Fenekestől fordult fel minden velünk, körülöttünk. De kaméleon-természetünknél fogva fokozatosan ehhez is elkezdtünk hozzászokni, alkalmazkodni. Én is, akárcsak – gondolom – az emberek többsége, megpróbáltam a lehető legjobbat kihozni ebből a kicsit sem mindennapi helyzetből. Megtaláltam a szépségeit, élveztem a csendjeit, kialakult ezeknek a napoknak, hónapoknak is a rutinja. Meg lehet kövezni érte, de szinte már élveztem ezt a furcsa, eddig nem tapasztalt, másfajta nyugalmat.

Pedig hazudnék, ha azt mondanám, hogy közben nem féltem, szorongtam a szeretteimért, és igen, magamért is. Lehet, hogy túlzásba is vittem az elővigyázatosságot, a legszigorúbb elvárásoknak megfelelően éltük a mindennapjainkat. Egyszóval rendesen beszippantott a történet, bár nem pánikoltam, de megszeppentem rendesen. És mégis... volt ezeknek a hónapoknak valami bensőséges derűje. A hiányok ellenére kialakult egy ajtón belüli burokállapot. Azért éreztem én is, többször is, hogy szakadozik a cérna, most már elég, de aztán sikerült visszabillenni egy furcsa harmóniába. Hát könnyen meglehet, hogy ez így most zagyvának tűnik, de nem tehetek róla, ezen az érzelmi hullámvasúton csúszkáltam. És persze sokat segített, hogy nem voltam egyedül. A magányos embereknek nehezebb lehetett.

Aztán egyszer csak kiszabadultunk a fogságból. Furcsa, mintha egy naptári dátumtól fogva megszűnt volna a probléma. Egyik napról a másikra, fejvesztve futottunk, és próbálunk továbbra is nekifutni a régi életünknek. Ami mégsem a régi, nagyon nem az. Csak nehéz ezt elfogadni. Mint a gyermek, amikor játszik és azt mondja, most úgy csinálok, mintha... Mi azt játsszuk, hogy úgy élhetünk, mintha mi sem történt volna. Vajon? Mi történt, történik, történhet, mi ez az egész?

Az az igazság, hogy már én sem értek semmit, zavart vagyok, tanácstalan. Alkalmazkodom újra ehhez a felemás helyzethez, nagy terveket nem szövök előre. Ami nem azt jelenti, hogy nem tervezgetek. Sőt, nem csak terveim, még álmaim is vannak, csak egyelőre csínján bánok velük. Kíváncsian várakozom, már megérteni sem próbálom ezt az egészet, teszem a dolgom, és megpróbálok örülni továbbra is annak, aminek pont lehet. Minden nap. Most mást nem tehetek. És igyekszem nem rettegni, de amennyire lehet, mégis óvatosnak lenni. Ennyi...