A szándékkal nem lenne gond, hiszen Románia már hosszabb ideje képtelen megfékezni a járványt, és az is egyértelmű, hogy a betegség elterjedéséhez meghatározó mértékben hozzájárult az állatok ellenőrizetlen szállítása, értékesítése, valamint a biobiztonság teljes mellőzésével történő tartásuk is. Bizonyos szigorítások igencsak időszerűek voltak, csakhogy a rendeletet elnézve az az érzésünk támadhat, hogy a hatóságok újból ágyúval készülnek verébre vadászni. A romániai jogszabályalkotásban nem példa nélküli az ilyen nekiveselkedés, amikor a várható következmények, hatások felmérése nélkül, gyakran a hozzáértők ellenvetéseit figyelmen kívül hagyva szélsőségesen szigorítanak, korlátoznak, alaposan átesve a ló túloldalára.

A szóban forgó rendelet tökéletesen beleillik ebbe a sablonba, durván beavatkozik a háztáji sertéstartás mikéntjébe. És noha az illetékesek máris cáfolják, hogy a rendelet a háztáji tenyésztés felszámolását hozhatja magával, nehéz nem észrevenni, hogy elsősorban a kis gazdálkodók lesznek az áldozatai. Ugyanis az úgynevezett biobiztonsági elvárások teljesítése akkora anyagi áldozattal jár, amit sokan egyszerűen nem engedhetnek meg maguknak, vagy nem éri meg nekik, a rendeletben pedig nyoma sincs annak, hogy esetleg támogatást nyújtanának erre a célra. A szaporítás és az értékesítés teljes megtiltása pedig ismét csak értelmetlenné teheti a sertéstartást, lévén hogy sokan a malacok eladásával tettek szert némi jövedelemkiegészítésre vagy ebből finanszírozták az állatok tartását. Szembeöltő továbbá a bírságok mértéke is: ezertől hétezer lejig büntethető a kihágást elkövető. Gondoljunk csak bele, mit jelenthet egy ilyen bírság a kizárólag saját maga és a családja számára disznót tartó kisgazdának.

Az új szabályozás elég feltűnően elősegíti a piac elárasztását importból származó állatokkal, valamint a nagyüzemi tenyésztés térhódítását. Továbbá igencsak kétséges, hogy a rendelkezések, miközben komoly károkat okozhatnak, meghozzák a várt eredményt, a pestis visszaszorítását.