Ön mit tenne, ha 26 évesen kiderülne, hogy daganatos, és le kell vágni a bal lábát? „Ez csak egy láb” – vágta rá Keresztes Zsolt, azaz Kercsó, akivel mindez megtörtént, és aki azóta protézissel éli tovább életét. A most 30 éves Kercsó példaértékűen fogadta az élet fintorát, javára fordította, és azóta is vállat vonva neveti ki a vele szembejövő nehézségeket. Az ép és egészséges embereket megszégyenítő hozzáállással rendelkező fiú Spartan versenyekre jár, egyesületet alapított. Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott, ahol Élmény – Motiváció című kurzusa egész februárban látogatható volt.
– Miből is áll pontosan ez a kurzus?
– Az első alkalommal volt egy közel kétórás előadásom, ahol kérdések merültek fel, azokat tárgyaltuk át. Tulajdonképpen egy önismereti kurzus, a célmeghatározás, megvalósítás, a motiváció fenntartása, nagyjából ez volt a váza. A továbbiakban vendégmeghívottak tartottak előadásokat.
– Neked hogyan sikerül fenntartanod a motivációdat?
– Új és új célokat tűzök ki. Kirajzolódott már körülbelül a tavalyi év folyamán, hogy mi lesz az idei célom. Ebben nagyon fontos szerepe van a Spartannak, az akadályfutásnak.
– Hogy szoktál felkészülni?
– Tagja vagyok a kézdivásárhelyi Spartan Training Groupnak, ott zajlanak a felkészülések. Az edzések kondíció- és cross training edzésekből állnak.
– Létezik fogyatékos kategória Romániában, vagy te is az egészségesekkel versenyzel?
– Nincsen para kategória Európában. Fogyatékos-versenyt legközelebb Amerikában találsz. Ott csapatra osztják a versenyzőket, mert például nem lehet összerakni egy kerekesszékes személyt olyannal, akinek hiányzik az egyik karja, de két lába van és gyorsan tud futni. Szóval ott minden csapat kötelezően négy főből áll, közülük legalább egy kerekesszékes. Ez nem azt jelenti, hogy a hétköznapokban is kerekesszékben kell lennie, de a versenyt abban ülve kell teljesítenie. Szóval Európában bárhova elmész egy Spartan versenyre, az épek és egészségesek között kell versenyezned.
– Az esemény Facebook-oldalán azt írtad: „szembe nézhetsz a határaiddal és legyőzheted az elégedetlenséget”. Szerinted hogyan lehet megtanulni elégedettnek lenni?
– Legfontosabb, hogy megtanuljuk értékelni azt, amink van. Én például nagyon szerencsés fickónak tartom magam. Ha viszonyítanom kell, akkor a nálam nehezebb helyzetben lévőkhöz hasonlítom a helyzetem. Nézhetném azt, hogy rengeteg olyan amputált személy van, akinek a biztosító megvette a lábat, már van futólába is, hatalmas reklámarc, és úgymond karriert tudott építeni a fogyatékosságából. De látnom kell azt is, hogy millióan vannak, akiknek soha nem lesz pénzük protézisre. Azt én nem mondhatom meg, hogy például te hogyan tudsz megtanulni elégedettnek lenni. El tudom mondani, hogy mit teszek én. Vannak nálam sokkal nehezebb helyzetben lévők, és nem nyavalyognak, hanem küzdenek, harcolnak. Van, aki kezét-lábát elveszíti, sőt az egész életét, én meg megúsztam ennyivel. Ez csak egy láb.
– Hogy reagálnak az emberek, amikor meglátják, hogy protézised van?
– Egyre kevésbé kirívó ez, ehhez azonban fel is kell vállalni az egészet. Megjegyzések a mai napig előfordulnak. Van a finom verzió, mikor bemész egy üzletbe, és a gyerek rángatja az apja kezét, hogy „apu-apu, milyen lába van a bácsinak”, vagy a durva verzió, mikor majdnem a szemedbe mondják: „ a béna mit keres itt?”. Nekem senki nem tud olyant mondani a fogyatékosságommal kapcsolatosan, hogy megsértsen vele, mert felvállalom és büszke vagyok arra, hogy protézist hordok. Nem szégyellem azt sem, ha mankóval kell megindulnom.
– Mindig ilyen voltál?
– Nem volt soha problémám önmagam elfogadásával, viszont amióta megtörtént ez az egész, megtanultam meglátni a pozitívumot még a tragédiában is. Úgy vagyok vele, hogy utólag úgysem befolyásolhatjuk azt az eseményt, ami tényleg tragédiaként hatott az életünkre. Egyik erősségem a humor, könnyen tudok nevetni mindenen. Nálunk otthon a lábas viccek már faviccé váltak.
– Milyen terveid vannak?
– Van egy egyesületünk. Abban, hogy nekem protézisem legyen, legalább 1500-an segítettek. Ez egy 73 ezer eurós protézis, összeszedni rá a pénzt körülbelül tízéves projekt lett volna teljes spórlás üzemmódban. 2017 májusában sokan jöttek, hogy segítenének, és akkor beindult egy folyamat. Valamilyen szinten tartozom az embereknek, most ideje visszaadnom valamit. Ezért hoztuk létre az egyesületet, igyekszünk segíteni más fogyatékkal élőknek, daganatos betegeknek, olyanoknak, akik rászorulnak. Ez az egyik terv, cél, hogy segítsek más embereken. A másik meg, hogy a Spartanon belül tudjak karriert építeni magamnak.
– Ha választanod kéne, protézissel, de a mostani életed, vagy protézis nélkül, de a régi életed élnéd?
– Szemrebbenés nélkül azt mondom, hogy a mostanit.
Vásárhelyi Melinda
