Románia képviselőháza egyöntetű döntéssel fogadta el azt a törvényjavaslatot, mely szerint a tanügyben dolgozók bérét ötven százalékkal kell emelni, ennél is többel, csaknem hetvenöt százalékkal a főiskolai, egyetemi személyzetét.
Az alsóházban a törvényt kezdeményező szociáldemokraták név szerinti, nyílt szavazást kértek és kaptak, s ennek nyomán teljesen eltűntek az ellenszavazatok és a tartózkodások, az SZDP szabadon ünnepelhette magát, s ezt tehették a tanügyi szakszervezetek megjelent vezetői is, sőt, olyanok is tirádákat zengtek a képviselők nemzet- és jövőmentő nagylelkűségéről, kik korábban azért óvatosabban fogalmaztak. Közéjük tartozott a liberális tanügyminiszter, Adomniţei, közéjük a nagyromániás Bolcaş mester és az RMDSZ fő-fő tanügyére, Asztalos Ferenc is. Persze, ez politikai színjáték mindössze, a választási kampány egyik legnagyobb dobása Geoană szociáldemokratái részéről, hiszen elméletben több mint negyedmillió szavazót nyerhetnek ezzel az akcióval.
Nyugodtan mondhatnánk, hogy történelmi igazságtétel valósult meg ezzel a döntéssel, mert nem elég állandóan szajkózni, hogy az oktatás nemzeti prioritás Romániában, ahhoz forrásokat is kell rendelni, béreket is kell emelni, körülményeket javítani, koncepciókat átértékelni.
Nem akarunk ünneprontók lenni, de néhány tényt azonban mégis ildomos elmondani a ,,nagy áttörés" kapcsán. Az első az lenne, hogy ezt a törvényt még ellenjegyeznie kell az államelnöknek, kihirdetni és megjelentetni a Hivatalos Közlönyben, s tudni kellene a kivitelezés, a megvalósítás módját és ütemezését is. Ez a feladat a kormányra, illetve a szakminisztériumra vár, s kormányszinten még mindig az október elejétől érvényes kilencszázalékos bérfejlesztés érvényes. Egyelőre.
El kellene gondolkodni azon is, milyen állapotban leledzik a romániai oktatásügy, melyről azért tudni illik, hogy még mindig a szétziláltság, az esetlegesség jellemzi, az iskolák, egyetemek tájékára keményen betört a korrupció, s akár állami, akár magánintézményekről legyen szó, nem idegen már a harácsolás jelensége sem. A másik gond az oktatás és az oktatók minősége, tartása, szakmai szintje. Rengeteg még — főleg az állami intézményekben! — a szakképzetlen oktató, kiktől nagy minőségi áttöréseket azért bajos lenne elvárni. Persze, a tetemes jövedelemnövekvés esetleg sokakat visszahívhat a pályára, kik a főiskolai tanulmányok befejezése után más pályák felé tájékozódtak, nem vállalván fel ,,a nemzet napszámosai" szerepet. De a visszaáramlás sem oldhatna meg mindent egyből, mert a szétziláltság és a lezüllés következményeinek felszámolása hosszú éveket, évtizedeket vehet igénybe.
A nagy tanügyi jövedelememelés hírére megbolydult az egész, közpénzekből élő szféra: a köztisztviselők legalább ilyen bérfejlesztést követelnek, az egészségügyiek nemkülönben, s holnapra-holnaputánra a rendőrség-csendőrség is hallatni fogja szavát. Nem szeretnék pénzügyminiszter lenni, sem mostani, sem eljövendő...