Minden órában szkafanderes betegszállítókat mutatnak, akik valamilyen hullazsákszerű betegszállítóban teszik-veszik az embereket. Feltették az életünkre a koronát, gondolom, de utána beindul az önkéntelen reflex, biztosan nem úgy van, miként a tévé mutatja, ha nem is rózsás a helyzet, de legalább megnyugtatóan hétköznapian változatlan.

Nem jár sok ember az utcán ezeken a szép tavaszi napokon, már az iskolákat is bezárták, a könyvtárt és a múzeumokat, színházakat.

Nosza, gondolom magamban, ami nem sikerült a román államhatalomnak, sikerült egy vírusnak: elmaradnak többek közt a március tizenötödikei ünnepségek és a marosvásárhelyi székely felvonulás is.

Most minden összejött. Egyesek malmára hajtja a vizet. Nem nagyon érintkezünk egymással, most okunk is van rá.

Délután egy szupermarketben. Előttünk hosszú sorok. Vásárolják fel az emberek a liszt- és olajkészletet. Mindenütt elfogyott az olasz spagetti. Elől egy maszkos férfi veszekedik a pénztárosnővel. Erőteljesen gesztikulál, majd elrakja az öt zsugor ásványvizet. Én legközelebb gázmaszkban jövök vásárolni, próbálok valami szellemeset mondani, de nem jön be.

Valaki messze kinyitotta Pandóra szelencéjét. Kaptunk egy újabb kihívást. A kérdés az, hogy magunkhoz méltóan tudjuk-e kezelni a kialakult helyzetet. Emberpróbáló feladat. De ne hagyjuk az arctalan ellenséget győzni. Túl fogjuk élni.