Egyik egykori sepsiszentgyörgyi gombásztársunk, egyesületünk alapító tagja a pöfetegeket kedvelte leginkább. Örülök, hogy a pöfetegek konyhai elkészítéséről füzetnyi receptet is nyújthattam neki.
Méltatlanul sokáig lenézett gombának számított nálunk, magyaroknál is a pöfeteg. Mármint a konyhában, mert orvosságként régóta használják tájainkon. Elsősorban vérzéscsillapításra.
A pöfetegek közül azokat fogom ismertetni most, amelyek már tavasszal teremni kezdenek. Előbb azonban néhány szó általánosságban a nemzetségről.
A pöfetegek bazídiumos gombák, nem kalaposak. Legfontosabb ismertetőjelük, hogy a gomba testét alkotó álszövet szerkezete szivacsos. Az összes faj közös jellemzője, hogy a termőréteget kettős burok veszi körül. A spórák a termőtesten belül alakulnak ki, és érésük után kerülnek ki a szabadba, tehát zárt termőtestű gombák. A termőréteg alatt „meddő” álszövet van, a gomba talpa. Ez akár hiányozhat is, vagy lehet magasra emelkedő, tönkszerű.
Az érett spórák kipöfékelése az a jellegzetességük, amelyről többnyire nevüket kapták, a népieket is. Amikor a burok felreped, a spórák többnyire szakaszosan jutnak ki a szabadba.
Amíg a termőrészük fehér, addig ehetőek. A fajok többsége ehető, étkezési értékük azonban eltérő, és némelyiknek jellegzetes íze van. Elkészítési lehetőségeik is behatároltak, ez azonban nem jelenti azt, hogy a pöfetegek közt ne akadna népszerű faj.
Nem véletlen, hogy egyik gombásztáborunk alkalmával emblémánknak épp pöfeteget választottunk: Pöfit, illetve Pöfikét.
Zsigmond Győző
