Hirtelen, egyik napról a másikra, mindenféle előkészületek nélkül. Ezekben a napokban a távoktatás a virtuális térben történik, különféle elektronikus eszközök segítségével. Az új helyzetben a számítógép előtt ül tanár és diák, kisebbek esetében pedig még a szülő is. Nem túlozunk, ha úgy fogalmazunk, hogy ez a dolog felforgatta a családok életét. Az iskolák bezártak, de az élet iskolája kitárta kapuit. Az oktatás pedig – hiszen nevelésről csak óvatosan beszélhetünk – átalakult egy személytelen, eszköz- és internetfüggő kapcsolattartási folyamattá. Ez a kapcsolattartás pedig helyenként akadozik: tudjuk, hogy nem minden család rendelkezik a tanulásra alkalmas eszközökkel, és azt is, hogy az internetszolgáltatás sem egyforma minőségű a megye minden településén. Így állt elő az a szomorú helyzet, hogy amíg az osztálytermekben minden gyermek egyforma esélyt kap, addig a távoktatás megszüntette ezt az esélyegyenlőséget.

A digitális sokkra egyáltalán nem volt felkészülve a rendszer. Helyenként működtek ugyan olyan digitális kezdeményezések, amelyek kiegészítették az iskolai munkát, de olyanok nem igazán, amelyek teljes mértékben képesek lettek volna helyettesíteni azt.

Nem kis kihívás volt a pedagógusok számára a távoktatás lehetőségeinek feltérképezése és megismerése. Ezeknek a csatornáknak a beindítása közepette pedig mindegyre felbukkannak az akadályok is: az, hogy csak korlátozottan biztosítottak vagy teljesen hiányoznak azok a feltételek, amelyek közepette zökkenőmentes lehet a folyamat. A távoktatáshoz szükség van nagy teljesítményű és állandó, gyors internetkapcsolattal rendelkező IT eszközökre, jogtiszta oktatási programokra, előkészített digitális felületekre. A tárgyi, infrastrukturális feltételek mellett szólnunk kell még arról az erőfeszítésről is, hogy ezeket a rendszereket először a tanároknak kellett megtanulniuk. A pedagógusok igyekeztek felnőni ehhez a feladathoz. Sokan nagyon rövid idő alatt elvégeztek olyan felkészítőket, amelyek által még az eddig kevésbé érintettek is megtapasztalták a különféle oktatási platformok és applikációk nyújtotta lehetőségeket. Ez a digitális tudás a vészhelyzet elmúlása után is használható, ajánlom mindenki figyelmébe!

A kibertér túloldalán a diákok és a szülők küzdenek meg a rendszer okozta hiányosságokkal, felsorolni is nehéz lenne, hogy mi mindentől függ a diák részvétele a távoktatásban. A család anyagi helyzete sajnálatos módon korlátozza az eszközök beszerzését, a lakóhely meghatározza az internetszolgáltatás minőségét – már ahol egyáltalán van ilyen. A családtagok sem tudnak egyformán segíteni: szerencsés az a gyermek, akinek a környezetében van korlátlan szabadidővel rendelkező felnőtt, aki segítséget nyújthat neki, és tudjuk, hogy vannak olyan családok is, ahol a szülői támogatás elmarad.

Az elmúlt napok összesítéseiből az derült ki, hogy Kovászna megyében kb. 3800 gyermek nem vett részt a távoktatásban. Szomorú szám ez, ami vagy az eszközök hiányából (kb. 2000 eset), vagy a gyermek és a család elzárkózásából kerekedett ki.

Harminc éven keresztül az éppen hatalmon levő országvezetők mindegyike olyan kormányprogramokat hirdetett meg, ahol prioritásként kezelték az oktatás digitalizálását. Az eredményeket eddig is sejtettük, de kellett egy világjárvány, hogy a saját bőrünkön érezzük a XXI. századi oktatási rendszerünk elmaradottságát. Az adódott helyzet arra inti a felelősöket, hogy nagyon gyorsan ki kell dolgozniuk a digitális oktatás minden gyermek számára hozzáférhető, működő alternatíváit, hiszen sajnos, a jövőben bármikor szükség lehet rá.

Az iskolalátogatásokat betiltó rendelkezés utáni napokban kaotikus volt a helyzet. Most, két hét után, tisztult a kép, kialakult a tanrend. A pedagógusok online órákat tartanak, házi feladatokat jelölnek ki, ezeket ki is javítják, s mindeközben mindent elkövetnek, hogy ebben a nehéz helyzetben is következetes munkára, tanulásra biztassák a diákjaikat, úgy hogy közben nekik is családjuk van.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy tanár és diák élő kapcsolatban maradjanak egymással, de ezek a virtuális órák nem szólhatnak az új anyagról, hiszen ez nem lenne méltányos azokkal szemben, akiknek nincs lehetőségük bekapcsolódni a távoktatásba.

Tény, hogy ami jó pár év alatt sehogy sem sikerült a mindenkori minisztériumnak, az a járványhelyzet beköszöntével megtörtént az osztálytermekké átvedlett nappalikban és konyhákban. A tanárok és a szülők alig egy hét alatt megreformálták az oktatást, átálltak arra a korszerű eszközhasználatra, ami más országokban már eddig is természetes volt. Voltak olyan esetek is, ahol a szülő a gyermekével együtt fedezte fel a számítógép és az internet nyújtotta lehetőségeket.

Iskola, diák és család hármasságáról eddig is sokat beszéltünk, de ebben az új helyzetben szorosabb együttműködést tapasztaltunk. A szülők hozzáállása nélkül ugyanis nem működne a távoktatás rendszere.

Nem látjuk még a folyamat végét, nem tudjuk, meddig tartanak a korlátozások. Kitartást kívánunk mindannyiuknak!

Kiss Imre
(A szerző Kovászna megye főtanfelügyelője)