Egy magyar kulturális szótárban helyet kapnának a nyelvi hungarikumok. A nyelvi hungarikum csak a magyarokra, Magyarországra jellemző nyelvi jelenség. Értelemszerűen idesorolandók a „beszélő” helynevek, amelyek egy magyar embernek többet mondanak, mint másnak: Verecke, Pest és Buda, Visegrád, Székesfehérvár, Pozsony, Kolozsvár… Némelyek állandó jelzőt kaptak vagy más nyelvi kiegészítő elemmel társultak: kincses Kolozsvár, Pozsony, a koronázóváros, egri csillagok. Egyes városneveinket névfelidéző szókapcsolatokkal (metaforákkal) is azonosíthatjuk: a királyok városa (Székesfehérvár), a hírös város (Kecskemét), a cívisváros (Debrecen).

A helynevekhez különleges „érzékenység” kapcsolódik. A kizárólagosan magyar történelmet tükröző eredetmondák, tárgy- és könyvmegnevezések ugyancsak valódi magyar nyelvi hungarikumok. Csak történelmi ismeretekkel értelmezhető: csodaszarvas-monda, turulmonda, Szent Korona, Szent Jobb, corvinák, Halotti beszéd, Ómagyar Mária-siralom, vizsolyi biblia. Ahogy a történelmi események megnevezései is: muhi csata, nándorfehérvári diadal, mohácsi csata (illetve az ezt leíró történészi metafora: mohácsi vész), végvári harcok, Buda visszafoglalása, trónfosztás, kiegyezés, dualizmus, millennium. Köznevekből egyedi tulajdonnévvé váltak: Lánchíd, Parlament, Nemzeti Színház. Forradalom és szabadságharc sok nemzet történetében előfordult, a magyar történelmi események megjelölésekor névvel, évszámmal egyedítjük őket: Rákóczi-szabadságharc, 1848–49-es forradalom és szabadságharc, 1956-os forradalom és szabadságharc.

A két utóbbi esemény a magyar történelem annyira meghatározó eseménye, hogy pusztán a rövidített évszám alapján is azonosítható: ’48-as forradalom és szabadságharc, ’48-as eszmék, ’56-os forradalom és szabadságharc, ’56-osok. A népnyelv szólásba is foglalta nagy történelmi eseményeit: Több is veszett Mohácsnál, Nem engedünk a 48-ból. (Utóbbi aktualizált változata: Nem engedünk az 56-ból.)

A magyar történelemben tragikus emlékezetű helynevek szójáték tárgyai is lehetnek. Mikes Kelemen írja, hogy Rodostóba érkezésükkor Bercsényi Miklós ezzel az anagrammával (betűk átcsoportosításával) sóhajtott fel: Rodostó – ostorod. Trianon francia település, illetve kastélyának neve magában foglalja a szójátékot: tria non: három nem! Péter László írja ennek kapcsán: „Ostoba volt az a francia diplomata, aki 1919-ben a Nagy-Trianon palotába tette a béketárgyalásokat. Eleve kínálta a legyőzöttek számára a szójátékot: nem, nem, nem! A változatosság, a szebb, sőt, fokozó jelentésű harmadik nem helyett: soha! Ez költői fölismerés. Illyés Gyulának köszönhetjük…”

Kiemelkedő személyiségeink megkülönböztető történeti neveket kaphattak. Egy részük jelzős szerkezet: Könyves Kálmán, törökverő Kinizsi­ Pál, sőt, „családias” megszólítás is akad: Kossuth apánk. A megkülönböztető történelmi nevek – ismerve eredetüket – helyettesíthetik a személynevet (ezeknél fontos a határozott névelő használata, hiszen az utal az egyedi, összetéveszthetetlen személyre): az államalapító, a lovagkirály, a törökverő; a kőszegi hős, a vezérlő fejedelem (később: a bujdosó fejedelem), a legnagyobb magyar, a haza bölcse.

Az édes anyanyelvünk szerkezet is hungarikum. Sehol másutt nem édes…

Balázs Géza (Magyar Nemzet)