszul értelmezi a dolgokat, de jól érzi. Egy másik mondás pedig úgy szól, hogy amikor te egy ujjal valakire mutatsz, ne feledd, hogy három másik ujjad feléd mutat! Ezen két bölcsesség szemszögéből vizsgáljuk meg a gyergyóditrói Pékségiász történéseit (mely történésekre szintén nem kell abszolút igazságként tekinteni).
Apropó: viszonylag jól ismerem Gyergyóditró vidékét, ismerek néhány ottani lakost is, és tudom, hogy milyen helyzetben próbálnak megélni ennek a hegyvidéki térségnek a lakói… Más szavakkal úgy vélem, hogy – teljesen véletlenül – nagyjából 17,5-ször többet tudok erről a vidékről, mint azon riporterek és kommentátorok 99 százaléka, akik megszólaltak ebben a témában. Ennek ellenére tudatában vagyok annak, hogy nagyon, nagyon keveset tudok Gyergyóditróról. Ebből viszont az következik, hogy a térségen kívüli riporterek és kommentátorok nagyjából nulla egész nagyon keveset tudnak arról, hogy mi merre hány lépés azon a vidéken.
Apropó: mi merre hány lépés Ditróban?
* Nos, ahogy már mondtam, vannak hegyek. A Gyergyói-medencét keletről és nyugatról is hegyek határolják.
* Nincs túl messze Románia fagyzugától. Vagyis az ottani emberek elég nehéz, egyáltalán nem kedvező éghajlati körülmények között élnek. A székelyföldi egyszerű halandókra jellemző, hogy nem nagy jövedelmük jelentős része tehát a ház fűtésére megy el, a fűtési szezon egy évben nagyjából 9 (!) hónapot tart.
* Egy tejporgyárból már csak a… por maradt egy botrányos privatizáció nyomán, amihez bizonyos román köztisztviselők is jelentős mértékben hozzájárultak.
* Gyergyószentmiklós, Gyergyóditró, Gyergyóremete térségben (a múltban!) általános volt az emberek közötti konfliktusok kocsmai és olyanféle „érvek” segítségével történő megoldása, melyeket a férfiak vagy a zsebükben, vagy a csizmaszárban hordtak és általában szalonna, kenyér és hagyma szeletelésére használtak…
* Nagyjából tíz évvel ezelőtt egy olasz egy külszíni fejtés megnyitását próbálta meg kikényszeríteni Gyergyóditróban. Az ottaniak helyi népszavazással voltak kénytelenek megvédeni magukat…
* A centenárumi esztendőben (2018-ban) a román állam egy román megazászlót telepített Gyergyótölgyesre. Az örökké-urak (pe veci stăpâni – utalás egy soviniszta dal szövegére – szerk. megj.) fel-alá nyargalásznak Székelyföldön, kiváltságaik vannak, a média jelenléte biztos, akárcsak a hivatalos nyelv monopóliuma az erőszakintézmények személyzetén belül. Bingó!
* A térségbeli fiatalok elmennek Magyarországra, Németországra, Bukarestbe vagy épp Koreába (a délibe). Nem igaz, Csibi Magor?
* Azok pedig, akik maradnak, néha ki-kijárnak fát lopni az erdőbe. Ha az erdőtulajdonos rajtakapja őket, akkor a Moldvából Gyergyóditróba elszigeteltségi bérpótlékkal és különféle obskúrus ígéretekkel átplántált román rendőrök rendre elengedik a tolvajok grabancát. A (székely) tolvajok pedig bosszút állnak a (szintén székely) tulajdonoson és fejbe csapják a fejszével. Majd ugyanaz a rendőr megtagadja a gyilkossá vált tolvaj előzetes letartóztatását. (Nagyjából négy évvel ezelőtti, megtörtént eset ez.)
* Más, Gyergyóditróba áttelepített rendőrök (persze, hogy szintén románok), kenőpénzt szedtek, ügyeket gyártottak, b***gatták a helyi székely kisvállalkozókat, biztosítási csalásokat szerveztek. Semmi különös, mondhatnák önök, ez számos romániai rendőrrel megesik. Csakhogy úgy tűnik, a Székelyföldre hozott román rendőrök élen járnak ezekben a praktikákban…
* Azon visszaélések között, amelyeket a térségbeli önkormányzatokban ülő székely ügyeskedők is előszeretettel követnek el, felsorolhatjuk az önkényes erdő-visszaszolgáltatásokat vagy az európai pénzek masszív lenyúlását. Pontosan ugyanaz, amit a Hargita megye román többségű térségében élő román ügyeskedők is megtesznek a Gyergyóditrótól északra lévő Salamás, Maroshévíz, Bélbor térségében.
Tehát nagyjából ilyenek a körülmények és a légkör D. községben. Az alábbiakban, minden aspektust kimerítő módon, részletesebben is elemezni fogok.
Fontos: mint mondtam, a fentebbi példákat saját tapasztalatomból és helyiek beszámolóiból ismerem – mert a magukat megtöbbszörözőknek és főleg etnoügyészeknek (elnézést, hogy neveteken neveztelek benneteket!) beállító okoskodók többségével ellentétben én gyakran járok Székelyföldön, mert szomszédos a szülőföldemmel, Segesvár környékével. Rokonaim és barátaim vannak ott, oknyomozásokban, tüntetéseken, pereken és kutatási projektekben vettem részt, saját nyelvükön is elbeszélgetek a helyiekkel az életükről, gondjaikról és örömeikről, rendelkezem alapismeretekkel az erdélyi és székely történelemről, és nem hagytam magam befecskendeztetni sem ellenségességgel, sem gyűlölettel, sem velük, sem másokkal szemben. Annyi az egész, hogy tudatosan nem gyakorlok öncenzúrát és nevükön nevezem a dolgokat – érvekkel és forrásokra támaszkodva. Sőt, környezetvédő aktivistaként egyes székely politikai döntéshozók ellen is indítottam pereket, és ennek hatásait keményen meg is éreztem az utóbbi évben! (lásd a Kovászna megyei Rétyen működő, törvénysértő módon megépített, román–magyar–osztrák cinkosságban létrejött Schweighofer-gyár ügyét.). Mindezek alapján őszintén hiszem, hogy képes vagyok úgy-ahogy tárgyilagosan és átfogóan – ha nem is minden szempontot kimerítő módon – bemutatni azt a helyzetet, amely ebben a kvázi „betiltott” romániai térségben fennáll.
Amennyire sikerült a dolgokat megismerni, a helyiek tiltakozása az egyik ditrói pékségben alkalmazott Srí Lanka-i állampolgárok ellen egy – elsősorban – székelyek közötti gazdasági természetű konfliktuson alapul.
Mint kiderült, jelentős számú helybeli dolgozott már ebben a pékségben, de a tulajdonos rendkívül rosszul bánt velük (alacsony bér, kifizetetlen túlórák és a többi). Ismerős helyzet, nem igaz?… Ezért aztán, amikor azt látták, hogy a tulajdonos több ezer kilométerről hoz alkalmazottat, tüntetni kezdtek. Az ázsiai munkások ebbe a helyi konfliktusba csöppentek bele. A munkaügyi felügyelőség hivatalból eljárást indított és 10 000 lejre bírságolta a tulajdonost. Látszólag megerősítést nyert a munkaügyi konfliktus forgatókönyve (a hivatalos nyilatkozat szerint nem alkalmazási szabálytalanságok miatt büntettek – E-RS).
A tüntetők azért mégiscsak orbánista/etnopopulista/nacionalista/rasszista módon reagáltak a Srí Lanka-iak megjelenésére. Azt állítják, hogy megfenyegették a házigazdáikat. Ami rossz, elítélendő, sőt, büntetendő is! Nincs itt semmi rejtegetni-, kozmetikázni-, mentegetnivaló. A rendőrség hivatalból eljárást indított. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács hivatalból eljárást indított. Ha bűncselekményeket követtek el, akkor a felelősöket meg kell büntetni! Ezen túlmenően szükség van az erdélyi magyar társadalom önvizsgálatára és annak kritikus megfontolására, ahogy a magyarországi migrációellenes propaganda alakította, illetve torzította az Orbán-kormány (-rezsim) által távirányított, megvásárolt és betagosított médián keresztül a kollektív tudatot. Mivel én magam is részt veszek televíziós és dokumentumfilmes tevékenységekben, s átestem az 1989-es forradalom alatti tévés átverések egyedülálló kollektív tapasztalatán, a lehető legkritikusabb és leghajthatatlanabb vagyok, amikor azt látom, hogy miként hülyítik a népet a hazugságdobozzal. Bármelyik politrukot és kényszeres hazudozót, aki visszaél a tévével, a rádióval, az újságokkal, az internettel, nyilvánosan pofoznék meg és rugdosnék seggbe, legyen ő Orbán Viktor, Orban Ludovic, Klaus Iohannis vagy bárki más.
A könnyedén ítélkező román média által sugalltakkal ellentétben a tiltakozóknak abban igazuk van, hogy a Srí Lanka-iak „migránsok” (még akkor is, ha nem menekültek vagy hosszú távra bevándorlók). Ugyanilyen igaz az is, hogy még sok ilyenfajta gazdasági/ideiglenes migráns érkezik majd Gyergyóditróba (az internet szerint ezt maga a pékség tulajdonosa jelentette be). Azok is migránsok, akik egy jobb gazdasági jövő érdekében költöznek máshova. Vagyis a dolgozni Budapestre ment székely is, a Gyergyóditróba kihelyezett moldvai rendőr is migráns. A tiltakozó gyergyóditróiak között akadt néhány, aki önkritikusan viszonyult a saját… migránsi sorsához ahelyett, hogy ezt csak másokra vetítené ki. Tehát bizonyos fokú belátás is megfigyelhető a soraikban – ami különbözik attól, amit a gyűlölködők médiában és a Facebookon megjelenő falkája sugallt. És talán meglepően fog hangzani: jogállamban jogod van a bevándorlás, a kivándorlás, az adott helyen maradás vagy onnan távozás mellett vagy ellen állást foglalni. Ez a jogokkal járó kötelezettségekkel együtt része az állampolgári szabadságnak.
Igen: egy demokráciában jogod van nyilvánosan kimutatni még a hülyeségedet, a frusztrációdat, a komplexusaidat és a retardáltságodat is! Néhány ditrói ezt meg is tette. Ám még ennél is legitimebbnek és fontosabbnak tűnik, ha a véleményedet például egy nyilvános vita során fejted ki, főleg ha a migráció és az etnodemográfiai változások ügye egy krónikus, nagyjából száz éve kibeszéletlen probléma, mely a településedet is érinti. Tekintettel azokra az etnodemográfiai változásokra, melyeket az erdélyi magyar (és német) többségű térségekre kényszerítettek rá, a székelyek ezzel kapcsolatos érzékenységét (végre!) tiszteletben kellene tartani! Ezt tanítja nekünk az erdélyi románok sorában tapasztalható, a kollektív narratívákon keresztül következetesen életben tartott, az 1918 előtti Magyarországon, illetve 1940 és 1944 között Észak-Erdélyben zajló magyarosítással/elnemzetlenítéssel/elnyomással kapcsolatos történelmi érzékenység is.
A globális migráció korszakának kellős közepén sok véleményvezér allergiásan reagált a gyergyóditrói tiltakozók azon követelésére, hogy nem kérnek a migrációból és a migránsokból, és felvilágosult pátosszal automatikusan rájuk aggatta a közismert címkéket (rasszisták, idegengyűlölők, diszkriminálók stb.). Bizonyos esetekben (tán többször, tán kevesebbszer) biztos, igazuk van – lásd fentebb. De ha egy kicsit jobban belemegyünk a részletekbe, a helyzet jóval árnyaltabbá válik, talán 180 fokos fordulatot is vesz. Hogyhogy? Egyszerű, mivel létezik egy – Románia által elfogadott – jogi norma, mely – elméletileg – az etnikai kisebbségeket megvédi az etnikai összetétel rájuk nézve hátrányos megváltoztatásától. Lentebb elolvasható az Európa Tanács 1201-es ajánlásának 5. cikkelye. Olvassák és… világosodjanak meg!:
5. cikk. Egy nemzeti kisebbség lakta terület demográfiai összetételét tilos szántszándékkal ennek a kisebbségnek a rovására megváltoztatni.
Nem gondolták volna, hogy léteznek ilyen rendelkezések, igaz? Dél-Tirolban még ilyenebbek is vannak! Például korlátozzák egy térségbe kihelyezett, olasz nemzetiségű személy élettársának odaköltözési jogát. Igen, Dél-Tirol az Európai Unió része. (És igen, Dél-Tirol németek lakta településeire Olaszország 1918 után kitartóan próbált Szicíliából olaszokat telepíteni – ez főleg a regionális fővárosban, Bozenben/Bolzanóban járt sikerrel, ahol a korábban kvázi nem létező olaszokat mesterségesen, politikai-stratégiai okokból többségi lakossággá tették, ugyanúgy, mint ahogy a románokat Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és más városokban.) Persze, egy tehetséges ügyvéd képes lenne kiforgatni, relativizálni és megkérdőjelezni az 1201-es ajánlás szóban forgó rendelkezését. De semlegestől kedvezőig terjedő olvasatban, ahogy általában az állampolgári jogokat értelmezni kell, azt hiszem, hogy még egy nem-jogász számára is világosan kiderülne, hogy a székelyföldi „srílankafóbok” rendelkeznek valamiféle jogi alappal, amikor az „idegenek” odaköltöztetésének ellene szegülnek – legalábbis elméletileg, és még annak ellenére is, hogy néhány személy jelenléte nyilván nem módosítaná jelentősen a gyergyóditrói lakosság etnikai összetételét –, de erre nincs is szükség!
Tehát van jogszabály az etnodemográfiai arányok megváltozása kapcsán? Van. Pont. Pacta sunt servanda, mondja egy alapvető római jogi elv, melyről éppen abban az országban feledkeznek meg rendszeresen, mely olyan latin örökséget tulajdonít magának, amelyet a területén élő nem-román népesség kollektív létezésének delegitimálása céljából szisztematikusan használt eszközként. Pacta sunt servanda = a szerződéseket teljesíteni kell. Pont. Íme tehát, az online népbíróság által rövid úton és kollektíven elítélt ditróiak tiltakozásának több alapja van, mint amit spontán, messziről, a magunk nemzetközi tanulmányokkal és tapasztalatokkal rendelkező, liberális nézeteink buborékjába bezárt, városi központokban kialakított, kreatív, esetleg jól fizetett állásokba elbarikádozott, a világot nagyrészt okos eszközök képernyőin keresztül érzékelő komfortzónánkból hajlamosak lennénk megadni nekik.
A román és nem csak román médiában megjelent reakciókról – plusz a nép kommentárjairól: Egy újabb (részben jogos, részben elhamarkodott és differenciálatlan) magyarok elleni bírálatlavina, kollektív megbélyegzés tanúi voltunk. Újra megkérdőjelezték a székelyek, az „úgynevezett” (kötelezően kisbetűvel írt) székelyföld létezését, ismét terítékre került a magyarok ázsiai, sztyeppei, barbár, románellenes (!) volta, a magyarországi „fasiszta” rezsim, a székelyek „enklavizálódása”, elszigetelődése, (önkezű és káros) szegregációja. Ezzel kapcsolatosan a (nem-)kiválósági díj a Digi24 „újságíróit” illeti meg, akik valami olyan szalagcímmel álltak elő, hogy „A ditrói Ku-Klux-Klan”.
Igaz, ugyanez a Digi24 néhány nappal az „incidensek” után ehhez nagyban hasonló migrációellenes esetekről is beszámolt Kolozsvárról és más román többségű településekről. Nyilvánvaló, hogy ezek tálalása meg sem közelítette a magyarokat megcélzó tudósítások hangerejét és hatósugarát – ami amúgy jellemző a (nacionalista) nemzetállami Románia médiaterére.
Mivel a médiamanipulálás egyik alapszabálya szerint a legelőször elterjesztett üzenet ragad meg a kollektív emlékezetben, még akkor is, ha utólag más információk árnyalják vagy cáfolják azt, ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a romániai magyarokkal szembeni kritikus, hiperkritikus, elítélő és inkrimináló üzenetek felerősítése elvárt dolog, amit tudatosan, következetesen, sorozatosan s a román lakosságra nézve nagy hatást kiváltó módon gyakorol a média. Így aztán bármelyik adandó alkalommal, ha egy ok vagy egy ürügy felbukkan, a román média szorosan összezár és fegyverré válik… egy olyan őshonos közösség ellen, amelyik egy évszázadokkal ezelőtt megszerzett területen él. És amikor nincs ok, de még ürügy sincsen a románok magyarok elleni mozgósítására, akkor egyszerűen gyártunk egyet – lásd a székelyudvarhelyi Kaufland-ügyet vagy az úzvölgyi katonatemető megkaparintását.
A gyergyóditrói ügyről a Románián kívüli médiában is kritikusan számoltak be, ugyanabban a „rasszista” olvasatban, mint itthon, egy-egy megjegyzéssel a cikk végén, amelyből kitűnik, hogy eredetileg egy székelyek és székelyek közötti munkaügyi konfliktusról volt szó. Itt válnak láthatóvá azok a tökéletlen mechanizmusok, amelyek szerint a média, főleg a válságban lévő, működik (híréhség, felületesség, botránykeltés, túlzás), valamint azok a járulékos károk, amelyeket Orbán Viktor populizmusa az utóbbi években okozott: ha nekimész a médiának, ha a végtelenségig manipulálsz, ha megosztasz, ha gyűlöletet és ellenségességet gerjesztesz, hát ne csodálkozz, ha a média egyoldalú, tendenciózus, eltúlzott beszámolókkal fordul ellened és politikád eredményei ellen!… A magyarok körében a ditrói eset egyoldalú és tendenciózus bemutatásával szemben tapasztalható elégedetlenség a romániai politikai fősodornak a Romániáról a 90-es években kialakult „nemzetközi képpel” szembeni kvázi általános nemtetszésre emlékeztet engem – amely egy mélységesen, eltúlzottan negatív kép volt, de ami ugyanazoknak a (tökéletlen, bírálható, elítélendő) médiamechanizmusoknak volt tulajdonítható, amelyek most a magyarok és Magyarország rovására nyilvánulnak meg.
A következtetésem: a gyergyóditrói ügy váratlanul szembesített bennünket a magyar és a román nacionalizmussal, a kettő összefonódik és egymástól függ, az utóbbit pedig szisztematikusan táplálják, újra meg újra élesítik azért, hogy fenntartsák a két közösség közötti hierarchizált viszonyt, egy olyan, a magyarokra nézve káros, romboló kapcsolatot, melynek célja a (nacionalista) román nemzetállam végső győzelme az erdélyi őshonos lakosság felett.
Mindazok, akik vádló módon ujjal mutogatnak egy közösségre, akarva-akaratlan érdekelt féllé válnak ebben a folyamatban, többé nem pártatlan szemlélők, és még kevésbé tetszeleghetnek az egyenlő távolságot tartó ítész szerepében. Sőt: a nacionalizmusipar politikai játékosai egyben annak haszonélvezői is, ugye Népi Mozgalom Párt (PMP), ugye Szociáldemokrata Párt (PSD), ugye Nemzeti Liberális Párt (PNL), ugye RMDSZ, ugye Fidesz?
A javaslatom: fair play! Fair play a politikában, a médiában, a virtuális térben! A közbeszédet mindnyájan építjük, még akkor is, ha aszimmetrikus tájékozódási és hatalmi helyzetekből tesszük ezt. Együtt járulunk hozzá a valóság helyes közvetítéséhez és megértéséhez – és szintén együtt járulunk hozzá az átélt bonyolult valóságoknak a szándékosan-nem szándékosan hibás bemutatásához és a társadalmi légkör megfertőzéséhez. Minden alkalommal miénk a döntés. Mindnyájan eldönthetjük, hogy a gond vagy a megoldás részei akarunk-e lenni. A jó rész az, hogy a döntés szabadsága folyamatosan arra emlékeztet bennünket, hogy… szabad emberek vagyunk egy szabad országban. Használjuk felelősséggel és érettséggel azokat a szabadságokat, amelyeknek örvendhetünk. (neuerweg.ro / eurocom.wordpress.com)
