Európában Olaszországra sújtott le legdrasztikusabban, ha két hete még alig 14 beteget azonosítottak, most már egyetlen nap alatt ezerötszáz fölötti az új koronavírusos páciens, és vasárnap 133-an haltak meg. Teljes régiókat, 16 millió embert helyeztek vesztegzár alá, és csak Isten a tudója, tavasszal az idő felmelegedésével eltűnik-e a gyógymódot még nem ismerő kór, vagy tombol, pusztít tovább.

Sokan úgy ítélik meg, hogy a román hatóságok fellépése túl drasztikus, az itt megjelent néhány eset még nem indokolja rendezvények betiltását, az oktatás felfüggesztését, repülőjáratok leállítását. Túlzásnak tartják a karantén megszegéséért vagy a hatóság félrevezetéséért járó bírságot, pedig nyilvánvaló: ha most, az elején nem sikerül gátat vetni a betegség terjedésének, akkor később nagyon rosszul járhatunk. Tiltásokban még jók a román hatóságok, a gyógyításban azonban már kevésbé, ha a sokkal fejlettebb olasz egészségügyi rendszer sem képes megbirkózni a feladattal, mi történik, ha nálunk uralkodik el a járvány? A veszély nem kicsi, hisz több millió romániai él, dolgozik Olaszországban, többen közülük most minden kérés, tiltás dacára hazamenekülnének a járvány sújtotta térségekből. Ha kitör a pánik – márpedig sok helyen ez történt –, nem hatnak a józan érvek, nem lehet a belátásra, észszerűségre alapozni.

Románia azonban nem csak ezért kiszolgáltatottabb, mint más európai államok, hanem azért is, mert még érdemi kormánya sincsen, egy ügyvivő kabinet próbál megbirkózni azzal a feladattal, mely még a teljes jogkörrel rendelkezőek számára is hatalmas kihívás. A járvány veszélye tehát ugyancsak keresztülhúzhatja a liberálisok számításait, nagy esély van arra, hogy a parlament megszavazza a csupán áldozatinak szánt Cîțu-kormányt, hisz nemcsak egészségügyi vészhelyzet, de gazdasági válság is fenyeget (tegnap a tőzsdék hatalmasat zuhantak), sürgős beavatkozásra, kormányrendeletekre lehet szükség a közeljövőben.

Járvány sújtja hát a világot, amely nem azért veszélyes, mert mindenkit elpusztít, aki útjába kerül – az elhalálozások aránya 2–3 százalék, főleg az idős és más betegségben is szenvedők az áldozatok –, hanem mert rendkívül fertőző, hosszú a lappangási ideje és gyógyírja még nincsen. Kína, Irán és Olaszország esete bizonyította, hogy ahol eluralkodik, a gazdasági, társadalmi következmények beláthatatlanok. Lehet hisztériáról beszélni, fölösleges pánikkeltésről – ám az ottani tények mindezt cáfolják.

Jobb tehát akár túlzottan óvatosnak lenni, mint az említett országokéhoz hasonló csapdahelyzetbe kerülni. És reménykedni, hamarosan itt a tavasz, talán pontot tesz eme egyre nyomasztóbb helyzet végére.