Bíró Sándor (1816–1887) forradalmár, hitszónok – betűztük a metsző szélben a faragott emlék feliratát. Bíró Sándorról dr. Nagy Lajos nyugalmazott rétyi családorvos író és helytörténész szándékozott volna értekezni templomi körülmények között. A jelenlegi események parancsolta helyzetben Deák Botond tiszteletes, Bukur Béla, az egyházközség gondnoka, a helybeli presbitérium és az önkormányzat néhány tanácsosa hajtott fejet és helyezte el a késői emlékezés koszorúit a Balázs Antal faragómester által készített díszes emlékjelnél. Ezt követően az elöljárók koszorúztak és fejet hajtottak a rétyi központi, a komollói és az egerpataki hősi emlékműnél is. Dr. Nagy Lajos felajánlotta lapunknak közlésre a Bíró Sándorról írt és fel nem olvasott tanulmányát, amelynek bővített változatát a Székelyföld folyóirat legutolsó száma közölte. (kisgyörgy)

Bíró Sándor – hősünk és kora

Bíró Sándor 1838. január 1-jén foglalta el lelkészi állását Rétyen, 1849. május 26-ig szolgált, amikor azt írta: „a pályáról ünnepélyesen leléptem, mert a hazának megvédéséhez katona kell”. Nevével egy ideig nem találkozunk, mert az 1848–49-es forradalom és szabadságharc elfojtása után az ő neve is ott szerepelt azon a körözési listán, amellyel a főbűnösök után kutatott az osztrák hatalom. Ezek jó részére halál vagy legjobb esetben évekig tartó várfogság járt. Ezért kellett közel egy évtizedig rejtőzködnie, ami miatt nemcsak személye, de a szerepe is feledésbe merült. Orbán Balázs alig szentel néhány mondatot neki, akárcsak a kortárs történészek, Nagy Sándor és Jakab Elek. A huszadik században is csak néhány történész és irodalmár értékeli tevékenységét. Az újabb időkben Salamon (Sombori) Sándor márványtáblát állított emlékére a templomban, Egyed Ákos akadémikus tanulmányt szentelt emlékének, végül pedig jómagam gyűjtöttem össze a hozzá kötődő és fellelhető adatokat, és 2008-ban jelent meg egy kismonográfiám róla és Rétyi Péterről Elfelejtett Rétyiek címmel, mellékleteként jelent meg Pálinkatan című munkájának újrakiadása és az általa szerkesztett Hadi Lapok kilenc példányának fénymásolata.

Rétyre jövetelekor a Reformkor fénykorában Magyarországon és Erdélyben több társadalmi, gazdasági, politikai kérdés várt megoldásra. A rétyiek nagy részének a jobbágyrendszer megszüntetése, másoknak a határőrség terheitől való megszabadulás volt a legfontosabb óhaja. A nemesek és végső soron mindenki számára egy alkotmányos monarchia keretén belül a nemzeti szabadság elnyerése lett volna fontos. Bíró Sándor tiszteletes urat (hitszónokot, ahogy szerette magát nevezni) a forradalom és szabadságharc egész ideje alatt az ezekért folyó harc élvonalában találjuk.

Bíró Sándor 1816-ban született az udvarhelyszéki Boldogasszonyfalván (ma Boldogfalva), de lehet, hogy a szomszédos Ótzfalván szorgalmas székely szülők gyermekeként. Középiskoláit az Udvarhelyi Református Kollégiumban végezte. Miután papnak választották Rétyre, megpezsdült az egyházi élet. A jegyzőkönyvekben megszaporodtak az egyházi épületek javításairól szóló bejegyzések, amelyek közül a harangtorony mai formájára való átépítése valósult meg. A presbitérium megrendeli a Brassói Magyar Újságot, ő maga is írogat a Vasárnapi Újságba, a Múlt és Jelen protestáns lapba. Rétyen 512 személlyel megalakította a Székelyföld első Mértékletességi Egyesületét. 1846-ban Bartha András feldobolyi paptársával Pálinkatan címmel egy kis füzetet írt, és Kolozsváron nyomtatta ki „az erdélyhoni minden vallásfelekezetű iskolák számára”. Ennek számos fejezete ma is aktuális, és osztályfőnöki órákon ma is érdemes lenne felolvasni belőle.

Időközben Pesten kitört az 1848. március 15-i forradalom, híre hamar eljutott Erdélybe, Rétyre is. Bíró Sándor szabadságot szerető lelke hamar lángra lobbant, és gondnokával Székely István nemessel az események élére állt. Részt vett mindenféle korabeli gyűléseken, „…biztató, csüggedést és gyáva félénkséget nem ismerő, lélekkel és tűzzel teljes, bátor és hősies szónoklatokat tartott”. 1848. június 4-én levelet írt Batthyány Lajos miniszterelnöknek, amelyben közölte, hogy „1848. május 28-án nemzetőrséget szervezett 160 úrbéres, néhány nemes és három katonai egyénből, amelynek saját lobogója van, és ő a főhadnagy”.

Tette ezt akkor, amikor Székelyföldön még azt vitatták, hogy lehet-e katona a jobbágy és a zsellér, a kezébe adott fegyvert nem fordítja-e a földesúr ellen. Bíró Sándornak sikerült eloszlatnia a rétyi nemesek ilyen irányú félelmét, mindenki lelkesedett a nemzeti szabadságért, de őt még a jobbágyok felszabadításának gondolata is lelkesítette. Nemcsak Batthyánynak, hanem 1848. október 1-jén Kossuth Lajosnak is levelet írt, amelyben beszámol az itteni helyzetről, elmaradt tennivalókról, és felvázolja az általa elképzelt jövőbeli teendőket. Megfelelő főtiszteket kinevezni, felszólítani a papságot, hogy mozgósítsa a népet, de mindenekelőtt földet adni a jobbágyoknak. „Ha birtoka van a népnek, csak akkor lehet őt igazán fellelkesíteni hona és birtoka védelmére (...) azután a népet, az erős népet, melynek száma felülhaladja a háromszéki összes nemességet és katonaságot, biztosítsuk majd a törvény előtt, hogy ami az övé, azt tőle senki el nem veheti.” „Én készen állok minden percben; bírok is hála a magyarok Istenének oly népszerűséggel, hogy lobogóm alá két nap alatt ötezer ember fog összejönni.” „A nép alig várja az első szót, készen áll!” Segítette Kossuth megbízottját, Berzenczeyt huszártoborzó útján.

Közben lezajlott a Berzenczey által szervezett agyagfalvi gyűlés, ahonnan az alig fegyverkezett székelyek nagy része Marosvásárhely felé indult, annak és Kolozsvár környékének megszállását tervezve. Sajnos, a lelkesedés nem volt elég e terv kivitelezéséhez, mert átmeneti siker után a jól felfegyverkezett osztrákok Marosvásárhely mellett legyőzték a székelyeket és elfoglalták Marosvásárhelyt. Később Udvarhely is a császáriak kezére került, Csík Dorschner árulása folytán szintén. Egyedül Háromszék maradt szabad, ahova az ellenség még nem tette be a lábát. Ide menekültek a megvert csapatok maradványai, így a Kossuth-huszárok is. Az itt létesített táborok katonáiban tartotta Bíró Sándor társaival együtt a lelket. Ennek ellenére romlott a helyzet. Heydte osztrák ezredes Köpec mellett megverte a székelyeket és felgyújtotta a falut. Vigasz volt rá, hogy a Rikában a székelyek is megverték az osztrákokat. Csakhogy Heydte újra becsapott Háromszékre és egész Hidvégig nyomult előre. Erre Háromszék ún. Nagykomitéje békét kötött, de ezzel nem értett mindenki egyet, főleg nem a Bíró Sándort is magában foglaló Kiskomité, amelyhez többek között Gábor Áron is tartozott. Nem, mert közben hírül vették, hogy Bem Erdélybe érkezett. A háromszékiek csatlakoztak Bemhez. Innentől kezdve Bem hadmozdulataihoz volt kötve Erdély és Háromszék sorsa. Mi­után több fényes harcászati siker után a segítségül hívott oroszokkal Bem sem tudott megbirkózni, és egyre inkább visszavonult, Bíró Sándor is, miután május 26-án még eltemette a 4 éves Zoltáni Mihályt, „a pályáról ünnepélyesen lelépve” Csíkba ment, ahol Gál Sándor ezredesnél jelentkezett, aki örömmel fogadta és a Gyimesi-szoros védelmére rendelt századhoz nevezte ki kapitánynak. Szállása a csíksomlyói zárdában volt, ahol felfedezte a barátok nyomdáját.

Egy barát és Simó őrmester segítségével Hadi Lap néven újságot nyomtatott. Az első szám május 29-én, a kilencedik s egyben az utolsó június 16-án, hétfőn jelent meg. A lapokat olvasó történészek részéről különböző ezek megítélése, de abban mindenki egyetért, hogy kiadása akkor és ott nem volt hiábavaló. Az orosz hadak előrenyomulása miatt a magyar csapatoknak egyre inkább vissza kellett vonulniuk. Elesett Kolozsvár is, ahol Bíró Sándor megsebesült. Augusztus 17-én megtörtént az orosz csapatok előtt Világosnál a fegyverletétel. A Zilah mellett még fegyverben álló csapatok vezére, Kazinczy is megkezdte az oroszokkal való fegyverletevési tárgyalásokat. Itt szolgált Bíró Sándor is, akinek az utolsó pillanatban sikerült lelépnie és a Szatmár megyei Vetésre mennie, ahol Gergelyfi Endre álnéven Nemes László földbirtokos két kiskorú gyermekének a nevelője lett. Olyan jól sikerült ez az elrejtőzködés, hogy 1853-ban tanulmányi útra viszi tanítványait, megismerni Magyarország, Ausztria, Cseh- és Morvaország legjelentősebb városait. Útjáról naplót vezetett, amelyet aztán 2002-ben Kiss Ferenc dési tanár adott ki, kibővítve ezzel Bíró Sándor eleddig ismeretlen életútját. A külföldi útról hazatérve elköltözött, feltételezhetően házasságkötés miatt, a szolnokdobokai Cserne nevű faluba. Nagy Sándor szerint mint birtokos élt tovább. Élete végén, valószínű, Macskási Antal barátja és harcostársa biztatására, aki nem volt megelégedve Orbán Balázs a háromszéki eseményeknek „szép, de hűtelen” leírásaival, ő is készült „az igazságok hű megírására”, és Háromszéki forradalmi töredék címmel lejegyzett egyet-mást erről az időről. Macskásival felkérő leveleket írtak a még élő jelentős háromszéki személyeknek, több kérdés megválaszolására kérve őket.

A beérkezett iratok K. Pap Mihályhoz, a Történelmi Lapok szerkesztőjéhez érkeztek, de pár év múlva mindhárman meghaltak, így nyomuk veszett. Hátrahagyott írásait fia Kádár József dési történésznek adományozta, aki Kuszkó István javaslatára a Kolozsváron felállított Történelmi Ereklye Múzeum gyűjteményében helyezte el azokat. 1887. december 8-án halt meg és a Dés melletti Monostorszegen temették el. Az utóbbi évtizedekig nem sokat tudtak róla sem a szülőföldjén, sem Rétyen. Emlékét Rétyen most már a Salamon Sándor tanár ajándékozta márványtábla, az én Elfelejtett Rétyiek című könyvem és a most felállított kopjafa fogja őrizni, amelynek munkálatainál köszönöm Bukur Béla rétyi gondnok úr segítségét.

Dr. Nagy Lajos