Amikor Schwarzenegger is otthonmaradásra intett két kedvenc szamara mögül, egy percig sem gondolkodtam. Otthon maradtam. Kényelmes állapot, újra elővettem harminc éve készült fekete-fehér felvételeket, kizárólag azok érdekelnek, ahol tömegmozgás van.
Ezek közül is a legkedvesebb, ahol már-már egymáson csüngnek a szereplők. Erősíti ez a látvány az embert, amikor ennyi bátor, tettre kész személy indulókat énekel. A sepsiszentgyörgyi kisstadionra néző tömbház erkélyeiről, tetejére tódulva néz farkasszemet a láthatatlan ellenséggel. Nézem, micsoda egy gócpont voltunk mi egykor. Nyugtatja mindenki magát, ahogy tudja, ebben az időszakban, ki szamarak mögül üzenget, ki képeket nézeget, újragondolja múltját, újakat teremt magának. De a legmegnyugtatóbb, ha énekel.
A felvételen éppen Kossuth Lajos üzenetét fújja a tömeg 1990. március 15-én. Akkor még nem derült ki, melyik indulótól rettegnek a kártevők, eszembe jutott, hogy lehetne az Doberdóról szóló vagy Túl a Don-kanyaron, de lehetne, amit még ma élők is szenvedéllyel élhettek át, az ötéves terv négy és fél év alatti teljesítésére buzdító sláger. Mindenik a csata helyszínén hangzik hitelesen. Bármilyen indulót, csak több karanténdalt ne szerezzenek az idén megasztárjaink, ne rajzoljanak már gyárcsarnokokat ellepő okos förmedvényeket egy témára, mert ami nem riaszt, az haszontalan, s lassan idegesítő.
Május elsején talán gyakoroljuk az Internacionálét, a Föl, föl, ti rabjai a földnek… kezdetű dalt, és ha ezzel sem érünk el sikert, le fogunk ereszkedni a földre, lehet ebből egy felvonulás.
Nem várjuk ki a Terminátor hívó szavát, amikor már nem telik egyre sem, nemhogy két szamárra, amely mögül visszaüzenjünk.
