Fekete Réka
Nem kell ahhoz nagy filozófia, hogy elmagyarázzuk, miért ragaszkodik a kisgyermek az óvó nénijéhez, tanítójához, miért szembesül a szülő gyakran azzal, hogy gyermeke jobban hisz a tanítónak, mint neki, és képes akár vita árán is kiállni mellette. Mert amit ő mond, az szent és sérthetetlen számára, ő az, aki megtanítja az első betűket, aki bekötözi a térdén a sebet, ha a szünetben elesik az iskolaudvaron, kibékíti az osztálytársával, megvigasztalja, ha bánkódik valamiért.
Ezért is fontos, hogy a szülő bízzon abban: gyermeke a legjobb kezekben van azalatt, amíg ő dolgozik, és egyáltalán nem elvetendő, ha már az óvoda idején körülnéz, érdeklődik, ki az a tanító, aki az ő csendesebb, visszahúzódóbb vagy éppen mozgékonyabb, közlékenyebb gyermekét leginkább el tudja fogadni, megszeretni, az erősebb oldalait még inkább megerősíteni, a gyengébbeket fejleszteni, aki kreatív, szereti a természetet, amiről arra lehet következtetni, hogy tanítványaival is többször kimozdul az osztályteremből. A szülő azt is tudni szeretné már jó előre, hogy a következő öt esztendőben az illető nem készül-e szülési és gyermeknevelési szabadságra, nem vált iskolát, nem megy külföldre dolgozni, biztos-e, hogy ötödik osztályig ő lesz az egyetlen tanítója gyermekének. Az iskolaválasztás ennél valamivel könnyebb, mert szempont az otthonhoz való közelség, a felmutatott eredmények – nem feltétlenül csak a tanulmányiak –, az iskola hangulata, felszereltsége stb. Sorolhatnánk, még mi minden érdekli a szülőt, amikor iskolát és tanítót választ, és egyikért sem lehet elítélni, hisz legféltettebb kincséről van szó.
Csakhogy míg az oktatási miniszter jelenleg leginkább azzal van elfoglalva, hogy megvonja a szülőktől a választás eme lehetőségét, nem törődik az oktatás lényegével, a tartalommal, tantervekkel, az sem rendíti meg, hogy túl vagyunk a tanév felén, és a hetedik osztályosok tankönyveinek fele hiányzik, a nyolcadikosok és az érettségizők pedig attól rettegnek, hogy az utolsó pillanatban módosítanak a vizsgaszabályzaton. Idén a hetedikesek és a tizenegyedikesek hátradőlhetnek, nem kell részt venniük a próbavizsgákon – egy újabb módosítás, amit nem indokoltak meg, de beleillik a folyamatos változtatási politikába.
Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, kapkodás, bizonytalanság uralkodik az egész rendszerben, és ha valami rosszul végződik, nincs, aki vállalja a felelősséget. Érdemes lenne végigfuttatni, hogy milyen temérdek mennyiségű törvénymódosító javaslat született az elmúlt években, amelyek látszólag az oktatás javát szolgálnák, de követhetetlen, hogy ezek közül melyek vannak érvényben, és melyeket alkalmazzák. Amíg nem az óvodától érettségiig tartó egységes szemlélet uralja az oktatás tartalmára és megszervezésére vonatkozó döntéseket, és folyton kiesik egy-két láncszem a rendszerből, addig nem lehet azon csodálkozni, hogy a szülők az általuk kiválasztott pedagógusban jobban hisznek, mint abban az építményben, ami ingatag alapjain lassan összeroskad.
