Nem mindennap hallunk arról, hogy utasszállító repül az Antarktiszra. Az elmúlt hét közepén viszont pontosan ez történt egy Airbus A319-essel. Az Ausztrál Antarktiszi Divízió (AAD) központja kapott hívást az Amerikai Egyesült Államok antarktiszi programjának vezetőjétől, hogy kutatócsoportjuk egyik tagjának sürgős orvosi ellátásra lenne szüksége, az illetőt helyben, a kelet-antarktiszi McMurdo kutatóbázison nem lehetne megfelelően kezelni.
Az AAD a jóval a fagypont alatti hőmérsékletet szem előtt tartva tervezte meg a 3500 kilométeres mentőakciót. A repülőgép bázisáról, Tasmania fővárosából, Hobartból repült el a célállomására, a McMurdo kutatóbázisra. A fedélzeten légimentők és egy speciális orvoscsapat is utazott. A különösen veszélyes körülmények ellenére a repülőgépnek sikerült épségben landolnia a fagyos kifutópályán, majd újra fel is szállnia onnan, hogy a beteget az új-zélandi Christchruchbe szállítsa kórházba.
A mentőakcióra reflektálva Charlton Clark, az Ausztrál Antarktiszi Divízió műveleti és biztonsági igazgatója elmondta, hogy minden olyan jól sikerült, ahogyan előzetesen remélték. A sajtóközleményben Clark elmondta: „A földi körülmények igazi kihívást jelentettek, amikor az Airbus leszállt a McMurdo állomáson. A hőmérséklet mínusz 30 Celsius-fok körüli volt, szélcsenddel. Nagyon örülünk annak, hogy elsőként reagálva tudtunk segíteni az Egyesült Államok Antarktisz programjának ebben a vészhelyzetben, és ez is igazolja az antarktiszi nemzetek közötti nagyszerű együttműködést.”
E mentőakció különlegessége, hogy az A319-es az ideális főszezonon kívül repülte le az útját. A legtöbb repülés nem az antarktiszi télben zajlik. Az antarktiszi nyár rövid, októbertől februárig tart, a tél hosszabb, márciustól egészen szeptemberig húzódik, és ebben az időszakban a repüléshez finoman szólva sem ideálisak a körülmények.
A repülőgépet évente körülbelül húsz alkalommal használják az antarktiszi nyárban. A Hobart és a McMurdo bázis közötti repülés időtartama átlagosan négy és fél óra, így a mentőakció az amerikai bázisnak szerencsére nem volt több rutinrepülésnél. Természetesen a repülőgépen utazó teljes személyzet remekül képzett szakemberekből áll.
Kérdés, hogy vajon miért épp ez a típus szolgál az Ausztrál Antarktiszi Divíziónál. Az Airbus A319-es ugyanis inkább a normál légitársaságok szolgálatában áll, kisebb számban cégek, üzletemberek használják utazásra. A válasz a hatótávban és a képességekben rejlik. Az A319-es a szokásos légi közlekedésben rövid és középtávot repül, azonban terheléstől függően rövid kifutópályát is képes használni. A gépek a Hobart–Antarktisz–Új-Zéland távot közbülső tankolás nélkül tudják lerepülni. A Divízió a repülőgépet a Skytraders légitársaságtól bérli, a háromgépes A319–100-as flotta átlagéletkora 15 év.
Néhány évvel ezelőtt már volt hasonló mentőakció, amikor az Airbusok egyike a délvidéki télben érkezett egy azonnali műtétre szoruló kutatóért, akkor Christchurch volt az indulási és érkezési repülőtér is. A McMurdo állomás jeges pályáján már szállt le Boeing 757-es is, az új-zélandi légierő gépe, az Icelandair egyik leányvállalata pedig ötven férőhelyes 757-esekkel szervezett pénzes turistáknak charterrepüléseket ugyancsak erre a bázisra. Egy amerikai cég pedig Bae–146-os Jumbolinókkal kínál túrákat, egyenesen a déli póluson működő állomásra, de ezeket a közbülső leszállással tízórás repüléseket is kizárólag a rövid déli sarkvidéki nyár idején lehet igénybe venni.
