Erdély, a legendás hírű föld a hét szócikket tartalmazó harmadik rész címe. Ebben a szerző, Galántha Judit ismerteti Erdély történetét azokkal, akik keveset tudnak annak „zord havasairól, kiterjedt erdőségeiről, szelíd lankáiról, vadvirágos mezőiről, gazdag termőföldjeiről, barátságos falvairól, gazdag kereskedő városairól, és vendégszerető népeiről”. Története során sokféle nép lakta, szkíták, rómaiak, hunok, avarok. A honfoglalás után a magyarok fennhatósága alá került.
A határ védelmére a magyar királyok a mai Székelyföld vidékére székelyeket telepítettek, más történészek szerint már itt laktak, mint a hunok utódai. Eredetükről a mai napig viták folynak a Barcaságba, Beszterce és Szeben környékére szászokat telepítettek. A mohácsi vész után (1526) felbomlott a központi hatalom. Néhány évtizedes átmeneti idő után megalakult az Erdélyi Fejedelemség. Viharos századok jöttek a törökök és az osztrákok szorításában; hol az egyik, hol a másik hatalom végzett vérengző hadjáratokat. Végül az osztrákok megszállták Erdélyt, de a magyarok túlélték, és a magyar nyelv fennmaradt. „Szinte elképzelhetetlenül nagy erőfeszítés lehetett az anyanyelv megőrzése, amikor idegen nyelvi környezet és minden csak nem szimpátia kellős közepén éltek és élnek, különösen Trianon után.
Ennek ellenére a székelyek és a Kárpátokon túl élő magyarok is féltékenyen ragaszkodnak a mai napig őseik nyelvéhez. Kalapot emelek az óriási erőfeszítés előtt, mert első kézből tudom, milyen nehéz egy idegen nyelvi környezetben a gyereket anyanyelvére tanítani. Megvallom, nem igen végeztem jó munkát, mert lányom, ugyan jól ért magyarul, de sajnos csak a konyhanyelvet beszéli. Ezt szégyellem, bár ellensúlyozásként kiadós magyarságérzést oltottam bele.”
Aztán Galántha Judit Kovásznáról, illetve Csomakőrösről ír. Összehasonlítja Háromszék és Tibet éghajlatát, és megint megállapítja, hogy a száraz hideg jobban elviselhető, mint a hideg párás változata.
A lakáskörülményeket, az oktatást is összeveti, megállapítva a hasonlóságokat és a különbségeket.
Kitér Csoma Sándor tanulmányaink ismertetésére Csetri Elek könyve alapján, felemlíti, hogy Kőrösön végzett tanulmányai után Csoma a nagyenyedi Református Kollégium diákja volt, teológiai képesítést szerzett, majd Németországban, Göttingenben folytatta tanulmányait. Zanglában is így volt, a gyermekek sokszor a faluban tanultak, az értelmesebbeket távolabbi kolostorokba vitték. „Csoma mestere is régensként így okította a királyi gyerekek mellett a házi iskola többi tanulóját. Arról nincs adat, hogy hány gyerek volt a keze alatt. Egyébként nála különb, magasabb végzettségű tanítót nem is találtak volna, hiszen sokat utazott, sokat látott a nagyvilágból, Lhászában is megfordult, ugyanakkor Ladák egészségügyi miniszterként magas polcon ült.”
Ami számunkra meglepő, az a hasonlóságok egész sora Erdély és Ladakh között. Itt nemcsak az elemi kulturális, oktatási és politikai vonatkoztatásokról van szó, hanem az adott körzetek népeinek hasonlóan erős függetlenségi érzéséről, az írásművészet fontosságáról, a kemény munkáról, és az egyházi szokások műveléséről.
Ugyanígy a népi gyógyászatot is számba veszi és megállapítja, „hogy Kőrösi Csoma Sándor volt az első európai, aki a hagyományos tibeti népi gyógyászatról beszámol”. Erdélyben a Négy Tantrához hasonló munka nem maradt fenn. Az első írott egészségügyi vonatkozású munka 1578-ban Kolozsváron Méliusz Juhász Péter tollából jelent meg Herbárium címen. E könyvet megelőzte az első magyar orvosi könyv Lencsés György (1577 k.) Egész orvosságról való könyv, azaz Ars Medica című munkájának több mint 21 ezer szóalakot használó szakszövege, amely adatbázisként milliós nagyságrendű magyar orvosi-gyógyszerészeti fogalmi kombinációt jelent a XVI. századból. Ezt valamiért nem nyomtatták ki, csak bekötött formában található meg a marosvásárhelyi Teleki Tékában. (ifj. Szabó T. Attila után – a szerző megj.)
A hiányzó orvosok szerepét a javasasszonyok töltötték be, különböző gyógynövényeket, bort és vizet használva gyógyításra. Ezzel szemben Tibetben már ősidők óta nagyhírű egyházi egyetemeken tanult szakképzet orvosok gyógyítottak, és a gyógyítás kizárólag férfiak foglalkozása volt.
Tibet, a tiltott birodalom a címe annak a 36 szócikket tartalmazó résznek, amelyben a szerző arról a vidékről számol be, ahová Kőrösi Csoma Sándor már nem jutott el. Neki sem volt könnyű, mert Tibetet időközben bekebelezte Kína, és csak jól ellenőrizhető társasutazásokat engedélyezett. Erre az útra 1993-ban került sor. Hongkongban kezdődött, ahonnan légkondicionált vonaton robogtak Kantonig, ahol elképesztő nyugati luxussal ellátott szállodában helyezték el őket. Még néhány város megnézése után Csengduból egy Boeing 757-es gépen indultak el Lhászába. Tibet szigorúan ellenőrzött terület, ahol nem utazhattak tetszés szerint ide-oda a turisták. Meglátogatták az egykori dalai láma nyári rezidenciáját, másnap a téli palotát. Utóbbiban állítólag hatezer szoba van. Leírja a tibeti újévi szokásokat, majd a kolostorokban látottakat. Aztán meglátogatták a tibeti gyógyítás fellegvárát, a 250 ágyas klinikát, ahol hagyományos módszerekkel gyógyítják a betegeket. Az angolul kitűnően beszélő dr. Cevand Tenba mutatta be a klinikát. Részt vett a szobatársnője vizsgálatánál is, aki azért utazott Kanadából Tibetbe, hogy hagyományos tibeti kezeléssel gyógyíttassa rákbetegségét. A szerző ekkor határozta el, hogy már csak Csoma Sándor vonatkozó munkája miatt is meg kell ismernie ezt a gyógyítási és csillagjóslási tudományt. A következő évben beiratkozott a skóciai Tara Akadémia négyéves tibeti gyógyászati tanfolyamára és az Eredeti Bölcsesség Szilárd és Tiszta Intelligenciája néven diplomát szerzett.
Kőrösi Coma Sándor írta, hogy a Gyüszi mellett „legalább 40 orvosi könyv és tanulmány létezik tibeti nyelven a Tagyurban lévő öt kötet és a Kagyurban szétszórtan található gyógyszertani leírásokon kívül”
„A lhászai Mentsi Kang orvostudományi egyetemen ma azt tanítják, hogy a szóban forgó szanszkrit eredetű kódexek a VII. és VIII. századból származnak és a tibeti gyógyászat alapítója Jutok Jöntgen Gompo.” (Nálunk közel ezer év múlva jelenik meg a fent említett Ars Medica és a Herbárium – a szerző megj.)
Aztán ír még a gyógyítás alapkönyveiről, a régi szokásokról, a gyógyszerkészítés titkairól. Ír azokról a változásokról, amelyek az 1959-es megszállás után érték a tibeti gyógyászatot, az életkerékről és a lélekvándorlásról, a temetési szokásokról, Lhásza környéki híres kolostorokba (Szerát, a Gyancében lévő Kumbumot, és Tasi Lhumpot, majd Sigacet) tett látogatásairól. A templomokban mindenütt erősen avas, égett zsírszag, de ugyanakkor sok érték is van – írja.
A könyv a Pekingbe való visszatéréssel, az ottani nevezetességek látogatásával, majd a kínai nagy falnál tett kitérővel folytatódik, végül a hazatéréssel zárul.
Igazi térirodalmi munka ez a könyv, amelynek olvasója a gazdag – többnyire a szerző által készített – színes képanyag segítségével betekintést nyerhet egy távoli világba, abba, ahol nagy tudósunk élt, illetve részben oda is, ahova nem jutott el. A Csoma nyomdokaiba lépő turistáknak, Csoma-kutatóknak feltétlenül, de más érdeklődőknek is érdemes elolvasniuk.
Dr. Nagy Lajos
