Hasonló gesztust tett évekkel ezelőtt Barót is, amikor díszpolgári címet adományozott egykori olimpiai versenyzőinek: a Kaposváron élt dr. Bodosi Mihálynak (Európában elsőként győzte le a kétméteres magasságot, hogy nem került fel az Európa-csúcstartók névsorába, azzal magyarázható, hogy az álommagasságot egy csapatversenyen teljesítette, s az akkori szabályok értelmében, ez nem volt hitelesíthető), a Sepsiszentgyörgyön élő Derzsi Edének. Igen, Barót, de nem hallani semmit a hasonló hajóban utazó többi város, falu ― Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Kézdivásárhely, Tamásfalva, Zágon... ― nagyjai előtt fejet hajtó, elismerést kifejező tettéről.

Értem, nem tudják, kik előtt hajthatnának fejet, kik azok, akiket a maguk diadala alkalmával százezrek, milliók vagy éppen másfél milliárdan csodáltak, tiszteltek, s ezek után illene ezt tenniük nekik is. Segítek, felsorolok néhány nevet, természetesen, az élők sorából: Radó Ilona, Ugron Jozefina, Kicsid Gábor, Török Mária, Török Edit, Simon Margit, Kádár András, Derzsi Ede, Rácz Attila, Selymes Tibor, Szabó Katalin, Tusa Imre... Van köztük olimpiai bajnok (négyszeres — nem háromszoros, ahogy Ţopescu vasárnap mondta a televízióban —, ha egy kevés), olimpiai érmes, többszörös világbajnok, sokszoros válogatott... Igaz, egy sem pátvezér, egy sem tanácstag... Eredményeiket, sikereiket nem nagyotmondással érték el, hanem kemény munkán alapuló tudással.