Az még üdvös is lenne, ha valóban a lényegről beszélnének a különböző táborokban, de nálunk valahogy piszkos kis mellékvágányokon fut az egész háború, amelynek a tétje ugyan nagy – az igazságszolgáltatás függetlensége –, mégis az az érzésünk, hogy nem ezért folyik a küzdelem, hanem azért, hogy kinek az embere kerüljön kulcshelyzetbe. Az előző szociáldemokrata kormány főügyészek nélkül hagyta az országot. A korrupcióellenes ügyészség éléről 2018. július elején menesztették az azóta európai főügyésszé vált Laura Codruţa Kövesit, s lassan két éve az ország leginkább rettegett hatóságának csak ideiglenes vezetői voltak. Habár a volt főügyész, Augustin Lazăr leváltására irányuló kísérletek sikertelenek voltak, a kényelmetlen ember 2019. április végén nyugdíjba ment. A maffiaellenes ügyészség vezetője, Felix Bănilă már Tudorel Toader javaslata volt, ám a mélyrepülésben levő Dăncilă-kabinet nem tudta megmenteni, a caracali leánygyilkosságok kivizsgálásában nyújtott rossz teljesítménye miatt 2019 októberében lemondott.

Az új liberális kormány és annak tényleges irányítója, Klaus Iohannis államfő nyilvánvalóan a saját jelöltjeit kívánta tisztséghez juttatni, csakhogy ez sem sikerült olyan jól: a három kinevezett közül kettő negatív véleményezést kapott a Legfelsőbb Bírói Tanácstól, csakhogy két teljesen különböző okból: a bennfentes fővárosi sajtó szerint Gabriela Scutea immár kinevezett főügyésznek az a fő bűne, hogy le akarja porolni az utóbbi időkben elfektetett ügyeket, és ez nem kelt osztatlan lelkesedést minden kollégájában. A szervezett bűnözés elleni ügyészség új vezetője, Giorgiana Hosu esetében aztán egészen furcsa a helyzet: ugyanaz a szakmai testület, amely 2018 októberében még alkalmasnak ítélte a főügyészhelyettesi feladatra, most homlok­egyenest ellenkező álláspontra helyezkedett. Mi több, ezzel a Scuteát védelmező sajtó is egyetért, amely élesen bírálja Hosu eddigi teljesítményét, azt is mindig hozzáfűzve, hogy korrupcióval vádolt férje és 80 évesen gyanús üzleti kapcsolatokba keveredett édesanyja miatt sebezhető, így kinevezése inkább a titkosszolgálatoknak felel meg, akik zsarolni tudják. Az már csak hab a tortán, hogy mindezek ellenére a szakmaiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét fennen hangoztató Iohannis továbbra is kitűnő választásnak tartja őt.

Az ártatlanság vélelme természetesen mindenkit megillet – a végleges ítéletig, Romániában esetenként még utána is. Hiteles, pártatlan, felkészült igazságszolgáltatásra, a törvények előtti egyenlőségre van szükségünk – ezért nem mindegy nekünk sem, hogy ki veszi kézbe a gyeplőt. Ehelyett azonban egyéni vagy csoportérdekek érvényesítését kapjuk egy olyan rendszerben, ahol már a törvények sem egyértelműek, ezeknek zöme pillanatnyi érdekek szerint értelmezhető.

Ezek után hogyan reménykedjünk abban, hogy az igazságszolgáltatás szénája rendbe jön?