Nemrég láttam a Wass Alberttel készült egyik interjút. Benne van az is, hogy miért ez az írásmód családneve esetében. Egyik grófi elődje megelégelte, hogy sokadszorra is németesen, f-et ejtve mutatták be, a bécsi bálok alkalmával például, de másutt is.
A név hagyományos írásmódja sem tudná helyrehozni a gunyoros használat dolgát számos esetben. Persze, marad lehetőség a nevekkel viccelődésre, nem is egy. Közismert, hogy amikor Tar bemutatkozik, van olyan, akinek ez nem „támít”.
Az sem ritka, pedig jobb lenne talán, ha az lenne, amikor valaki hazát cserélve nevet is akar cserélni, sőt, hazát nem, csupán nemzeti hovatartozást kíván változtatni, s akkor nevet módosít, többé vagy kevésbé. Így lesz például Petrovicsból Petőfi, Eminovici-ból Eminescu, Orbánból Orban stb.
Az én dédnagyapámat kitagadta szász rokonsága, s egyféle bosszúból megrövidítette a családnevét, magyarosította Riegerről Rigerre. A sors fintora, hogy zsidóbújtató fiát, aki megúszta a nyilasok haragját, majd Salgótarjánból Berettyószéplakra került, hogy ott ugyancsak üveggyárépítésnél dolgozzon, noha egyáltalán nem vett részt a háborúban, zsidók feljelentését követően mégis elvitték az oroszok, mert „német” – mármint a neve tényleg az volt. Aztán Szibériában tettek róla, hogy néhány német szó is ragadjon rá (a több orosz mellé) az ötévnyi fogságban, ahonnan nem tudott szabadulni, hiába kapott igazolást róla, hogy ő református magyar ember.
Na de a zárójelem túl nagy, én pedig nem annyira arról kívánok szólni, amiről nem tehet az utód, ha egyszer beletörődik, hogy családneve az, ami, hanem arról, hogy vannak olyanok, akik ártatlan elszenvedői annak, hogy szüleik figyelmetlenek, netán felelőtlenek voltak keresztnevük megválasztásában.
Kezdem egy rendkívüli esettel, amelyről akkor szereztem tudomást, amikor egy Nagy-Küküllő menti faluban tanítottam, s beosztottak népszavazáshoz a számlálóbizottságba. Jött egy atyafi, akivel szóba álltam, családja felől érdeklődtem. Kérdeztem, hogy gyermek van-e. Mondta, van hat is (mert ugyebár egyikük se leány). Hogy hívják a nagyobbikat? Erre az volt a válasz: Sándornak. Hát a legkisebbet? Szintén Sándornak hívták, mire én nagyon elcsodálkoztam, ő pedig már-már fenyegetőn tette hozzá, hogy hát természetesen a többi fiát ugyancsak Sándornak hívják, hisz mind az övé. Kollégáim súgták meg, mielőtt valami bakit elkövetnék, hogy hát mindegyik más asszonytól van, s a büszke apa a fiúkat megtartotta, de a feleségeket rendre mind elcsapta a háztól. Azt, hogy mi volt a családneve, nem árulom el, a lényeg, hogy az jól megfért a Sándor mellett.
Nem úgy, mint az alábbi esetekben, amikor is a figyelmetlen, illetve csak másra tekintettel lévő szülők elkövették a hibát, hogy gyermeküknek úgy választottak keresztnevet, hogy nem voltak tekintettel a fura, nevetséges össze nem illésre a családnévvel. Íme néhány össze nem illő névpár (zárójelben megadom, hogy például miért nem ajánlott ez a társítás):
1. János János, Kádár Ádám (egyhangúság)
2. Kaba Csaba, Mendel Vendel (komikus tiszta rím)
3. Galamb Ella Bella, Szűcs Aba Csaba (a családnév vége s a két utónév komikusan összecseng)
4. Csilicsala Csilla (ikerszószerű családnév mellé betűrímes keresztnév)
5. Kandisz Nóra, Enyedi Lili, Vég Béla (az előnév vége és az utónév eleje komikusan összecseng)
6. Fekete Bors, Bárány Farkas, Szarvas Gida, Werth Győző, Bús Vidor, Arany Áron, Cseh Chaplin, Erdei Cseperke, Gyenge Arany, Zöld Ibolya, Havasi Gyopárka, Cserép Virág, Tompa Zseni, Tavaszi Őszike, Orosz Tea, Mezei Flóra, Nagy Nadja (a családnév és a keresztnév valódi vagy látszólagos jelentése egymással komikus kapcsolatban van)
7. László Sebes (utónévként is közismert vezetéknév és vezetéknévként közismert ritka utónév társítása megtévesztő lehet).
A magyarországi anyakönyvi jogszabályok kitérnek arra, hogy magyarnak nem lehet akármilyen szót névként adni, annak benne kell lennie az utónévszótárban, s ha nincs benne, akkor kérvényezni kell az engedélyeztetését. Persze, ez nem a magyarokra vonatkozik, ők bármilyen szót adhatnak névként az újszülöttnek. Nálunk általánosságban az a helyzet, hogy egy ideje nem erőltetik már a román nyelven való anyakönyvezést. Tájainkon nem csupán a családnévnek megfelelő keresztnév társításával van gond, de oly nem-nevek adásával is, melyeket aztán a szülők helyett szégyellhet viselőjük, miután például a film- vagy másféle sztárnak, politikusnak lehanyatlik a csillaga, s rájönnek, hogy a választott név nevetségesen hangzik.
Zsigmond Győző
