„Öregember, otthon légy, otthon nem csíp meg a légy” – a korlátozások előtt hozott valaki egy csomó tartós élelmiszert és egy maszkot, amelyet melltartóból készített házilag, melltartópánt-hosszabbítóval kombinálva. Szabadkoztam, hogy szégyellem halmozni az élelmiszert, de azt mondta, enni kell, az a legfontosabb. Maszk jött aztán a gyógyszertárba is, vettem kettőt jó drágán, de nem érnek annyit, mint az ajándék. Később a kezembe nyomtak kettőt az utcán ingyen. Nyugodt két hónap elé néztem. Előre!
A járvány nagyobb veszélyt jelent a globalizációt erőltetőkre, mint ránk nézve. Nekünk sem leányálom, de őket a szó kárörömteljes értelmében sokkolta. Megindultak, hogy gyorsan csináljunk vissza mindent „normális kerékvágásba”. A kerékvágás rendben, de hogy normális alatt mit értünk, arról sokat fogunk beszélni. Felfedezték, hogy hetvenféle nemiség van, emberi jog, hogy mindenki azt választja, amelyiket akarja. No, ha ez a normális, akkor inkább a karantén! Jókor jött a stop. Időt adott megnézni járművünk paramétereit, az útviszonyokat és a sebességet, nem túl nagy-e a féktávolsághoz és a reakcióidőhöz képest. Baj a rossz irány. Az is számít? Te kivel tartasz, a medvével vagy velem?
Ahány ország, ahány ember, annyiféleképpen élte meg a leállást és vonta le vagy nem a tanulságokat. Tapogatózunk, mint vak az ablakpárkányon. Pár gondolat, tény, tapasztalás. A láthatatlan kis vírus térdre kényszerítette az emberiséget. Mindenkit felkészületlenül ért. Tanácstalanság és találékonyság. Egy színház maszkgyártásra állt át. Volt, aki majd beleőrült a bezártságba, csak nem tudta, kit átkozzon. Más zokszó nélkül tűrte a helyzetet, sőt, túl korainak vélte a lazításokat. Egy intézményvezető úgy nyilatkozott: „nincs jogalapom, hogy telesírjam a sajtót”. Aztán kiderült, az unióra nem lehet számítani. Nagy későre lezárta a határait, de ha a tagországok nem léptek volna, még nagyobb baj lett volna. Magyarország lépett, meg is itta a levét a kötelezettségszegési eljárást kezdeményezők „jóvoltából”. Az országba február 22-én lépett be az első köhögő fiú Iránból, Palkó Judit családorvos azonnal beazonosította a koronavírust. Később Pro Universitate érdemrenddel tüntették ki. A politikai ellenzék nem mellbe, hanem hátba döfte a kormányt, és kötekedett a védekezést irányító törzs tagjaival. Ennyit a liberális demokrácia adta lehetőségekről. Ez is normális.
Szinte mindenki rádöbbent, a pörgés nem tartható hosszú távon. Arra is, hogy szeretteink közelsége mennyire fontos. „Visszatérünk, nem olyan lesz, mint amilyen volt, de nem is baj.” Az intézkedések egy részét a szociális élet hiánya miatt viselték nehezen: csapat, zenekar, egyesület vagy más közösségek iránti leküzdhetetlen vágyról panaszkodtak sokan. A londoni The Economist szerint van néhány ország, ahol nem bíznak az emberek a kormányban, inkább csak magukban. Főleg a balkáni országokat sorolta ide, köztük Romániát. Ahol a nyolcvanas évek a vírusnál keményebben tették próbára az embereket. A benzinhiány például, amikor a találékonyságra kényszerített ember rájött, hogy poloskairtóval is megy az autó. E sorok írója akkor gazolinnal vagy repülőbenzinnel járt kaputól kapuig, ha nem volt páros vasárnap. A rendőrök közül is jó néhányan.
Sok országban olyan az egészségügyi ellátás, hogy az emberek inkább betartják a korlátozásokat, csak nehogy kórházba kerüljenek. Az Egyesült Államokban több tízmilliónak nincs egészségbiztosítása, és további tízmilliók csak a minimális ellátást tudják kifizetni belőle. Ha valaki azt hiszi, hogy a szélsőbal terroristái most értük törnek-zúznak, téved. Trumpot akarják ellehetetleníteni, aki nagy szálka a pénzhatalom szemében. Sok mindenben nem fogad szót.
A tudósok sem tudják, milyen alapon válogat a vírus. New Yorkban pusztít, Delhiben alig, a forró Afrikában kevés a beteg, Brazíliában sok. Egy biztos: időt nyertünk, de a veszély nem múlt el. A lazítást nem járványügyi, hanem más okok indokolják inkább. Olyan „veszélyekre” kell felkészülnünk, amelyekre nem szoktunk gondolni. Mi sem, de ők pláne, mert a profitlogikához semmi köze. Ami nekik normális, az számunkra veszély. A segítség nekünk jött, ne ők húzzanak hasznot abból is! Kínában védőfelszerelésekkel teli repülőkhöz lopakodtak a pénzemberek, és háromszoros árat kínáltak. A szégyentelenek! De nem mindig papsajt. A kereslet nem a tíztonnás bombákra nőtt meg, hanem a lélegeztetőgépekre! Nemcsak a semmiből lehet pénzt csinálni, a pénz is könnyen semmivé válik. Helyzete válogatja, hogy a drón ér-e többet vagy a vastüdő. Budapesten az egyetemisták gyártják már a lélegeztetőgépet. Tudósaink a vírust is nyakon csípik.
Az emberléptékű dolgok mind irreverzibilisek, a járvány is az. Megy tovább az élet, visszatérünk, de semmi nem lesz olyan, mint amilyen volt. Ne is legyen! Vegyék észre, hogy emberek élnek itt! Bolondok lennénk, ha nem fognánk össze!
Szurkos András
