A Balkán-félszigeten nem csupán a románok, de a bolgárok is ajándékozzák (főleg fiúk, férfiak a lányoknak, asszonyoknak) március elsején, a hagyományos mezőgazdasági év első napján, a tavasz egyik ünnepén. A megajándékozott mellére tűzve viseli egy-két napig. A 19. században általában a szülők ajándékozták a gyermekeknek (nemre való különbség nélkül) március elsejének reggelén, napfelkelte előtt. Eleinte kézre kötve hordták, később került a mellre s a nyakra. Néprajzi tájegységtől függően gyümölcsfára, csipkerózsára is aggatták a tavasz valamelyik ünnepén. Úgy hitték, hogy a márciuskák viselőit nem égeti meg a nyári nap, egészségesek lesznek, szépek, mint a virágok, kedvesek, gazdagok, szerencsések, a betegség s az igézés elkerüli őket.

A magyarság általában nem vette át a szokást, noha vegyesen lakott vidékeken előfordul, hogy magyar is visel (kap és ad) márciuskát, tükröződik ebben a másik tisztelete, megbecsülése. Nem lényegtelen, hogy a maguk módján a magyarok is hozzájárultak, hozzájárulnak a Baba Dochiá-hoz is kapcsolt ünnep kellékeinek előteremtéséhez. Igaz, számukra ez mindenekelőtt kereseti lehetőség. Régóta készítenek elsősorban Korondon márciuskákat. A továbbiakban csak a talán legkelendőbbekre, a taplógombából készülőkre térek ki.

1920 után, a román világ beköszönése óta készítenek Korondon taplóból márciuskát. Itt marcisornak nevezik. Úgy tartják, hogy mindenki csinált itt marcisort régebb. A férfiak begyűjtötték a nyersanyagot, a nyírfataplót, és vékonyra felhasították, főleg egy kimondottan ezt a célt szolgáló gyalu segítségével, majd vágókkal kivágták a kis leveleket, szirmokat. A toplászok a márciuska előállításához szinte csak nyírfataplót (Piptoporus betulinus) használnak, az általuk leggyakrabban használt bükkfataplónak (Fomes fomentarius) a márciuskakészítésben alig van szerepe, csak kivételesen élnek vele, például megrendelésre.

A nyírfataplót jól megszárítják, kopogó keményre, hogy könnyebben lehessen gyalulni, hasítani. A fehér, papírvékonyságú szeleteket festékkel színezik. A leggyakoribb színek: piros a szirmoknak, zöld a leveleknek, használják még főleg a kéket, lilát, sárgát. Persze fehéren is hagynak meg a nyersanyagból. Taplógombából a következő virágok készültek Korondon: ibolya, rózsa, boglár, hóvirág, viola, kádárvirág. A megfelelőképp felszeletelt, esetleg megfestett taplót vágókkal darabolják tovább. A virágszirmokat, leveleket főleg az asszonyok rakják, kötik össze; megsodorják az összefogott fehér meg piros zsinórt, selyemcérnát, és aztán az egészet kartonhoz vagy műanyaghoz kapcsolják, illetve ragasztják. Végül a marcisort akasztótűvel (biztostűvel) is ellátják és becsomagolják. Lényeges a snúr, mondják a toplászok, anélkül nem veszik meg a márciuskát. A piros-fehér zsinóron hófehér bojt is kell hogy legyen.

Korondon szinte mindenki megpróbálkozott már márciuskák eladásával az ország román többségű városainak piacain. A március elseje előtti két nap árultak a legtöbbet. Régebb nagyobb mennyiséget készítettek, ládákban vitték az árut, legkevesebb öt-hatezer márciuskát egy-egy család, de volt úgy, hogy akár tizenöt-húszezret is. Mindig jobban fogyott a taplóból készült márciuska, mint a műanyagból fabrikált. Általában bizony nem a maguk, hanem a vásárlók ízlése szerint gyártották portékáikat.

Zsigmond Győző