Az idei nemzeti ünnepünk egyetlen elmaradhatatlan rendezvénye a honvéd-emlékműnél tartott koszorúzás volt. A meghirdetett időpontra már a többi városbeli emlékhely, szobor mind megkapta koszorúját, virágcsokrát, az oroszlános obeliszk talapzata is virágba borult, mire a koszorúzni szándékozók elkezdtek gyülekezni körülötte: magányos idősek, gyereküket sétáltató szülők jártak arra, pillanatra megálltak főt hajtani, majd továbbmentek. Ismerőssel ha találkoztak, alig néhány mondatot váltottak.

Fél négykor a pár tíz fős ünneplő közönség megkezdte a koszorúzást. Hagyományainkhoz híven, az első koszorút azok helyezhették el, akik megszenvedtek érette: a volt politikai foglyok. Hajlott hátú, kimért léptű csoportjuk kisebb volt, mint az elmúlt években. Aztán Antal Árpád polgármester Sztakics Éva és Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterrel együtt hajtott főt az emlékmű előtt, majd következtek sorban a politikai csoportosulások, pár intézmény képviselői, a sort a vitézi rend zárta. Alig néhány percet tartott a koszorúzás, már oszolni készült a maroknyi ünneplő közönség, mikor a polgármester megszólalt: azért himnuszunkat énekeljük el. És ekkor hangzott fel az Isten, áldd meg a magyart, az ima szomorúsága teljes mértékben áthatotta a résztvevőket. Azért a Ki tudja merre... sem maradt el.

S bár a vírus terjedésének megfékezése érdekében hozott hatósági rendelet miatt ünnepi rendezvényre nem kerülhetett sor, Antal Árpád polgármester megtalálta a módját, hogy üzenetét eljuttassa a városlakóknak. Közösségi oldalán közzétett beszédében az egymás iránti felelősség tudatosítását hangsúlyozta, kifejtve, a rendkívüli helyzet rendkívüli helytállást követel. „Ami történik, nem elválaszt bennünket, hanem arra sarkall, hogy még jobban figyeljünk, hogy még több felelősséget vállaljunk, arra sarkall, hogy óvjuk, aki számunkra legfontosabb az életünkben. Nem elválaszt, hanem másfajta harcot kíván, nyugalomra és józanságra int, odaadásra ösztönöz. Ma így tudunk erősek lenni, ma így zárhatjuk sorainkat”, mondta a polgármester, kijelentve: „Mindig büszkék leszünk a negyvennyolcasokra. Ők úgy jártak el helyesen, hogy kardot rántottak a szabadságért, mi ma úgy cselekszünk bölcsen, ha vigyázunk egymásra. Ma így lehetünk hősök!” Beszéde végén arra szólított, próbáljuk a bizonytalanságban is megtalálni a szabadságot. „Őrizzük és ápoljuk a szabadság tüzét a lelkünkben. Mert minden vihar elmúlik egyszer, s a legnagyobb viharok után süt ki a legszebben a nap” – mondta Antal Árpád.