Szóval megnézem. Az vesse rám az első követ, akinek a színház nem az akkor és ott lélegző, lüktető „élőlény”. Persze, láttam, néztem és fogok még nézni színházi előadást felvételről, de nem hiszem, hogy egyhamar szokásommá válik. És persze nem kell velem egyetérteni.

Ennek az előadásnak nem tudtam ellenállni, a kíváncsiság felülkerekedett, és milyen jól tette. A Globe Színház Hamletje egyszerűen bearanyozta a napomat, olyan energiákat adott, hogy egyből felhívtam a régi barátot, nem győztem hálálkodni a megosztásért, és jó másfél órás beszélgetésbe bonyolódtunk. Ez csak tetőzte az addigi élményt. Kiderült, mindkettőnknek megadatott az a szerencse, hogy jártunk a Globe-ban. Én talán tíz évvel ezelőtt (összemosódnak az évek, de most nem is csoda, néha azt sem tudom, milyen hónap, milyen nap van), és láthattam egy remek Ahogy tetsziket. Sok mindenről beszélgettünk még, többnyire persze színházról, de nem csak. Aztán átküldött üzenetben egy másik színházi előadást, gondolta, hogy kedvemre lesz. Azt is megnéztem, hát igen... aznap megdőlt a színházi felvételekkel kapcsolatos elméletem, de jó! És jó volt emlékezni a sok évvel ezelőtti londoni élményekre, arról az útról a fényképeket is előkerestem. (Évekig albumba gyűjtöttem minden fotót, nagyon szeretem újranézni őket.) Ezekben az ingerszegény napokban, hetekben amúgy is sokat segíthet az emlékezés. Na, az egy remek nap volt.

Aztán vannak határozottan pocsék perceim, hogy ne mondjak egész napot. Nem gyötröm magam folyton a hírekkel, csak annyit foglalkozom velük, amennyit épp muszáj, hogy képben legyek a dolgokkal. De amikor ezres tömeget látok tolongani egy repülőtéren, határozottan elmegy az életkedvem. Vagy embereket piacokon egymást taposva vásárolni, na akkor is. Egy hét után én is kimerészkedtem feltölteni a merülőfélben lévő készletet, és istenesen felhúztak. Hiába próbáltam az üzletben betartani a pár lépés távolságot, és nem belegyalogolni mások intim szférájába, belegyalogoltak ők az enyémbe, sőt, volt, aki már-már a képembe lihegett. Hazaérve újból cipő ajtóban hagyva, ruha szennyesbe, zuhanyozás, teraszon minden lefertőtlenítve... Már kezdek bekattanni magamtól, lassan elsorvad a bejárati kilincs és az agyam a sok fertőtlenítéstől. Lehet, hogy nem vagyok normális, hiszen mások egymáshoz dörgölődve vigadnak. Akkor most kivel van baj, kinek van igaza? És kinek jár, miért is büntetés? De ez egy másik mise...

Na, ez a nap dühösre, majdnem pityergősre sikeredett... volna, ha hagyom. De mivel azzal hősködtem, hogy köszönöm, tulajdonképpen jól vagyok, hát legyen úgy továbbra is! Újból ajtón belülre kerültem, itt jó. És annyi mindent csinálhatok. Többek között változtathatok egy régi szokáson... Lehet, hogy mégiscsak belenézek még egy-két színházi felvételbe és továbbra is nagyokat beszélgetek régi barátokkal. Aztán máris jobb kedvem lesz.