– Betöltötte a 75. életévét, Isten éltesse. Néhány éve már csak kívülállóként szemléli a háromszéki sportéletet, viszont ezt megelőzően több mint 45 éven keresztül vezette be a gyerekeket a sport rejtelmeibe.
– 1967-ben végeztem a Bukaresti Testnevelési Akadémiát, akkor az egyedüli négyéves testnevelési egyetem volt országos viszonylatban. Már abban az évben a Székely Mikó Kollégiumban tanítottam, és mint itt nevelkedett kosarast Albert Ernő igazgató úr – mivel nem volt jobb lehetősége – a leány kosárlabdacsapat „helyrepofozásával” bízott meg. Amint látható, jól kezdődött, és 46 éven keresztül mint tanár, de inkább mint edző tevékenykedtem a sepsiszentgyörgyi sport élvonalában, kielégítő szerencsével, de jobbára sok-sok munkával. Szentgyörgyön, ha valaki eredményt akart elérni a hatvanas-hetvenes években a sportban mint edző, úttörőnek, lelkiismeretesnek, harcosnak, támogatottnak, bátornak, kitartónak, de nem utolsósorban tervezőnek és jövőt megálmodónak kellett lennie. A munkásságot külön szeretném említeni. Egyik alapító edzője voltam az akkor elindított Atlétikai Központnak. Az első férfi B-osztályos csapatnak a megyében, amely történetesen férfi kosárlabdacsapat volt, több mint oszlopos játékosa voltam. Felkészítettem  az egy év múlva B-osztályba jutó leány kosárlabdacsapatot, és tartottam a testnevelési óráimat, mindezeket imádtam tenni. Volt, amikor elfáradtam, de ilyenkor eszembe jutott, hogy a szentgyörgyi magyar gyerekeket nem jegyezik atlétikában, nem vesznek részt csapatsportokban az ifjúsági országos bajnokságban, sem fiú-, sem lány-, és ennek megvalósításáért dolgoztam. Szerencsére a megyésítés után egyes tanárokban még maradt annyi lelkesedés, hogy felismerték: Szentgyörgynek mint megyeközpontnak utol kell érnie Brassót, Marosvásárhelyt, Kolozsvárt, Bákót, Jászvárost, Bukarestet stb. sportban is, ezért mind szakmailag, mind erkölcsileg, szervezésileg támogattak. Román Vilmos mint metodista a Sporttanácsnál megalapította az Atlétikai Központot, ahol edzők Bogdán Antal és jómagam voltunk. Kapui János Temesvárról jött mint földrajz- és biológiatanár, majd később tanfelügyelő, kosárlabdásokat nevelt. Balogh Attila iskolaigazgató nem hivatalos kosárlabda sportosztályokat indított, és még sorolhatnám az akkori kosárlabda támogatóit. Lassacskán az eredmények is megjelentek.

– Atlétika- és női kosárlabdaedzőként is sikerült kimagasló eredményeket elérnie a több mint 45 év alatt, majd férfi kosárlabdával is foglalkozott, ahol országos bajnokságon érmeket szerzett, sőt, válogatott játékosokat is kinevelt. Edzőként melyik sikerét tartja a legkiemelkedőbbnek?
– 1970-ben megalakult a Sportiskola atlétika-szakosztálya, aminek egyedüli edzőjeként két első (Boros Barna gerelyhajító és Veress Ibolya 200 méteres síkfutó), egy második (Pető Zsolt gerelyhajító) helyezést értünk el a Sportiskolák Országos Bajnokságán, és Krausz Ildikó Balkán-bajnokságot nyert a 4x100 és 4x400 méteres román válogatott váltóval. Az atlétika megyei válogatott koordinátoraként a B-osztályban második helyezést értünk el. A Kárpátok leány kosárlabdacsapatával A-osztályba jutottunk. A Román leány kosárlabda mindenkori legjobb eredményt elért – Európa-bajnoki ezüstérem – ifjúsági csapatában két szentgyörgyi játékos szerepelt (Ambrus Erzsébet, Simon Gyöngyvér). 1990-ben az A-osztályban 7. helyet értünk el, nagyjából szentgyörgyi, de kizárólag magyar gyerekekből álló leánycsapattal. Még sorolhatnám, de ki tudja eldönteni, hogy melyik a legértékesebb eredmény. A kérdés úgy tevődik fel, hogy edzőként melyik elért eredményemet tartom a legkiemelkedőbbnek, én mégis azt felelem, hogy a legnagyobb eredmény abban a tömegben és intézményrendszerben rejlik, amely a tevékenységem után megsokszorozódva a mai napig élvezője és gyakorlója a legmagasabb kultúrának, a testkultúrának. Edzőnek lenni hivatás! Aki csak az anyagiakat nézi, sürgősen hagyja abba. Aki nem érzi magát elég erősnek, sürgősen hagyja abba. Akit a kritika nem erősít, hanem gyengít, sürgősen hagyja abba.

– Önt fiatalként mi vezette a sport irányába? Miért döntött úgy, hogy edző lesz?
– Ügyes gyerek voltam, jó génekkel. A gimnáziumban jó tanárom volt Székely Szöszi, futballista, a mikós éveimben Kapui János tanár úr tanított kosarazni. Apám magyar katonatiszt volt, és anyám úgy nevelt, hogy mindig csodáljam őt. Unitárius lelkész nagyapámnak volt egy csodálatos könyvtára, ahol megtaláltam a magyar sport kimagasló alakjait, sőt, egyes sportok technikai leírását is. Kell ennél több?

– Ha jól emlékszem, 2013-ban döntött úgy, végleg búcsút int az edzősködésnek. Legutóbb a Vabova szerepelt a férfi kosárlabda másodosztályban, amikor helyi játékosokkal és kevés pénzből a 15 csapatos színvonalas pontvadászatban hatodik helyen végeztek. Azóta csak utánpótlásszinten működik férfi kosárlabda a városban, a megyében. Bántja önt, hogy így alakult?
– Nem bánt, hanem elkeserít. Annál is inkább, mert tehetséges unokámnak két év múlva legalább B-osztályos szinten kellene játszodnia. Amikor a leány kosár már eredményesen működött a nyolcvanas években, a feleségemmel és a dohánygyár vezetőségének (Vass Károly és Kertész Jenő) támogatásával nekifogtunk az V. és VI. osztályos fiúkkal is foglalkozni. Úgy tíz év múlva innen neveltük ki a későbbi B-osztályos csapat magját, majd a Vabova csapatát. Ki fogja ezt utánunk csinálni?

– 2007 óta van ismét élvonalbeli női kosárlabdacsapata Sepsiszentgyörgynek, ugyanis abban az évben az ön felesége által vezetett lányok kiharcolták a feljutást. Az együttes jelenleg a legjobb az országban, viszont a bajnokság színvonala az utóbbi években hanyatlásnak indult. Ön szerint mi okozta a kialakult helyzetet?
– Mint mindig, ahányszor bejutottunk az A-osztályba, 2007-ben is kész csapata volt a Mikes Kelemen Líceumnak, mint mindig, most is könyörögnünk kellett, hogy valaki vegyen a szárnyai alá, hogy Szentgyörgynek élvonalbeli női kosárlabdacsapata legyen. Sikerült! A mostani hanyatlás a bajnokságban a mindenkori román kormány alacsony repülését „dicséri”. Amellett, hogy gazdaságilag a bukás szélén áll, államként a fiatalság nevelésének elhanyagolásában jeleskedik. Azt muszáj megemlítenem, hogy Magyarországon napi tornaórát vezettek be, mi elértünk a heti egyhez. Minden sportág, talán a leány kézilabdát kivéve, ugyanígy áll. Ebből a szomorú helyzetből, azért, hogy ez a „miénk” legyen, be kellene iratkozni a magyarországi bajnokságba! Csík, Gyergyó és Brassó a jégkorongnál meg merte tenni. Különben el kell árulnom, hogy az úgynevezett forradalom után feleségemmel ez ügyben jártunk a Magyar Kosárlabda-szövetségnél, nagyon jól fogadtak és komolyan vették javaslatunkat, majd az idő átírta terveinket. Most itt van az alkalom.

– Az egykori tanítványokról is szót ejtve, többségük most is szívesen sportol, az életük szerves része a sport, ezt pedig a gyerekeiknek és az unokáknak is továbbadták. Az ön és a felesége által nevelt sportolók egy része a pedagógusi pályát választotta, jelenleg néhányan az Iskolás Sportklub tanárai és az igazgatója.
– Mikor már a gyerekek értelmesebbek voltak, és feltették a kérdést, hogy miért érdemes kosarazni, és milyen szintet érhetnek el, azt mondtam, hogy bármilyen eredményt értek el a kosárlabdában, mindig lesz egy baráti körötök, mindig példaképek lesztek, és így is lett.

– Jövő májusban 60 éves lesz az Iskolás Sportklub. Szükség lenne már egy sportbázisra, viszont mindig akadnak zavaró tényezők, pénzügyi gondok, pedig a sport az egészséges élet elengedhetetlen eleme, a gyerekeknek szükségük lenne az új létesítményre. Hogyan látja?
– Az ISK mint létesítmény a román sport egyik mozgatórugója volt, amint mondtam, sajnos honatyáink nem az ifjúság jövőjével foglalkoznak. Meg kell jegyeznem, hogy Szentgyörgyön a sportolási lehetőségek, hadd ne soroljam fel, hogy kinek köszönhetően, messze a nemzeti átlag felett vannak, körültekintőbb szervezéssel jobb eredményeket lehetne elérni.

– Nyugdíjasként mivel tölti a mindennapokat? Figyelemmel követi a sepsiszentgyörgyi utánpótláscsapatok és egyéni sportolók eredményeit?
– „Nevelem” az utánpótlást, az unokáimat, gondozom a kertet, kávézni járok, baráti körben politizálunk, rágjuk a kisebbségi kérdés csontját, szidjuk a rendszert, de ha feltesszük a kérdést, hogy mit tennénk, ha gazdagabbak volnánk, a válasz az, hogy eggyel több kávét innánk meg. Folyamatosan követem mind a világ, mind Székelyföld sporteseményeit. Reménykedem, hogy mihamarabb lecseng ez a „világkáosz”, és megint élvezői lehetünk a sportkultúrának.