Észak-OlaszországEmelkedett a halottak és a fertőzöttek száma

2020. február 25., kedd, Világfigyelő

Hétfő délutánig heten veszítették életüket – közülük öten az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban – a koronavírus okozta fertőzés nyomán, mindannyian idős, amúgy is beteg emberek voltak – közölte tegnap az Ansa olasz hírügynökség.

A hetedik beteg, egy 80 esztendős férfi a nap folyamán a milánói Sacco Kórházban halt meg. A vesztegzár alá helyezett Lodi térségéből származott. Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett az olaszországi áldozatok száma. A legtöbb áldozatot Lombardiából jelentették, egy idős férfi Venetóban halt meg. A fertőzöttek száma meghaladja a 200-at, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-at Venetóban tartanak számon. További betegeket Emilia Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak. Utóbbiban két kínai turistáról van szó, akiket még február elején szállítottak kórházba egy római szállodából, állapotuk javulóban van.

A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.

A halottak és fertőzöttek száma folyamatosan változik: a hivatalos adatokat az olasz katasztrófavédelem jelenti be minden délben és este, de a tartományok ezzel egy időben közlik saját adataikat is, amelyek nincsenek mindig összhangban egymással.

Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés „okozóját” keresik: több, Olaszországba januárban és februárban Kínából érkezett személyt ellenőriztek már, de egyikük sem bizonyult fertőzöttnek. Arra is választ keresnek, van-e kapcsolat a fertőzés két északolasz gócpontja, vagyis Veneto és Lombardia között.

Milánóban a metrójáratok majdnem üresen közlekednek, Torino központja is leginkább szellemvárosra emlékeztet. A liguriai Genovában néhány pap a templomok helyett interneten misézik. Más észak-olaszországi városokban leállították a közös ebédet, vacsorát a szegénykonyhákon, ehelyett élelmiszercsomagokat osztanak. A Trenitalia olasz vasúttársaság bejelentette, hogy megtéríti a jegyárat annak, aki lemondja Észak-Olaszországba szóló utazását.

Március 31-ig felfüggesztették a sztrájkokat és tüntetéseket. A gócponttól távolabbi olaszországi városokban is üresek a mozik, edzőtermek, visszaesett a látogatók száma a firenzei Uffizi-Képtárban is.

Románia után Horvátország is bejelentette, hogy ellenőrzi az észak-olaszországi térségből érkező utasokat. Mauritiuson nem engedték leszállni egy repülőről az észak-olaszországi turistákat, Lyonban egy olasz turistabusz északolasz sofőrjét vitték kórházi ellenőrzésre.

Az olasz kormány egyeztetést tervez a szomszédos országokkal. Giuseppe Conte miniszterelnök úgy vélte, a schengeni mozgásszabadság korlátozása nem jelent megoldást.

A kormány a fertőzéstől érintett térségekben felfüggesztette az adófizetési kötelezettséget.

A milánói tőzsde jelentős veszteséggel zárta a napot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1193
szavazógép
2020-02-25: Belföld - :

Óvintézkedések Romániában is

Egyetlen koronavírusos eset sincs Romániában – szögezte le tegnap Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke. Az egészségügyi minisztériumban különbizottság alakult a koronavírus terjedésének megelőzésére, amely tegnap ült össze megbeszélésre. A szaktárca ellenőrizni fogja, hogy a szárazföldi, vízi és légi határellenőrzési pontoknál betartják-e a nap 24 órájában a megelőzést célzó óvintézkedéseket, és aki megszegi a szabályokat, büntetésre számíthat.
2020-02-25: Világfigyelő - :

Eurómilliók a vírus visszaszorítására

Az Európai Unió 232 millió eurót különített el a koronavírus világméretű elterjedésének megelőzésére és a járvány visszaszorítására, valamint a felkészülés fokozására – jelentette be Janez Lenarčič válságkezelésért felelős uniós biztos tegnap Brüsszelben.