Többévi tervezgetés, pénzügyi előkészítés majd építés után elkészült a nagyajtai ravatalozó. A hétvégi átadáson a járványügyi szigorítások miatt csak a községvezetés és az egyház néhány képviselője vehetett részt.
Az Áldás háza melletti öreg házat és a telket közel négy esztendeje vásárolta meg az önkormányzat, a ravatalozó tervezésével pedig a baróti születésű, Sepsiszentgyörgyön élő Varga (Süketes) Erika műépítészt bízták meg. A fiatal szakember szemnek tetsző épületet rajzolt, mely néhány részletével tiszteleg a „szomszéd” vártemplom előtt, a fa tetőszerkezet részletei a vár védőfolyosóját idézik.
Az építkezés költségeit előbb 350 ezer lejre becsülték, ám ez időközben megnőtt, egyrészt, mert emelkedett az építkezésben dolgozók fizetése, másrészt a szomszédok határozott kérésére kerítést kellett építeniük a telek oldalsó részeire is.
Bihari Edömér polgármester elégedett a kivitelező, a felsőrákosi Zöld-Út Kft. által végzett munkával, mint ahogy a térkövezést végző helybeli Molnos Zoltán Róbert és a bejárati kaput készítő nagybaconi Farkas István szakértelmével is: az épület és környéke szép, egyszerűségében is lelket nyugtató. „Remélem, minél kevesebbszer kell használnunk ezt az épületet, ám ha a sors mégis úgy hozza, jó, hogy civilizált körülmények közt vehetünk végső búcsút szeretteinktől” – mondotta az elöljáró.
A telek történetéhez tartozik, hogy a vásárt követően felmerült: a rajta levő, az út mellett álló kis faházat mentsék meg, hogy a falukép ne változzon, illetve abban esetleg kis néprajzi-falutörténeti gyűjteményt helyezzenek el. Mivel a ház állapota olyan volt, hogy újjáépíteni egyszerűbb lett volna, mint felújítani, nemhogy a tanács, de a falu népe sem támogatta – mondván, ha gyűjteni való akad, azt vigyék a Kriza-emlékházhoz vagy a várbástyába –, ezért lemondtak róla.
A hely szomorú eseménynek is helyszíne volt: ott, ahol most a ravatalozó megépült, valaha az a csűr állt, amelyben 1944. szeptember első napjaiban, a román közigazgatás visszatérésekor kivégezték azt a négy magyar csendőrt – a baróti illetőségű Gál Ferencet (35 éves), a feltételezhetően tusnádfürdői Kolozsi Istvánt (35), a felvidéki Vida Szabó Antalt (31) és Szolga Sándort (28) –, aki még a faluban maradt. 2008 óta a Péter Géza helybeli tanár és helytörténész által tervezett és néhai Barta István által elkészített, sisakban végződő kopjából és keresztből álló alkotás őrzi emléküket.
