Egyre több színész közösségi oldalán olvasható, hogy mennyire hiányzik neki a színházi munka, a játék, a közönség, a szabadúszók közül egyesek anyagi gondokkal is küzdenek. És miközben tudjuk, hogy a gazdasági élet fontosabb szereplői, a profitot termelő intézmények, vállalkozások előbb-utóbb újraindíthatják tevékenységüket, a színház még mindig teljes bizonytalanságban néz a jövő elé. Kolcsár Józsefet, a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum igazgatóját, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészét kérdeztük arról, miként éli meg ezt a helyzetet, főleg hogy egy bukaresti döntés nyomán új fejezethez érkezett a kézdivásárhelyi színház története.
Mintegy három és fél év reményteljes várakozás után, mialatt körülbelül hatszor volt kormányváltás és hat kulturális miniszter asztalán várt aláírásra az iratcsomó, április közepén végre közhasznú státust kapott az Udvartér Teátrumot működtető Vigadó Kulturális Alapítvány – számolt be lapunknak Kolcsár József, hangsúlyozva Fejér László Ödön felső-háromszéki szenátor közbenjárását.
A számvevőszék kötött bele egykor az alapítvány pénzügyi leosztásaiba, akkor derült ki, hogy a városi tanácstól kiutalt támogatást nem fordíthatják az alkalmazottak fizetésére, ami rendkívül megnehezítette a színház működését. Év végére mindig sikerült elszámolni ezeket a költségeket, de egy idő óta a törvény azt is előírja, hogy háromhavonta kell ezt megtenni, ami újabb problémákat vetett fel. A közhasznú státus végre lehetőséget teremt arra, hogy gördülékenyebben tudja intézni pénzügyeit a színház, biztonságot jelent az állandó alkalmazottak fizetése szempontjából. „Most már csak a koronavírus akadályozza a munkánkat” – teszi hozzá nevetve az igazgató, aztán megjegyzi, hogy ez a helyzet már nemcsak őket érinti, az ország minden színházára vonatkozik.
Kérdésünkre, hogyan telnek a hétköznapjai színház nélkül, kijelenti: „talán meglepő a válaszom, de nekem jól telik”. Az elmúlt tíz év folyamatos pörgése – nagyjából ennyi ideje vezeti a kézdivásárhelyi színházat, miközben családot alapított és három gyermeke is született – eléggé kifárasztotta, felgyűlt benne egy csomó megemésztetlen feszültség, így jó érzés pihenni, naphosszat a családdal lenni, ilyen nyugodt tavasza talán tizenéves korában volt utoljára – meséli. Persze vannak nehéz napjai, amikor hiányzik a színház és az emberekkel való személyes találkozás, de valójában ajándéknak fogja fel ezt a helyzetet. „Elég baj, hogy ilyesmi okozta” – jegyzi meg.
Mint mondja, ő is néz színházi előadásokat az interneten, és részt vett különböző közösségi projektekben is a szükségállapot idején, egyeseket ő kezdeményezett, másokat felkérésre vállalt. Az ő ötlete volt, hogy a magyar költészet napjára a szentgyörgyi társulat színészei négysorosokat írjanak és olvassanak fel, melyekből Dobondi Lehel operatőr barátja elkészítette azt a Rímszínház nevű filmecskét, mely most is látható a Facebookon. Ezenkívül a Szemerjai Református Egyházközség felkérésére verseket mondott fel, melyeket szombatonként megosztanak a gyülekezet közösségi oldalán, illetve anyák napjára is felmondott egy szöveget a templomban. Ugyanígy a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközségnek is felolvasott egy mesét anyák napjára – ezek mind megtekinthetőek a Facebookon. A Városimázs Iroda felkérésére a Ne félj, csak élj! című közösségi zenei projekt megszervezésében is szerepet vállalt, ez rendkívül sikeres kezdeményezés volt. Ezenkívül egyéni előadásra készül, annak a szövegét tanulmányozza, hetente egyszer próbát tart az Udvartér Teátrum színészeivel a társulat készülő Csehov egyfelvonásosok című előadásából, melynek próbafolyamatát a járvány kitörése miatt márciusban kénytelenek voltak felfüggeszteni.
Kissé aggasztó ez a bizonytalanság – mondja, de mivel úgysem tud segíteni rajta, inkább járdát rak az udvaron az apósával, fúr-farag, villanyt szerel a lakásban, helyére teszi azokat a dolgokat, amelyekre sosem volt ideje a mindenkori sűrű programja miatt. Magánemberként, családapaként tehát jól esik a pihenés, színészként és színházvezetőként pedig újult erővel várja, hogy elkezdhesse a munkát.