A védőnői hivatás tudományos alapon nyugszik és magas szinten képezték az erre jelentkezőket. Fő feladatuk a betegségek megelőzése volt ugyanakkor bővíteni a lakosság egészségügyi ismereteit, ami fontos tényező nem csupán egy ember, hanem egy nemzet kultúrájában is. Tevékenységük területei: anya- és csecsemővédelem, iskolaegészségügy, nemi betegségek és TBC elleni küzdelem, szegény betegek otthoni gondozásának megszervezése, szociális gondozás, védőoltások. Munkájuk a családok egészségvédelmét szolgálta, így érthető módon képzésükről és fizetésükről is az állam volt hivatott gondoskodni. Előnyösebb, ha egy védőnő élőszóban, a megfelelő időben oktat egy anyát, mint ha a kismama több forrásból kap sokszor ellentétes tájékoztatást. Senki sem születik az anyasággal járó minden ismeretekkel, azt éppúgy felkészült szakemberektől kell megtanulnia, mint az írást, olvasást.
 

Találkozásom egy nagyszerű pedagógussal

Magyarországon a második bécsi döntés után képeztek önkéntesen jelentkező zöldkeresztes védőnőket, akiket a visszacsatolt területekre küldtek, hogy ott elindítsák a szakszerű csecsemőgondozást, betegápolást. Így kerültem kapcsolatba egykori oktatónőmmel, Máthé Violával, amikor 1957 októberében megkezdtem tanulmányaimat Székelyudvarhelyen az akkor induló Egészségügyi Technikumban gyermekgyógyász szakon.

Első órán, a bemutatkozás után megkért, hogy szólítsuk őt Viola néninek, minket is a keresztnevünkön szólított és magázott. Tájékoztatott, hogy vele fogjuk tanulni a csecsemő- és beteggondozást, ápolást, etikát, kórházszervezést. Kezébe vette a magával hozott csecsemő nagyságú játék babát, és megmutatta rajta egy újszülött baba testének arányait. A baba fejének súlya a testsúly egyharmada, ezért felemeléskor kezünkkel mindig megtámasztjuk, mindaddig, amíg az izomzat és gerinc­csont megerősödik, és a baba magától tartani tudja a fejét. Normális esetben ez kb. hat hét. Így kezdődött el az ismerkedés a babával. Viola nénitől tanultuk meg azt is, milyen tennivalóink vannak akkor, amikor egy embertársunk utolsó útjára indul. Erről nem szívesen beszélünk, mert nagy lelkierőt igénylő szolgálat, de ha arra gondolunk, hogy egyszer majd esetünkben is el kell ezt végeznie valakinek, akkor másképpen látjuk a feladatot.
 

A tanárainktól kapott útravaló

Az ismétlődő diáktalálkozók alkalmat adtak a számvetésre, hogy az évek múlásával mi maradt meg abból, amit tanultunk. Mi még magyar nyelven tanultunk. A szakkifejezéseket magyar, román és latin nyelven sajátítottuk el. Tankönyvünk csak anatómia volt. A többi tantárgyból mindenik előadótanár elkészítette a kötelező tananyagot saját maga és a mi részünkre. A néptanács sokszorosítógépén másoltuk le a kívánt példányszámot. Akiktől az elméleti oktatást kaptuk a betegségekről, azok a kórházi gyakorlat alkalmával betegeken is bemutatták a tudnivalókat. Megemlíteném dr. Jaklovszki Alfonz gyermekgyógyász, dr. Bakk Elek belgyógyász, dr. Bódi András főorvosok nevét, de a legtöbbet Viola néni foglakozott velünk, nemcsak szakmánk ismeretére, hanem annak buktatóira is figyelmeztetett. Ő biztatott, hogy keressünk magunknak hasznos, pihentető kikapcsolódási alkalmakat: zene, irodalom, természetjárás, sport, kézimunka, amiből erőt gyűjthetünk és másoknak is juttathatunk belőle.

Az iskolában ilyen alkalmak voltak az énekórák. Dr. Kaizler László volt az énektanárunk. Családját a Szilágyságból telepítették ki Székely­udvarhelyre. Ügyvédi munkáját nem folytathatta, ezért zenei tudását próbálta hasznosítani. Volt kántor, játszott vendéglői zenekarban, tanított minket, így tartotta el a családját. Az énekórák felüdülést jelentettek számunkra. Az utolsó tíz percben kívánságműsort tartott, harmonikán eljátszotta nekünk azokat a zeneszámokat, amelyeket kértünk tőle.

Viola néni javaslatára 1958 márciusában Petőfi Sándor verseiből emlékünnepséget rendeztünk. A műsorszámokat – megzenésített versek, szavalatok és részletek a János Vitéz című daljátékból – a szerepekhez illő ruhákban mutattuk be. A prózai részt Viola nénivel, a zenés részeket Kaizler tanár úrral gyakoroltuk be. Ezt a műsort az iskola tanulóinak mutattuk be egy alkalommal az osztályunkban. Talán ez volt a szerencsénk. A 110 . évforduló alkalmából rendezett ünnepségünk híre nem jutott illetéktelen emberek tudomására. Bizonyára nem dicsértek volna meg érte. Ez a veszély csak évek múlva tudatosodott bennünk.

Viola néni levelezőtársakat is szerzett nekünk. Egykori évfolyamtársa tanított Budapesten az Istenhegyi úton működő védőnői főiskolán. Elküldte neki osztályunk tanulóinak névsorát, az ottaniak választottak levelezőtársat. Ez lehetőséget biztosított nekünk egy kis kitekintésre a védőnői munkára és a világra.
 

Harmincegy év a fertőzőosztályon

1959. augusztus 5-én kellett elfoglalnunk munkahelyünket a rajoni, majd megyei egészségügyi osztályok utasításai szerint. Így kerültem Sepsiszentgyörgyre a fertőző betegségek osztályára, ahol harmincegy évet dolgoztam. Volt alkalmam megtapasztalni a fertőtlenítőoldattal végzett kézmosás gyakorlati hasznát. Aggodalommal figyelem a különböző médiákban megjelenő híreket, hogy sok szülő megtagadja a védőoltások beadatását gyermekének. Mások beadatnák, de hiányzik az oltóanyag. Nem lehet szó nélkül hagyni ezeket az eseményeket. Túl frissek még az emlékek azokról a járványokkal terhelt évekről. Raktuk a paraffinpakolást a béna, petyhüdt gyermeki végtagokra a poliomielitiszben (az utóbbi fél évszázadban a védőoltások miatt eltűnt járványos gyermekbénulásban – szerk. megj.) szenvedőknél. Őriztük a fuldokló, kanyaróban, szamárköhögésben, diftériában szenvedő gyermekeket. Az orvossal együtt lélegzet-visszafojtva figyeltük az első légvételt a végveszélyben szükségesnek tartott gégemetszés után a torokgyíkos betegeknél…

A fenti példákkal szerettem volna bemutatni, hogy a védőoltások bevezetése mitől szabadított meg. Hiszem azt, hogy ma is vannak olyan felelősségteljes orvosok, akik ki merik mondani, milyen védőoltásra van szükség, és melyik oltóanyagot gyártó intézmény az, amelyiknek a termékében meg lehet bízni. Ez talán segítené döntésükben a szülőket is. A nagy információáradatban nehéz megtalálni a helyes utat.

Romániában az 1989 utáni változások során teljesen megszüntették az addig működő védőnői szolgálatot. A képesített védőnők sorra  nyugdíjba mentek, helyükre más szakokon végzettek kerültek. Osztálytársaim közül többen dolgoztak védőnői beosztásban gyermekgyógyászi végzettséggel. Tapasztalatból mondták, hogy a családok szívesen fogadták a védőnők segítségét. Emlékezetem szerint tájainkon védőnőképzés néhány évig Marosvásárhelyen és Brassóban volt az egészségügyi technikumok keretein belül 1957-től.

Ma szakkönyvekből, internetről, kismamaklubokban szerezhetnek ismereteket az érdeklődők, de a nagy többség magára maradt a problémái­val. Aki beteg, az orvoshoz fordul segítségért. Az egészségügyi nevelés hiá­nyának tudható be az is, hogy mind több lesz azoknak a gyermekeknek a száma, akiket gyermekanyák hoznak a világra.
 

Száz éve született Máthé Viola

2009-ben, az 50 éves találkozónk alkalmával osztálytársaink megbízásából Deák Olgával meglátogattuk Viola nénit székelyudvarhelyi otthonában. Műtét után volt, járókerettel közlekedett a lakásban. Név szerint érdeklődött az osztálytársainkról. Kihasználva a kellemes hangulatot, vettem a bátorságot és megkértem, beszéljen az életéről.

Egykori tanárunk Mezin Violaként látta meg a napvilágot 1920. április 15-én Aradon. 1938-ban érettségizett szülővárosában. A család átköltözött Magyarországra. Budapesten 1941-ben végezte el a zöldkeresztes védőnői iskolát. Önkéntes védőnőként Székely­udvarhelyet választotta, Oklándra helyezték ki, hozzá tartozott még Újfalu, Karácsonyfalva, Zsombor és Almás. Férjhez ment Máthé István ügyvédhez, két kislánya született. Férje 1955-ben meghalt. Özvegyen nevelte fel gyermekeit. 1950-től 1974-ig tanított a székely­udvarhelyi Egészségügyi Iskolában. A tanítással járó felelősség érzetének nagyságáról volt alkalmam személyes tapasztalatot szerezni.

1961-ben Viola néni épp átutazott Sepsiszentgyörgyön, amikor megszakította az útját és felkeresett a munkahelyemen. Épp befejeztem a szolgálat átadását. Végigvezettem az osztályon, azután meghívtam az albérleti lakásomba, ott beszélgettünk az autóbusz indulásáig. Azt szerette volna megtudni, hogy a munkahelyemen eltöltött két év alatt voltak-e nehézségeim a feladatok megoldásakor, hiszen nemcsak gyermek-, hanem felnőtt betegeket is el kellett látnom. Ezt a tapasztalatot a tanítás során akarta hasznosítani.

90. születésnapja alkalmából emléklappal köszöntöttük Viola nénit, megköszönve neki a tudást, amit nekünk átadott. Visszahozta Erdélybe a tudást, amit Budapesten megszerzett. Kilenc éven át védőnőként oktatta a kismamákat. Huszonnégy éven át betegápolást oktatott, aminek áldásait nemcsak betegei, hanem családjaink és a magunk számára is hasznosítottuk, hasznosítjuk életünk végéig. Viola néni 2011-ben hunyt el Székelyudvarhelyen.

Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik megszervezték az ünnepi konferenciát Székelyudvarhelyen az egészségügyi oktatás 70. évfordulója alkalmából, és akik az egykori diákokat is meghívták és szeretettel fogadták. Számomra hiányérzetet okozott, hogy a védőnői szolgálat nem volt képviselve, és az iskolánk nagyszerű oktatójának, Máthé Violának a neve nem hangzott el. Ezért is tartom fontosnak, hogy mi, akik éveken át hasznosítottuk a munkahelyünkön azt, amit tőle tanultunk, emlékezzünk rá születésének századik évfordulóján.

Manapság tapasztaljuk, hogy az egészségügyi oktatás hiányosságai és a lakosság egészségügyi nevelésének teljes megszüntetése hová vezetett 1990 után. A ránk szakadt koronavírus okozta világjárvány idején mi, idős emberek az otthonmaradással segíthetünk, és imával a betegekért, valamint azokért, akik a frontvonalakban szolgálnak. Boldog dr. gróf Batthyány-Strattmann László (1870–1931) szemészorvos imáját ajánlom:
Téged kérlek, Istenem, oltalmazd a betegem, s tudásom határánál légy velem a betegágynál. Ámen.

Özv. Damokos Csabáné Gálfalvy Ilona ny. gyermekorvos-főasszisztens