Fekete Réka
Úgy tűnik, elsiette véleménynyilvánítását Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, amikor szombati sepsiszentgyörgyi villámlátogatása után azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztálya orvosi személyzetével folytatott beszélgetése alapján megállapította: az esetleges fertőzöttek kiszűrését szolgáló rendszer nem működik megfelelően. A sürgősségre érkezők körében kifogásolta a járványtani ellenőrzés menetét, és ezzel kapcsolatban akár igaza is lehet, ugyanakkor azonban rendkívül felületes is volt.
Néhány percnyi itt tartózkodása alatt nem derülhetett fény a sokféle gondra, amivel a sepsiszentgyörgyi és az ország összes kórháza küszködik ebben az időszakban. A járvány kezdete elején a tárcavezető egyetlen kórházvezetőt sem kérdezett meg arról, van-e kellő egészségügyi személyzete ahhoz, hogy a fertőzött, gyanús és más betegségekkel kezelt pácienseket különböző, egymástól elkülönített felületeken ellássák. A menedzserek, igazgatók csak kapkodták a fejüket, hogyan pótolhatják a hiányzó szakembereket, és miután személyes kapcsolataik révén megállapodtak egy-két orvossal, gyakornokkal, a felsőbb körökből éppen csak rábólintást kaptak az áthelyezésre. Azzal végképp nem segítették a magukra hagyott kórházakat, hogy ilyen helyzetben miként kell átszervezni a fertőzöttek kezelésére is (vagy csak) kötelezett kórházakat, milyen legyen a különböző kórházi felületek átjárhatósága, hogyan osszák be a kritikusan kevés röntgengép használatát a többnyire tüdőgyulladással is együtt járó, fertőzés által érintett betegek és a többi páciens vizsgálata céljából. Több kórházban előfordult, hogy olyan orvost és asszisztenst helyeztek átmenetileg a koronavírussal fertőzöttek osztályára, akik életükben addig legfeljebb saját himlős gyermekeik esetében találkoztak járványos betegséggel, a szakemberhiány miatt azonban most az első vonalba kellett lépniük, habár nem ez a szakterületük.
Jön tehát egy miniszter, aki valamit lát, és elrohan, maga után hagy igaz vagy valótlan megjegyzéseket, melyek következményekkel is járhatnak – miközben az általa vezetett tárcát is legalább annyira felkészületlenül érte és találta a világjárvány, mint az orvostársadalmat és az egész egészségügyi rendszert, határon innen és túl. Súlyos következményekről azért lehet szó, mert jó román szokás szerint, ha valami nem működik, nem a rendszerben keresik a hibát, hanem gyorsan menesztik a legközelebbi felelőst.
Pedig bízni kellene abban, hogy van egy rendszer, ahol a szakemberek tudják és végzik a dolgukat, ha bajunk van, meggyógyítanak. Amikor pedig a tudomány tehetetlen, akkor is van kapaszkodó. Kinek ez, másoknak az. Nekünk, mi lehet?
