A Tanya soha nem az a hely volt, ahová robotolni járunk, még akkor sem, ha sokszor fárasztó a munka, még akkor sem, ha néha versenyt kell futni az idővel. Meg is látszik rajta, bizony „gazos”. De a „gaz” egy emberi értékrend szülöttje: kihozni mindenből a legtöbbet, bármi áron.
A természetben nincs gaz. A bolygatatlan természetben harmónia van, nincs alá- vagy fölérendelt viszony, minden darab kőnek, minden paránylénynek, növénynek, gombának, állatnak megvan a szerepe. Azt szeretném, hogy a Tanya az legyen, ahol az ember megérzi ezt a harmóniát.
A kezdetekkor csak érzés volt, hogy hiába a darazsak, hiába a zengőlegyek és egyéb csíkos, repülő zümmögők, méhek nélkül nem teljes a Tanya. Kitettem egy üres kaptárt a Tanya egy szögletébe, amelyről úgy gondoltam, hogy ha méhecske lennék, ott jól érezném magam. És láss csodát, két nap múlva beleköltözött egy raj. Így kezdődött a méhészéletem. Megszerettem a méheket, és azt hiszem, ezt ők is érzik, csak nagyon ritkán jeleznek olyat, hogy „ne vedd rossz néven, de most inkább ne zavarj minket”. Hagyom, hogy éljék az életüket a saját szokásaik szerint. Sokszor csak csupasz keretekkel segítem a munkájukat. Igen, műlép nélkül. Kiépítik ők gyönyörű fehéren. Ha az ázsiai méhatkával, a rettegett Varroával küzdenek, viszek nekik feketekömény-, levendula-, teafa-, citromfű-illóolajat, esetleg megfüstölöm egy fodormentás, kakukkfüves keverékkel. Mindig köszönök nekik, megkérdezem, hogy vannak. Ha nagy baj van, segítek nekik egy kis sóskasavas permetezéssel.
Cserébe szombaton egy kis mézet kértem tőlük. Úriemberként fehér inget vettem (heccelt is Enikő, hogy akár ülhetnék is be a számítógép elé online órát tartani), és a kalapomat is levettem a hölgyek előtt. Noblesse oblige! A szorgalmas lányok ezt jó néven is vették, mert jó szívvel adták a mézet, amelyet a Tanya gyümölcsfáiról gyűjtöttek.
Klárik László
