Megverték, úgy, hogy mozdulni sem bírt. Aztán elvették mindenét és magára hagyták. Sokáig nem járt arra senki. De megjelent egy pap. Amikor azonban meglátta a sérültet, nagy ívben elkerülte. Később egy templomszolga is odaért. De ő is magára hagyta őt. Végül egy idegen érkezett oda. Egy szamaritánus. Amikor meglátta, rögtön megsajnálta. Odament és megtisztította a sebeit. Bort és olajat öntött rá, majd bekötözte azokat. Aztán feltette a saját szamarára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap így szólt a fogadóshoz:
– Mennem kell. Viselj rá gondot. Fogd, itt ez a pénz! Ha ennél többet költenél rá, megadom neked, amikor visszatérek.
– Kit kell szeretned? – nézett a történet végén Jézus a kérdezőre – Mit gondolsz, ki szerette a bajba jutott embert a három közül?
– Az, aki irgalmas volt hozzá – kapta meg a választ.
– Jól beszélsz – mondta Jézus. –Akkor tudod a választ: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!

Az utolsó vacsora
A főpapok és írástudók haragudtak az ártatlan Jézusra, féltékeny, irigy emberek voltak. Folyton azon tanácskoztak, miként foghatnák el Őt. Nappal nem merték elfogni, mert attól féltek, hogy a nép pártjára áll és megmenti. Ezért elhatározták, hogy éjszaka fogják el Jézust, amikor a nép nem látja s nem tudja megmenteni. Ámde nem tudták, hogy éjszaka hol pihen. Amint éppen erről tanácskoztak, Júdás a főpapokhoz megy s azt kérdi: „Mit adtok nekem, ha Jézust kezetekre, adom?” A főpapok és írástudók nagyon meglepődtek, hogy éppen egyik tanítványa árulja el Jézust, de kaptak az ajánlaton, és harminc ezüstpénzt ígértek. Júdás a harminc ezüstpénzt átvette a főpapoktól és elment.
Az ünnep előtt való csütörtök este Jézus összegyűjtötte tanítványait egyik barátja házánál, hogy zsidó szokás szerint megegye velük a húsvéti bárányt. Vacsora alatt Jézus szomorúan mondotta: „Egyik ti közületek ma el fog engem árulni.” A tanítványok megdöbbenve egymásra néztek és kérdezték: „Én vagyok-e, Uram?” Jézus azt mondotta: „Aki velem, egyszerre nyúl a tálba, az fog engem elárulni... Jézussal egyszerre Júdás nyúlt a tálba. A tanítványokon borzalom futott végig. „Hát lehetséges, hogy elárulja valaki a tanítványok közül Jézust – így szólt János –, aki olyan volt hozzánk, mint az édesanya gyermekeihez?” Júdás a szégyentől és dactól kipirulva eltávozott a tanítványok seregéből.
Jézus a vacsora végén a tanítványoknak kenyeret és bort adott. Midőn a kenyeret adta, azt mondotta: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, amely ti érettetek megtöretik”, amidőn a bort adta, így szólott: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, amely ti érettetek kiontatik. Valahányszor ezt cselekszitek, mindannyiszor az én emlékezetemre tegyétek.” Jézusnak ez a végrendelete, melyet ezekkel a szavakkal fejezett be: ,,új parancsolatot adok, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket”.

Jézus a Getsemáne-kertben
Jeruzsálem felett emelkedik az Olajfák hegye. Annak egyik lankásabb része a Getsemáne. Ide szokott kijárni Jézus a tanítványaival, ha napi munkáját elvégezte. A búcsúvacsora után, most is odamentek. Csak Júdás nem volt közöttük. Ő elment a papokhoz, hogy elárulja legjobb barátját, tanítómesterét.
Jézus a kertben sokat tűnődött, gondolkozott életén. Előre látta, hogy a végső veszélyben a tanítványok magára fogják hagyni. Sőt, meg is tagadják, mintha soha nem ismerték volna. És bár Péter erősen fogadkozott, hogy vele együtt szívesen meghal, Jézus szemébe mondta neki, hogy még az éjjel, mielőtt a kakas szólal, háromszor megtagadja őt.
Jézus, hogy magát megerősítse, elvonult a tanítványaitól imádkozni. Leborult a földre és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a keserű pohár; de ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te.” Amikor visszatért, a tanítványokat aludva találta. Monda nékik: „Aludjatok immár és nyugodjatok, mert az óra eljött, amikor az embernek fia a bűnösök kezére adatik. Íme, itt van, aki elárul engem.” És abban, a pillanatban már ott is volt Júdás a főpapok szolgáival és a fegyveres őrökkel. Odament Jézushoz és megcsókolta őt, mondván: „Üdvözlégy, Mester!” Jézus fájdalmas szívvel monda: „Barátom, Júdás! Hát csókkal árulod-e el az, embernek fiát?” A főpap szolgái erre Jézusra rohantak s megkötözték. Jézus azt mondotta: „Miért jöttök énreám fegyverkezve, mint egy gonosztevőre? Egész nap közöttetek voltam, tanítottam, az írásokat magyaráztam. Miért nem fogtatok el ottan?” Péter nem tudta tűrni Jézus megkötöztetését. Kardot rántott, és a főpap egyik szolgájának a fülét levágta. Jézus azonban ráparancsolt Péterre: „Dugd vissza kardodat hüvelyébe, mert aki fegyvert fog, fegyver által vész el.” Péter engedelmeskedett, s a szolgák Jézust minden ellenállás nélkül elvitték a főpapnak, Kajafásnak a házához.

Jézus elítélése
Kajafásnak, a főpapnak a házánál össze voltak gyűlve a főpapi törvényszék tagjai. Az volt a céljuk, hogy Jézust elveszítsék. Jézus a legtisztább és legszentebb életű ember volt, s nehéz volt okot találni arra, hogy elítélhessék. Hamis tanúkat kerestek. Ilyet is nehéz volt találni. Végre egy mégis akadott. Ez a tanú azt mondotta, hogy ő hallotta, midőn Jézus monda: „Rontsátok el a templomot, és én harmadnapra felépítem azt.” A főpap azt a kérdést tette fel: „Te vagy-e Krisztus, az élő Istennek a fia?” Jézus azt felelte: „Igenis én vagyok.” A főpap ezt a kijelentést káromlásnak minősítette. A főpapi törvényszék Jézust méltónak mondotta a halálra. A jelen levő népből sokan csúfolódtak vele, némelyek leköpdösték, mások arcul verték. Jézus a bántalmakat méltósággal tűrte.
Amint ezek történtek, Péter az udvarról figyelte az eseményeket. Hűvös tavaszi éjszaka volt; a szolgák az udvaron tüzet tettek. Péter is többekkel a tűz körül melegedett. Egyik szolga megkérdezte Pétert, nem a Jézus tanítványai közül való-e. A beszédéből ugyanis észrevették a galileai nyelvjárást, Péter tagadta. A szolga újból és újból kérdezte, míg Péter újra meg újra tagadta. Amikor harmadszor tagadta meg, a kakas megszólalt, és Jézus kinézett az udvarra. Jézus tekintete találkozott a Péterével. Péter megszégyellte magát, hogy megtagadta a Mestert, s elkezdett keservesen sírni.
Benczédi Pál nyomán