Esterházy János felvidéki politikus öröksége egyszerre egyetemes és nemzeti, mindenütt és mindenkitől főhajtás illeti, ahol és akinek megkérdőjelezhetetlen érték a szabadság és az emberi méltóság – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mártírsorsú politikus emlékére rendezett ünnepségen vasárnap az Országház felsőházi termében.
Gulyás Gergely kiemelte: Esterházy János politikája racionális számítások szerint kudarcra volt ítélve a kommunizmus idején. Ő azonban nem a sikeresség, hanem tetteinek örök mérce szerinti helyessége alapján cselekedett. Vállalta sorsát, így élete rövid, életigazsága azonban örök lett. A szabadságára és életére törő diktatúrák és eszmék azóta megbuktak, Esterházy János öröksége azonban múlhatatlan példa, a nemzete mellett határoktól, korszellemtől és sorscsapásoktól függetlenül kiálló bátor hazafi példája – fogalmazott a politikus. Kitért arra is: a magyar nemzetpolitika Esterházy Jánost az emberi méltóság mellett mindig kiálló, sokat szenvedett, ártatlan szentként tartja számon. A miniszter reményét fejezte ki, hogy hamarosan megtörténik a felvidéki politikus hivatalos rehabilitációja, „amellyel cseh és szlovák barátaink elsősorban Esterházy János emlékének, másodsorban az igazságnak, harmadsorban önmaguknak tartoznak”.
Az ünnepségen a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság Esterházy-díjjal tüntette ki Bíró László katolikus tábori püspököt és Frantisek Lízna cseh jezsuita szerzetest. Az elismerést 1991 óta évente adják át olyan embereknek és intézményeknek, akik és amelyek a felvidéki magyar közösség szolgálatában kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki, illetve sokat tettek a mártírsorsú politikus szellemi örökségének megőrzéséért és megismertetéséért.
Esterházy János (1901–1957) a szlovákiai magyarság két világháború közötti politikai vezetője volt. A második világháború után letartóztatták és a csehszlovák hatóságok átadták a Szovjetuniónak, ahol koholt vádak alapján kényszermunkára ítélték és a Gulagra küldték. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte a fasisztákkal való együttműködésért. Később elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott, majd ezt egy általános amnesztia során huszonöt éves börtönbüntetésre módosították. 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben halt meg.
