Ember a tájban, táj az emberben címmel nyílt meg a Kortárs Természet kiállítássorozat második rendezvénye a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park és a Tamási Áron Színház közötti téren. A tárlat 27 kültéri pannón keresztül ad betekintést az iráni, távol-keleti és európai művészek iráni természethez való viszonyulásába. A művek három rendezvény anyagából, három iráni kurátor közreműködésével jöttek létre.
Az elmúlt hetek történéseivel sok minden átértékelődött. Még nem sejtettük, hogy a világ különböző pontjainak tájművészeti rendezvényeiről a polgármesteri hivatal támogatásával beindított szabadtéri sorozatunk lesz az egyetlen személyesen látogatható kiállítás március derekán a városban. Arra sem gondoltunk, amikor a képeket összeválogattuk, hogy több mű – pl. az olasz művésznő munkája – drámai erővel hat majd a mostani helyzetben, sőt talán az Irán szó hallatán sem a sok ezer éves perzsa kultúra jut először eszébe mindenkinek.
A kiállítást gyorsan megtekintve – esetleg a boltba vezető magányos sétánk közben – nem kell elvonatkoztatnunk sem a múlttól, sem a jelentől. A nemzetközi nature art (magyarul természetművészet) mozgalom ugyanis épp korunk egyik felkiáltójeleként jött létre, szembemenve a manapság trendinek számító és a kortárs művészetet jelentősen befolyásoló poszthumán ideológiával, mely az ember és természet közötti összhangról mint jövőképről már lemondott.
A művészet politikai lépésekre, szociális problémákra adott reflexiónál, egy csokor virágról készült festménynél sokkal több. A művészet mágia, folyamat, láthatatlan történés, az alkotó médiumszerepének formára találása. A művész így folyamatosan keresi a kapcsolatot a kifejezendő isteni minőséggel, keresi a legmegfelelőbb teret műve létrehozásához, miközben tudja azt is, hogy a mű – ha azt megfelelően végzi el – maga a cselekedet.
Nem véletlen tehát, hogy a világ számos pontján, táji környezetben egyre több rezidens program indul el. Céljaik közé tartozik a művészet segítségével felhívni a figyelmet korunk égető problémáira: a természetből való kiszakadásra, a közösségek szétesésére, az értékválságra. Ugyanakkor a rendezvényeken a művészek megélhetik mindazt, amire szüksége volna a ma emberének: az elmélyült alkotást, a természettel való összhangot és partnerséget, a közösség élményét, az értékteremtést. Mindezt tudatosan, azért hogy jobbá tegyék maguk körül a világot.
Az iráni természetművészet világviszonylatban is kiemelkedőnek számít. Az egykori Perzsia többezer éves kulturális gyökerei, az ősi zoroasztrista vallás fényközpontú természetközelsége, a paradicsomi állapot leképezésének hagyománya, a perzsa költészet metaforái vagy az attraktív táji környezet egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy a tájban alkotó iráni művészek különös érzékenységgel nyúljanak az őket körülvevő természethez. Ezt felismerve szerveztük meg 2015-ben az Erdélyi Művészeti Központban azt a nagyszabású iráni természetművészeti kiállítást, ahol közel harminc iráni művész mutatkozhatott be először Európában. Ez a kiállítás és az utána következő, az olaszteleki Daniel-kastélyban megrendezett workshop jelentették a kezdetét a perzsa művészekkel való közös művészeti programjainknak, melyek az elmúlt években Iránban, Magyarországon és Erdélyben egyaránt folytatódtak.
Március 16-án felállított kiállításunkhoz több kísérőprogramot szerveztünk: vendégünk lett volna Budapestről dr. Sárközy Miklós iranológus egyetemi tanár, a perzsa nyelv és kultúra nemzetközi hírű kutatója, betekintést nyerhettünk volna a kortárs iráni művészetbe egy gazdag videó- és képanyag kíséretében alulírott művészettörténész és Péter Alpár képzőművész vezetésével, a Művész moziban Pieldner Judit bevezetőjével nézhettünk volna meg egy iráni művészfilmet Lázár-Prezsmer Endre jóvoltából, és megkóstolhatta volna minden jelenlévő a fenséges rózsás-kardamomos perzsa fekete teát. Akárcsak első rendezvényünkhöz, ehhez is szabadtéri workshop társult volna.
Mindezt sajnos el kellett halasztanunk, de ahogy lehet, pótolni fogjuk!
A három különböző iráni nemzetközi tájművészeti szimpózium anyagából válogatott szabadtéri kiállítás azonban megtekinthető. Az északnyugat-iráni Khorramabadban kétévente megvalósuló Homar Performance Festival szervezőinek célja, hogy a természeti térben alkotó helyi és külföldi művészek valódi közösséggé formálódjanak, és ráhangolódhassanak az őket körülvevő természetre és isteni fenntartásra. A főszervező fiatal művészek – Razieh és Tara Goudarzi – testvérek, akik mélyen tisztelik nemzeti és vallási hagyományaikat, ugyanakkor a kortárs művészettel való foglalkozás természetes része és önkifejezési lehetősége életüknek.
Az egykori királyi fővárosban, Iszfahánban működő Hoorshid Artist Residency vezetője Farzaneh Soleimani szintén nő, aki néprajzi kutatásokat is végez a környéken, bevonva a helyi asszonyokat is művészeti tevékenységeibe, keresve a kapcsolatot a hagyomány és a kortárs kultúra között. Nemzetközi műhelygyakorlatain a környezetvédelem és az iráni épített örökség megóvásának problematikájára is reflektálhatnak a művészek, miközben egy pompásan felújított régi vidéki perzsa ház kényelmét élvezhetik.
A RAH (=út) Residency létrehozója Mahmoud Maktabi, akivel több közös projektet is szerveztünk már. Művészeti központja Teheránban és a történelmi Kashan városában egyaránt rendelkezik művészeti székhellyel, de Irán más pontjain is szervez nemzetközi művészeti programokat. 2019-ben a Perzsa-öböl partján fekvő Chabaharban dolgozhattak a magyar művészek, közöttük Péter Alpár is, ahol a tengerpart és a szuggesztív, szinte holdbéli táj inspirálhatta az alkotókat.
Ember a tájban – táj az emberben. Mindez szimbiózisban és harmóniában, Iránban. Fogadják szeretettel a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal és az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület szervezésében létrejött kiállításunkat, és töltekezzenek belőle.
