Az ellenzéki kör azon elveknek, mellyeket ő is vall, Európaszerte nyilatkozó győzelmét megünneplendő, mart. 9-kei délutánra termeiben zene mellett nagy lakomát rendezett, mellyben nyilván kijelenték a tagok buzgó rokonszenvöket az átalakulási mozgalmak iránt s roszalásukat Metternich politikája ellenében. Erre a fiatalság is, rendes gyülhelyén tanácskozmányt tartván, 19-kére egy nagy bankettet (reformlakomát) határozott (…)

De az egyetemi tanács értésére kerülvén a szándék, az a lakomatartást betiltotta, s mármár bomlani kezd az egész terv, ha az erélyes lelkű indítványozók csüggedetlenül mellette nem küzdenek, s a lakomatartást Jókai Mór ismételve nem ajánlja. Ez ingadozások közepett az ellenzéki körtől egy küldöttség érkezvén a keblében szerkesztett 12 reformponttal a fiatalsághoz, ezt mart. 14-kei délutáni 5 órakor tartandott közgyűlésre hívta meg. A fiatalság megjelent, s Vasvári Pál és Vidács P. szónokaival élén kijelenté megegyezését a 12 pontban, valamint azt is, hogy a 12 pontú kérelmezés, több ezer fővárosi lakostól aláíratva, tüstint küldessék föl az országgyűlésre. Hasonló véleményben volt nem egy ellenzéki körtag. De Klauzál Gábor és Nyári Pál (pestmegyei másod alispán) oda irányozták a dolgot, miszerint határozatul kimondatott, hogy az országos ellenzék főnöke Batthyányi Lajos az egyetemes ellenzéknek mielőbb Pestre egybehivatására kéressék föl, hol aztán a pontok egyenkint tárgyaltatván s megállapittatván, aláírásul országszerte köröztessenek, s ekkép egy monster (óriási) kérelmezés alakban nyujtassanak be a hongyülésnek. A kedélyek megnyugodni látszottak e határozatban. Este a fiatalság gyülhelyén a 12 reformpont közé Vahot Imre divatlapszerkesztő nagyon helyesen a statusfoglyok szabadon-bocsátásának iktatását inditványozá, mi közhelyesléssel azonnal el is fogadtatott. (…)

Ekkor tehát már alakítva voltak a fővárosi ellenzék kivánatai, miktől Kosssuth felirási javaslata csak általánossága miatt különbözött. (…)

Talpra, magyar!

Petőfi látnoki lelke, mikép magától hallám, két nap óta mintegy szellemi képekben ábrázolá a történendőket elébe s ezen magasztaltságban egy költeményt szült, mellyhez erőre, tisztaságra, hatásra nézve hasonlót még nem birunk. A költemény következő: Nemzeti dal. (itt közlik a verset – szerk. megj.)

Ezen égi dallal keblében Petőfi, s a 12 pontú proclamatióval Jókai, mart. 15-kén reggel a szabadság csarnokában együtt megjelenvén, előbb Jókai kiáltá ki a proclamatiót következőleg: „Testvéreim! A pillanat, mellyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, mellyeket eddig tőlünk elvontak s kívánjuk a sajtó szabadságát, censura rögtöni eltörlését; – felelős ministeriumot Budapesten; – évenkinti országgyűlést Pesten, és azt rögtön! – Törvény­előtti egyenlőséget polgári s vallási tekintetben; – kívánjuk: hogy a nemzeti őrsereg rögtön felállittassék, védje hazáját minden férfi, egyenruha ne legyen; – közös teherviselést; – úrbéri viszonyok megszüntetését; – esküttszéket képviselet alapján, magunk választjuk biráinkát magunk közül; nemzeti bankot, idegen bankjegyeket nem akarunk elfogadni. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, – magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai statusfoglyok becsáttassanak szabadon. Unió Erdély és Magyarhon közt! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet s bízni önerejébe s az igaz ügy istenébe! Egyenlőség, szabadság, testvériség!”

Már 8 órakor reggel nagyszámú csoportok olvasák több helyütt falakról az írott proclamatiót ezen czim alatt: mit kíván a magyar nemzet, s akképi sorozatban, mikint az az ellenzéki körben megállapittatott, ez lévén irónnal a 12. pont alá jegyezve: a statusfoglyok szabadon bocsátása, melly kívánat, mint fentebb láttuk, csak az előbbi este tartott fiatalsági gyűlésen hozatott először szóba: a képviselet és esküttszék itt két pontot képeze.

Felolvastatván Jókai Mór által a fentebbi proclamatio, a jelenvolt közönség annak minden egyes pontját viharos tetszéssel fogadá. Utána Petőfi lépett elő, s elragadó lelkesüléssel szavalá el nemzeti dalát. Az elhatározó pillanatot e szavak, e lelkesülés teremté elő. Minden kebel egyszerre tüzokádóheggyé vált – a szolgaságérzet-nyomaszlotta öntudat méltó kitörésének Aetnájává, s nem volt egyed, ki a vers utósorait minden szakaszban fenhangon után nem mondta volna, miből százak mennydörgő, lelkesült esküvése származott.

Az egyetemeken

Innen a vezérek, roppant néptömeg kíséretében, először az orvosi tanuló karhoz, melly derék tanárai megegyezésével is azonnal hozzájok csatlakozott, aztán a mérnökökhöz, s elvégül a jogászokhoz mentek, mindnyájokat a velők egyesülésre szólitván fel. A tanulók szeplőtlen lelkök szent tüzével fogadók a felhívást. (…)

Itt az egyetem előtti nyílt téren ismételve felolvastatott a proclamatio s elszavaltatott a nemzeti dal. Következései természetesen el nem maradtak. Azonnal elhatároztatott az első pontnak – a sajtószabadságnak haladéktalan eszközlésbe vétele, tényleg s a censura mellőzésével. A határozat rögtön foganatosíttatott. Rámenvén ugyanis a néptömeg Länderer és Heckenast hatvani-utczai nyomdájára, miután a vezérek: Petőfi, Jókai, Vasvári s Vidács választmányi tagokul a nyomdatulajdonost felszóliták: kivánja-e önkint a programmot s Petőfi költeményét censurátlanul kinyomatni s ettől igenlő választ nyertek, a nyomdát a nép védelme alá helyezték s önfelelősségök alatt szedették s kinyomatták mind a két iratot – a proclamatio tüstint németre fordittatván s akkint is sajtó alá bocsáttatván. Ezalatt Jókai előjővén, a nyomdahivatal ajtajától beszédet tartott a néphez, elmondván czéljokat s azt hogy békés úton akarnak haladni. Utána Vasvári szólott. (…) Ezután közkívánatra Petőfi szavalá el ismét költeményét, mellynek elragadó hatása nemhogy csökkent ez által, sőt mindinkább növekedni látszék. Az egész hatvani-utcza tele volt emberekkel, kik a versszakaszok eskü-refrainjét egekig ható robajjal utánzengék. A dicsőített fiatal népköltőben itt, ezernyi sokaság előtt, szabad ég alatt, bátor homlokával s eltökélt arczkifejezésével, egy őskori látnokot képzeltünk magunknak, ki rabigába vert honfiait, véreit lánczaiknak összetörésére szólítja fel s ösztönzi, – s hozzáképzeltük a halhatatlanság örökzöld borostyánját halantékira! Még Bulyovszky [Gyula], Egressy Gábor, Irányi [Dániel], Vidács [P.], Irinyi József szónokoltak – valamennyien rendre s béketürésre figyelmeztetvén a közönséget; volt ki németül is lelkesité a tömeget. Pontban déli tizenkettedfél órakor mutatá fel Irinyi a sokaságnak az első nyomtatványt – első példányát a mint mondá, saját erőnkkel kivívott sajtószabadságnak. Dörgő éljenriadások üdvözölték a királyi gondolatok e megtestesült szabad angyalát, s mindenki korlátozhatlan epekedéssel ohajtá azt dobogó kebléhez szoritni. Nem hasonlónak e határtalan örömzajhoz a lelketlen ágyuk üdvlövései, mellyek a fejedelmi sarjadékok születését hirdetik , – ó nem hasonlít ahhoz semmiféle bacchanáliák tomboló rivalgása! – A példányokra, mellyek ezerével nyomattak, észrevehető türelmetlenséggel, melly azonban a rendet nem bontá meg, várakozván a nép, ki lőn kiáltva, mikép a példányok délutáni három órakor a museum udvarán fognak szétosztatni, mire az egész tömeg csendesen eloszlott.

Ezen egész idő alatt szakadatlanul hullott az eső s mig más országokban eltakarodott illyenkor a nép mozgalmai helyéről, a magyar hős kitartással tűrte a zuhanyozást, pillanatig sem tágítva jogszerű követelésiben. Bebizonyította ez által, hogy megért immár nemcsak a jogokra, de még példaadásra is.

Nagy dolgok előérzetével vártunk ez idő óta minden bekövetkező perczet, főleg miután hallók, hogy a polgárság is csatlakozott a mozgalomhoz, a tanács pedig, melly már délelőtt is vitatkozott a tárgyban, délután ismét vegyes ülést tart a vál. polgársággal hasonló okból. (…)

A múzeumkertben

Délután már tüstint két óra után láttunk egy nagy csapatot a museum udvarára vonulni, s miután a nagy lépcsőzeten megállapodtak, a nyomtatvány-kiosztók ezeket előbb egyenkint adogatni kezdték, de csakhamar ostromolt várkint rohantatván meg, csomónkint magasra feldobálták s úgy szórták a nép közé. Ezer kéz viaskodott a légben utánok, és százat meg százat összetéptek, csakhogy még rongyait is szerencsések lehessenek bírni az evangéliumi hirdetménynek, mellyen következő 12 pont ragyogott köv. czimmel nagy betűkben. (Közölve a 12 pont – szerk. megj.)

A városházán

Ekkor a muzeum nagy lépcsőzetéről elvonult sokaság a városházi tért s a városház tanácskozási termeit foglalta el, hol a polgárság és nép az első tanácsi és közgyűlést tartá nyitott ajtóknál, mindenkinek befolyása és jelenlétében. – Megjelenvén a választó polgárság és a tanács teljes személyzetben, előadattak a közkivánságok s az, hogy a tanács is írja alá azokat.

Nyáry, Jókay s Petőfi elő­adásira legelőször Kacskovics városi főjegyző válaszolt, kijelentvén, mikép „a nép szava isten szava,” s mikép ezen pontok némellyikei iránt országgyűlési követeik pártoló utasítással birnak, többire nézve Pestváros hasonlag a kor igényeihez alkalmazza magát. Ezután Holovics tanácsnok szólt, s a kivánatok fölött még bővebb tanácskozást kívánt; de feleletül egy szózattól a sokaságból azt nyeré, hogy ezen pontok fölött a nemzet már ötven év óta tanácskozik, Rottenbiller alpolgármester pedig ellenveté, mikép e tárgyról egész délelőtt folyt a vitatkozás; nem szabad Pestnek hátramaradni a többi európai mozgalmaktól, nehogy egykor bélyeget süssön reá a historia. Erre Klauzál Gábor emelte komoly szavát e komoly pillanatokban s meggyő­ző okainak nem lehetvén ellenállani, egykét felszólalás után a polgármester és szószóló aláírták a 12 pontú nyomtatványt, s városi pecséttel ellátva kimutatták ablakon a városház előtt összegyűlt roppant néptömegnek, melly kívánsága teljesítését a tanácstermi nyitott ablaknál állt egykét jeladó után, ismételve kitört óriási hangjával sürgeté, s midőn az aláirt ivét a polgármester felmutatá, viharos éljeneket hangoztatott.

Szerkesztette: Szekeres Attila