1. VESZÉLYES SZOLGÁLAT. A felszínen minden csendes volt, és a rendszerhez igazodó hallgatás – valójában a túlélés látszatmegalkuvása – uralta Románia közéletét. De ez csak a felszín volt, az emberek elméjében és lelkében a „gonosz” elutasítása és a jó szolgálata munkálkodott.
A nyolcvanas évek államhatalmi túlzásai az előző évekhez képest is jobban fojtogatták az állampolgárt, naponta megalázva emberségében, magyarságában. Tőkés István és családja több oldalról bekerített megfigyelő-besúgó hálózattal volt át- meg átszőve. Hozzájuk elmenni nem kevés kockázattal járt. Svájcból érkezett új írógépet kellett közvetítőként eljuttatnom az idős családfőnek. Nem kaptak el, bár ha ez történik, addig nem engedtek volna el, amíg meg nem mondom, hogy ki küldte az (egyébként nem tilos) adományt. Lakásukba bejutva a köszönésen kívül semmit nem mondtam, és István bátyánk se kérdezett, csak átvette és egy köszönettel mintegy jelezte, hogy volt tudomása az érkezéséről.
2. A HASZNÁLHATATLAN DOZIMÉTER. Miután Király Károly kiesett a rendszer kegyeltjeinek és fenntartóinak a sorából, folyamatosan költöznie kellett helységről helységre, munkahelyről munkahelyre. Így állt a rendszer bosszút azért a memorandumért, amit elküldött a legmagasabb pártszerveknek, de külföldnek is. A romániai magyarság jogsérelmeit tartalmazta, és ez megbocsáthatatlan volt a „példásan megoldott” nemzetiségi kérdést propagáló hatalomnak. Úgy tűnt végül, hogy a marosvásárhelyi konzervgyár vezetőjeként végre megállapodhat. Vissza-visszatérő rosszullétei azonban azt a gyanút ébresztették jó embereiben, de magában Királyban is, hogy ártó besugárzásnak teszik ki. Meg kellett erről győződniük.
A meggyőződést ellenőrizni sugárzásmérő készülékkel lehetett. A készülék hozzám érkezett, ugyancsak Svájcból, és újabb „csatornákon” át juttattam el Király Károlynak. Erről Király is megemlékezik önéletrajzi könyvének (Nyílt kártyákkal) 65. oldalán. A doziméter azonban használhatatlan volt. A magyar gyártmányú készülék, mire Királyhoz eljutott, több kézen ment át, ő maga sem emlékszik arra pontosan, hogy végül ki adta oda neki. Már a ’89-es fordulat után beszéltem erről vele. Felmerült egy orvos neve is, aki állítólag a szekunak dolgozott, és egyike volt a közvetítőknek. Később sikerült szerezni más, működő eszközt, de – ahogy ugyancsak a jelzett oldalon megjegyzi Király – tartózkodásának több helyszínén is kipróbálták, ám nem jelzett semmit.
