Az úttörő korszakot követő fellendülés a nyolcvanas években kezdődött el. Ennek a fellendülés is egy úgymond szellemi hátterre, ennek az ihletője pedig kétségtelenül a megye, a vidék sportszerető közösségének az elvárása volt. Ez az elvárás nem rejtette véka alá a sportszerető közönség véleményét: a klubnak ahhoz, hogy felvehesse a versenyt az ország élegységeivel, sportkombinátnak kell lennie, olyan élegységnek, mely összefogja a kis megye szétforgácsolódott erőit, s ezeket naggyá tegye.
Az elgondolás kivitelezésével a kézdivásárhelyi sportélet jeles vezetőjét, Farkas Istvánt bízták meg. Benne látták azokat a kvalitásokat, amelyek egy ilyen elgondolás — nevezhetjük nyugodtan tervnek — kivitelezéséhez kellenek. Azt szinte mondanunk sem kell, hogy Farkas István nagy lendülettel látott munkához. Aktivitásának első évében a labdarúgók nagyszerű teljesítménnyel rukkoltak elő, a női kézilabdázók megszilárdították helyüket a B-osztályban (ma A-osztályának felel meg), s jelezték, hogy az előttük álló új bajnoki évben megcélozzák a csoportelsőséget s ezzel a feljutást a felsőházba. Az újjászületett birkózószakosztály egy vitrinre való éremgyűjteménnyel — előbb a gyermek, majd a felnőtt korosztályban — bizonyította, hogy jó útra lépett; a visszafogadott férfi kézilabda azzal, hogy felküzdötte magát a B-osztályba, igazolta, nem egy elhibázott lépés volt visszafogadása. A klub palettáján új sportág jelent meg: a tenisz. Sajnos, nem úgy sikerült a ,,bemutatkozása", ahogy szerette volna a vezérkar s na persze, a sportbarátok széles tábora, a teniszezők ugyanis elbetlizték az osztályozót. Ez a kudarc amolyan figyelmeztető is, hogy ebben a sportágban nem elegendő két salakos pálya, tíz-tizenöt teniszpalánta. Több pálya kell, több lelkes és igazán hozzáértő szakember, akik túl tudnak nőni a társadalom felső rétegének kiszolgálásán, és minden igyekezetükkel a sportág igazi tehetségeire figyelnek, a sportág valós igényeinek teljesítésére összpontosítanak.
S ha már az új szakosztályoknál tartunk, hadd soroljuk rögtőn ide az atlétikát is. Nem véletlenül került a klub sportágai közé. Farkas István Kézdivásárhelyről jött, onnan, ahol csodálatra méltó atlétikai élet s egy ragyogó atlétikai iskola, Kalith Attila iskolája működött olyan remek atlétákkal, mint a Vitályos, a Szakács testvérek, Gáspár Zoltán, Kicsid Gergely, Szígyártó Zsombor, Ambrus Erzsébet, Darvas László... hogy csak néhány nevet említsünk. Minden kétséget kizáróan Farkas István hozta magával azt a szellemet, amely Attila bácsi iskolájában, na meg Kézdivásárhely atlétikai életében élt és gyümölcsözött. Ezt a szellemet akarta átültetni a szentgyörgyi atlétikai életbe, ehhez az atlétikai élethez akarta megnyerni a megyeközpont embereit, sportbarátait. De nem csak az atlétikának, hanem a klub többi sportágának is. Jól látta, élni lehet a város ipari negyede nyújtotta lehetőségekkel! A gyárakhoz való közeledés első jelének szánta a névváltoztatást. Így lett az Olt Sport Clubból Munkás Sport Club.
Farkas István nem tévedett. A klub valóban közelebb került az emberekhez. És már gondolkozhatott is a következő lépésen, az anyagi bázis megteremtésén, mert azt mindenki, még a vak is látta, észlelte, hogy Sepsiszentgyörgyön is elkelne már egy modern, minden szempontból korszerű stadion, labdarúgó- és atlétikapályával ellátva. Mert furcsamód atlétikai szakosztályok működnek a városban — az MSC szakosztálya mellett jegyezték az Iskolás Sportklubét is —, de hivatalos versenyt szervezni, rendezni az adott körülmények, feltételek között nem lehetett a meglévő atlétikapályán, s ezért szégyenszemre a Román Atlétikai Szövetség ide irányított versenyeit a szomszédos Brassó-Pojánán kellett lebonyolítaniuk a sepsiszentgyörgyieknek... Az elgondolás, az ötlet megszületett, a modern stadion kivitelezése viszont váratott magára. (És várat ma is mindamellett, hogy idővel új gyepszőnyeg került a labdarúgó-, műanyag borítás az atlétikapályára. A modern stadiontól legalább olyan messze állunk, mint Medinától.)
Közben a női kézilabdacsapat megtette első lépéseit az A-osztályba jutás érdekében. Török Máriát ,,nem sikerült" ugyan hazahozni, átigazolták viszont Ecaterina Mariant, Maria Floreát, és olyan sportiskolás játékosokkal frissítettek, mint Török Edit (Mária húga), Ferenczi Piroska... A kézdivásárhelyi Jakabos István vezette együttes végül is kiharcolta az A-osztályba jutás jogát ezzel a játékoskerettel: Jakabos Olga, Csillag Julianna — kapusok, Elena Andruc, Maria Florea, László Kinga, Török Edit, Andor Éva, Vaszi Anna, Takó Éva, Kopacz Valeria, Ecaterina Marian, Kolcza Erzsébet, Horváth Etelka, Ferenczi Piroska. Az öröm leírhatatlan volt. S ez érthető. A sportág barátai úgy érezték, felsőházi helyünk méltó hagyományainkhoz, s ilyenkor gyakran elhangzott így vagy úgy Radó Ilona, Ugron Jozefina, a teleki származású Nagy Irén neve. És elhangzott a Török Marié is. Mit nem adtak volna a szurkolók, ha Marit a csapat soraiban látják... Az atléták is igyekeztek növelni a sportbarátok örömét. Darvas László, Fekete Zoltán, Dombi Tünde ígéretesen bontogatta szárnyait. Az igazi nagy szárnyalás azonban még váratott magára.
Amíg a szárnyalásra vártunk, az MSC mellett feltűnt két munkás-sportegyesület: az Elektró és az ISAMA. Igazán vetélytársnak az ISAMA tűnt. Átvette a labdarúgást, az A-osztályos jégkorongot, igen erős gyorskorcsolya-szakosztályt indított be két olimpiai versenyzővel, Jenei Dezsővel, Erdély Andrással az élen, gyorsasági motorkerékpárosok erősítették az egyesületet. Sportbázisa nem volt az indulásnál, de menet közben kapott... S ha már kapott, tett is valamit azokért a sportlétesítményekért mind a Szemerja negyedi stadionban, mind a műjégpályán. A túlsó póluson az Elektró állt. Stadiont épített futballcsapatának, pályát terepmotorosainak, hegymászóinak pedig ott volt a Kárpátok vonulata, sárkányrepülőinek pedig a kék ég... Elvitathatatlan, hogy a két munkásegyesület megjelenésével erősödött sportmozgalmunk. Ha nem is nyíltan, de a napi történések hátterében jól érezni a három nagy különversenyét. Nem egymás ellen küzdöttek, hanem egymás mellett igyekeztek a maguk módján az eddig nem tapasztalt, át nem élt eredményességre. Mindeniknek megvoltak a maga erős szakosztályai, s ezek hozták is az eredményeket. Az MSC, ha már megszabadult a labdarúgástól, megerősítette atlétikai, birkózószakosztályait és természetesen a kézilabdát. Több figyelmet, gondoskodást fordított rájuk, s a három szakosztály ezt igyekezett is eredményeivel meghálálni. Igyekezetét jórészt siker koronázta. A nagy sikereket, sajnos, Farkas István már nem élhette át. Idő előtt távozott az élők sorából. Egy csupa szív és lélek sportembert veszített sportmozgalmunk.