Minden válogatás szubjektív – szoktuk hallani az obligát szerkesztői választ, ha elhangzik a kérdés, hogy X. miért került be egy-egy antológiába, Y. pedig miért nem. Ami engem illet, mindössze két kritériumot tartottam szem előtt:

1. Élő költők nem szerepelnek a válogatásban, hiszen egy élő költő hosszú hallgatás után is megtáltosodhat, s elkezdhet olyan jó verseket írni, hogy önálló kötetet is megérdemel majd a sorozatban. (Adná Isten, hogy minél több, hosszú évek óta hallgató székely költőnk megtáltosodjon! Milyen jó lenne például újabb remek verseket olvasni a nagyon jól induló Hodos Lászlótól…)

2. Olyan szerzőket válogattam ebbe a kis kötetbe, akikről nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy Költő az illető, nem csak rímfaragó vagy sorokat egymás alá tördelő dilettáns. És itt jön a bonyolultabb kérdés, hogy tudniillik hogy jövök én ahhoz, hogy eldöntsem: X. költőnek nevezhető, Y. viszont csak dilettánsnak? Nos, mint oly sok kollégám ilyen esetben, én is főleg a megérzéseimre hagyatkoztam: egy-egy adóniszi kólon („hóviharoknak vad heve meghalt” – Elekes György) vagy egy-egy jelző („kerítés-rabló hó-habos szelek” – Holló Ernő) már meg tudott győzni, hogy ezeknek a költőknek igenis itt a helyük ebben a kötetben!

Ami meg a beválogatott verseket illeti… „Meglehetősen egy húron játszik, s talán szántszándékkal elfogja fülét az új líra dübörgő erejű hangjától, mely ma fölveri Európa csöndjét” – írta Dsida Jenő a Pásztortűzben Erőss Alfréd Az út című kötetéről. „Hibátlan verse alig akad a könyvnek, de szép és gazdag versszakok gyakran mentik meg a költői közhelyekkel túlterhelt egészet” – írta Radnóti Miklós a Nyugatban Mihály László Költő, ne félj! című könyvéről. És persze lehetne folytatni a sort a többi költő kielemzésével. Hogy vajon Zsögön Zoltánnak sikerült-e „epikában is új művészetet” teremtenie (mint Adynak a lírában). Hogy mennyire üdítő tud lenni Farcádi Sándor öniróniája. Hogy mennyire torokszorító Salamon Ernő „szociális érzékenysége”. Hogy Kacsó Sándor lágerversei… Hogy ki mennyire számít egyhúrú költőnek stb. De a lényeg mégiscsak az, hogy van itt bizony jócskán teljes értékű vers. Én például teljes értékű versnek érzem még Józsa Béla Napló című bűbájos „riportját” is. Szondy György Nagyanyám című versét úgyszintén! Salamon Ernő 1933-as, Húszévesek című, kevésbé ismert verséről nem is beszélve! Hadd álljon itt kedvcsinálóként  – „szép  és gazdag versszak” gyanánt is – ennek a versnek az utolsó szakasza: „A jövőt ellopták előlünk, / s a küszöbön állnak és várnak / nagyszállítói a halálnak...”

Lövétei Lázár László